Budapest, 2019. (42. évfolyam)

8. szám, augusztus - Elek Lenke: MÁS KOR – MÁSKÉNT - Kisüzemi capriccio

BUDA PEST 201 9 / 8 14Más kor – másként Forradalomban élünk. No, ne tessék meg ­lepődni: sörforradalomban. Az utóbbi 10–15 évben elképesztő választék és sok­féle minőség kényeztette-kényezteti el a habzó ital rajongóit. Divatja dúl a kézműves italoknak, miközben ömlik ránk a trópusi meleg. Azt már megszoktuk, hogy sört lépten-nyo­mon lehet kapni, a kínai boltostól a szuper­marketig, a trafiktól a színházi büféig, a kocs­mától a bárig, dohánybolttól és a kávézótól át a Michelin-csillagos étteremig és a kórházi kantinig. Fogy is, jócskán. Lökd ide a sört... Tévedés egyébként, hogy ma iszunk több sört: hiába van ezerféle a szupermarketek polcain, ahogyan a Magyar Sörgyártók Szö­vetségének egyik közleményéből megtud­tam, 30–40 évvel ezelőtt sokkal szűkebb volt az italválaszték, az emberek nem hurcoltak magukkal ásványvizes palackokat és üdítőket, nem beszélve az egyéb innivalókról, de sörből több fogyott. Igaz, fillérekbe került, a minősé­ge enyhén szólva változónak bizonyult, de nem létezett összehasonlítási alap. Idősebb olva­sók még emlékeznek arra a korszakra, amikor nyáron egyik napról a másikra hiánycikk lett a sör – amit persze akkor se értett senki, ma meg pláne. A számozott „vendéglátóipari egy­ségekben” vég nélkül folyt e ragacsos-cukros ital, foltokat hagyva a mindig nedves-szutykos söntés pléhpultján. Ez volt az a korszak, ami­kor csak úgy odalökték a szomjas vándor elé a korsót, ahogyan azt 1974-ben Bródy János is megírta. Azt persze fölösleges hangsúlyozni, hogy mondjuk kétszáz évvel ezelőtt minden sörfőz­de „kézműves” volt, a hatalmas sörgyárak csak a 20. század fordulóján terjedtek el. Ma a multinacionális cégek uralják a hazai piacot – amit például kőbányaiként iszunk, az a Dre­her Sörgyárakban ömlik a dobozba, miközben az egész gyár a japán Asahi tulajdona... Azon pedig meg sem lepődünk, hogy a legtöbb nagy hazai sörgyár igazgatója külföldi. Egyfajta ellenpontként váltak egyre divato­sabbá az utóbbi tíz évben a kisüzemi főzetek. Ahogyan az egyik szaklapban a Dreher Sörgyá­rak igazgatója fogalmazott, felpezsdítette az ipart e nedűk megjelenése, a nagyok kezdik utánozni a kicsiket, csak elérhetőbb árakon. A Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban kiállítás szólt eme ital történeté­ről, a tablókat nézegetve választ kaphattunk rá, hogy a középkori „sernevelőkből” miképpen váltak hatalmas gyárak. A tárlat annak idején a Kunszentmártoni Helytörténeti Múzeum­mal együttműködésben jött létre. A magyar sörfőzés történetében ugyanis fontos szerepet játszottak az alföldi városok, ahol főleg német betelepülők indították be ezt az iparágat. A kiállításon a magyar plakátművészet legszebb darabjait láthattuk. Hajdan jeles képzőművészeket bíztak meg a folyékony kenyér népszerűsítésével. Ma filmrendező­ket fizetnek meg busásan, hogy szellemesen reklámozzanak egy-egy márkát, amelyekhez dollármilliókért adják a nevüket futballisták meg zenészek. Namíbiától Gabonig Vita tárgya volt mindig, hogy a németek vagy a csehek járnak-e élen a gyártási-tech­nológiai világversenyben – ők ma is vetélked­nek ezen a téren, bár ami a mennyiséget illeti, Európában állítólag a lengyeleké az első hely. De ahány statisztika, annyiféle sorrend. Azon senki sem lepődik meg – elmélkedik a Teleg­raph a nemzetközi sörnap alkalmából – hogy Csehország vezeti az egy főre jutó sörfogyasztás világranglistáját, de Namíbia második helyezése több mint furcsa. Az itteni sörimádás eredete a régi német gyarmati időkre nyúlik vissza. Egy 2016-os statisztika szerint a csehek 143,3 litert isznak meg fejenként egy év alatt. Ausztria és Németország harmadik és negyedik, Lengyel­ország ötödik, Írország a hatodik. A nyolcadik helyen – mindjárt Románia mögött – álló Sey­chelle-szigetek a forró éghajlatnak és a jelentős számú turistának köszönheti az előkelő helye­zést. Az angolok – bár a sörivás nemzeti sport­nak tűnik – csak a 25. helyen szerepelnek ezen a listán, Belize vagy éppen Spanyolország mögött kullogva. A balti államok és a volt Jugoszlávia utódállamai is egyre jönnek felfelé, de Gabon 16. helye sokakat meglepett. Itthon nemcsak kiállítás, hanem fesztivá­lok tucatja kényezteti a szomjas vendéget. Pár éve zajlott le az Első Hazai Kézműves Sörfesz­tivál Budapesten, melynek célja az volt, hogy reflektorfénybe állítsa a hazai kisüzemi sörfőzés jórészt ismeretlen termékeit. Főzdék tucatjai költöztek a Terézvárosba, a budai Várba, és az emberek ilyenkor napokig, kezükben kriglikkel bukdácsolnak az aszfalton meg a kockaköveken. Ma már sör-sommelier-k dolgoznak a jobb nevű éttermekben, hogy bemutassák a kíná­latot, és az is előfordul, hogy a kiválasztott fogáshoz ajánlanak egy bizonyos fajta, kom­lós-malátás italt. Lehet mélázni egy sörvacsora menüjén, tanakodni egy kóstoló italsorrend­jén, vacillálni, melyik illik inkább a grillezett mézes oldalas mellé a kertben, és melyik sima baráti kvaterkázáshoz. Az e téren nagyhatalomnak számí­tó Ausztriában különös gondot fordítanak arra, hogy milyen ételhez milyen sör való. A nokedlivel kísért pörkölthöz – amelyet előszeretettel hívnak gulyásnak – más illik, mint egy olaszos antipastihoz, a rántott sze­lethez vagy a köményes sertéssülthöz, netán a gombás rizottóhoz vagy a tenger gyümöl­cseihez. A csokoládé krémhez állítólag kávés illatú barna sör dukál, míg az erdei gyümöl­csös, porcukorral megszórt süteményhez borostyánszínű Kaltenhausert ajánlanak, amelynek intenzív maláta- és karamellaro­mája van. A legújabb trend, hogy a különféle kenyerekhez és sajtokhoz is külön sörlap jár! Kisüzemi capriccio

Next

/
Oldalképek
Tartalom