Budapest, 2019. (42. évfolyam)
11. szám, november - Csordás Lajos: KÉPES HÁZ - Csontváry műtermében
gyér világításnál is lenyűgöző, félelmes hatásuk volt. Egy percre megálltam. Az üveges, szárnyas műteremajtó mögül vitatkozó hangok szűrődtek ki. Kopogtattam, végül benyitottam. Egy idős és fiatalabb férfiés nő vitatkozott; észre sem vettek. Egy idősebb hölgy, Anna néni – Kosztka Tivadar nővére volt – a padlón szétszóródott iratokat, leveleket rendezgette. Rajta kívül még hét-nyolc személy volt a teremben. A papírokat egy kosárba gyűjtötte és igyekezett rendet teremteni a műteremben.” Már ki volt ugyanis adva és november 1-ig ki kellett üríteni. „Nézegetés közben az egyik hengert véletlenül megrúgtam, és abból a Magányos cédrus bontakozott ki. Ez a festmény olyan döbbenetes erővel hatott rám, hogy gondolatokba merülve tépelődtem megmentésének lehetőségén” – emlékezett vissza Csontváryval való találkozásának pillanatára Gerlóczy Gedeon, aki néhány nap múlva az árverésen felvásárolta a hagyaték java részét, megmentve azt a biztos pusztulástól. Hamisítvány, ami összeköt Máig sokan azt gondolják, hogy a műtermet is ő bérelte a továbbiakban. De mint a fenti idézetből kiderül, már kiadták valakinek, mire Gerlóczy megérkezett. A Csontváry irodalomban nincs nyoma, hogy ki költözött a lakásba, de az 1923-as címjegyzék adatai szerint akkoriban a Horthy Miklós út 34–36-ban egyetlen festő lakott: Áldor János László . Feltehetően ő lehetett az új műteremlakó. Egyidős volt Gerlóczyval, akkor végzett a Műegyetemen építészként. De nem tervezett, hanem festett. Tehetséges arckép- és tájképfestőként működött még évtizedekig, ám a harmincas években már nem itt, hanem a Kelenhegyi úti művészházban, ahonnan 1944-ben deportálták, és az emlékére elhelyezett botlatókő szerint élete 1945-ben Mauthausenben ért tragikus véget. Különös módon került összefüggésbe a neve Csontváryéval. Két Csontváry-hamisítvány kapcsán, melyekről tulajdonosuk azt állította, hogy egykor Áldor özvegyétől vásárolta őket, akinek pedig Csontváry személyesen ajándékozta azokat. A történet már csak azért sem lehet igaz, mert Csontváry nem ajándékozta és nem is adta el a képeit. Kitalálója arra alapozta a hamis állítást, hogy Áldorról egy időben tudott lehetett, Csontváry egykori műtermét használta. A harmincas évekre azonban már bizonyosan nem ő lakott odafönn. A következő biztos adat 1949-ből való, ekkor a műtermet Fekete István „ügyvivő, tervező és tanácsadó építészmérnök” használta, megtaláljuk ezen a címen a telefonkönyvben is. A Budapest két háború közötti építészetét feldolgozó alapos kötetek mutatóiban azonban nem találjuk a nevét, és más lexikonok sem emlékeznek meg róla. Az interneten kutakodva akad viszont néhány információ. Talán ő az a Fekete István, aki 1939-ben, a Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyében mint a résztvevő magyar mérnökök egyike beszámol a törökországi Sivas–Eruzrumi vasútvonal építéséről. És 1943-ban Konecsni Györggy el és Szűcs Pál grafikussal együtt vélhetően ő tervezi a barcelonai nemzetközi árumintavásár magyar pavilonját, s feltehetően ő az is, aki az ötvenes években a kórházépítésekről ír szakmunkát. A kisablak az Önarcképen A műteremben 1950-ben Marosán László szobrászművész, a hajdani Aba-Novák–tanítvány, a Képzőművészek Új Társaságának (KUT) egykori tagja váltotta, s ettől kezdve több mint negyven éven át ők laktak odafenn. Marosán mesternek volt egy másik műhelye is, a Várkert Bazárban, a nagyobb köztéri munkái ott készültek, de a kisplasztikáinak kilencven százaléka itt. Így tudjuk fiától, ifjabb Marosán László festőművésztől, aki ebben a lakásban nőtt fel és néhány emlékét szívesen megosztotta velünk. Sikerült tisztázni vele egyik tévedésünket: a hajdani hatalmas, ovális műteremablak (amely az épület régi fényképein látható) nem 1956-ban ment tönkre. Marosán László nem emlékszik, hogy akkor a lakás megsérült volna. Neki '56-ról az jut eszébe, hogy szülei egy földszinti lakásban helyezték biztonságba, ahol együtt töltötték a forradalom napjait a még kislány Kútvölgyi Erzsébet tel, a későbbi színésznővel. A műteremablak az ő idejükben már olyan volt, mint most. Sőt, megvolt már az üvegkazettás álmennyezet is, amellyel a kifűtendő légteret sikerült csökkenteni a nagy belmagasságú szobában. A Gárdonyi térre néző régi nagyablakkal kapcsolatban arra emlékszik, hogy nagy viharok idején veszedelmesen mozgott, négyöt centimétert is kilengett. Érdekesebb, amit a műterem egyik kisablakáról mesél. Ezt egy időben művészettörténészek is vizsgálták, mert nagyon hasonlít arra, SZÖVEG ÉS FOTÓ : CSORDÁS LAJOS 5 Vizsgálták a részletek hasonlóságát
