Budapest, 2019. (42. évfolyam)

9. szám, szeptember - Jolsvai András: SZOBORPARKŐR - Fején kalappal, vagy anélkül

BUDAPEST 2019 /9

32

szöveg: JOLSVAI ANDRÁS

fotó: TANYI ADRIENNE

szoborparkőr

Kéthly Anna

egész alakos szobra immár négy éve díszíti a Duna-partot a Széchenyi rakpart és a Markó utca sarkán, az Olimpiai Park déli csücskénél, a nemzetiszín ötkarika közelében. Békességes hely ez itt, ember éppúgy nemigen jár erre, mint ahogy az autóközlekedés is jobbára elkerüli. A politikus szép, tágas, Dunára néző szobrot kapott, bár teste a Parlament irányába fordul, az elegáns, kalapos fej a végtelent pásztázza. Így aztán kénytelen hátat fordítani a park túlsó sarkában álló Kovács Bélá

nak, akivel pedig egykor nem egy parlamenti csatát küzdöttek végig.

Kéthly Anna egyike azon kevés huszadik századi történelmi személyiségeknek, akiknek érdemeit ma szinte mindenki elismeri, álljon bármelyik politikai oldalon. Igaz, a balszárny inkább szociáldemokrata meggyőződését, az alul lévők iránti szimpátiáját emeli ki, a jobbszárny kérlelhetetlen antikommunizmusát hangsúlyozza, míg a középen lévőknek különleges erkölcsi tartása imponálhat leginkább. Akárhogy is van, abban mindenki megegyezik, hogy Kéthly Anna megérdemli az utókor megbecsülését, amely külön-különféle szoborállításokban is megnyilvánulhat. Erzsébetvárosban jó ideje tér viseli a nevét (legyen az inkább terecske, ne mondjuk, foghíjtelek), ahol túlságosan nagy feltűnést nem keltő mellszobra is megtekinthető – főleg a kutyafuttatók által –, lassan fél évtizede pedig itt van ez a nagyalakú emlékmű, amely forgalmasabb helyszínt is jól viselne. Igaz, a magam részéről azt gondolom, Kéthly Annának nem volna ellenére ez a csendes, nyugodt vidék – harcolt eleget életében. Helyesen tette tehát az ötker önkormányzóság meg az Országgyűlés, amikor közös pályázatot hirdetett egy Kéthly-szobor tárgyában. S bár a többi pályázó benyújtott vázlatait nem ismerem, sőt, azt se tudom – pedig szerettem volna tudni –, miféle zsürorok döntöttek a tárgyban, Nagy Benedek bronzszobrát jó döntésnek tartom. Épp az a legjobb benne, hogy az első pillanatban a néző visszahőköl: egy törékeny, fiatal lány van itt két (három) súlyos vashasábba zárva. (Melyek, ha akarom, nagykabátnak látszanak.) Csak formás lába és vékony, már-már arisztokratikus arca – fején divatos, kis kalap –szabadult ki a fogságból. Ha valakire nem hasonlít ez a szobor, az éppen a valóságos Kéthly, aki alkatában le se tagadhatta volna paraszti őseit (de persze nem is akarta), s aki harmincas évei közepén járt, mikor a politika porondjára lépett. Minden volt tehát, csak törékeny, fiatal lány nem. És mégis: Nagy Benedeknek ezzel sikerült ábrázolni a lényeget. A felemelt fejjel a kitartást, meg nem alkuvást, a köpennyel az emigrációt, a fiatalsággal azt a belső erőt és szépséget, amelyek, kétségkívül, mind Kéthly Anna sajátjai voltak. Hogy miként nem lehet a huszonegyedik században figurális emlékszobrot alkotni, arra remek példákat termelt a közelmúlt (Széll Kálmán, Erzsébet királyné, beszélünk majd róluk hosszabban is), hogy miként lehet, arra meg ez a szobor az egyik lehetséges válasz.

Nagy Benedek a hetedik iksz múltán is képes megújulásra. Wekerle-szobra, sukorói emlékműve és a Kéthly-mű mind erről tanúskodik. Újfajta anyagkezelése, a figuralitást soft-kubista megoldásokkal ötvöző művei – mint ez is – még számos lehetőséget rejtenek magukban.

Fején kalappal, vagy anélkül

Névjegy: Kéthly Anna.

V. ker. Széchenyi rakpart. Felállítva: 2015.

Alkotó: Nagy Benedek