Budapest, 2019. (42. évfolyam)
6. szám, június - Jolsvai András: ŐRIZNI A LÁNGOT
BUDA PEST 201 9 /6 22 ba vinni, annyit a tények kedvéért meg kell jegyeznünk, hogy Angyalföldön messze átlag fölötti az egy lakosra eső kultúrházak száma. A József Attila, a RAM meg a Láng ráadásul remekül kiegészítik egymást, az egyik ebben erősebb, a másik abban, és a helyiek élnek is a különféleségek adta lehetőségekkel.) Forduljunk be most a Lomb utcába, ahol a mai Angyalföldre oly jellemző kép fogad bennünket: a régi és új világ (időleges) együttélése. Földszintes, kidőlt-bedőlt étkezde, egyemeletes, vidékies bérház, kibelezett gyárüzem, ezer apró káeftére bontva, épülő égre törő csupaüveg irodaház követi egymást. És az utca közepén ott a Forrai. Modern épület az is, de visszafogottabb a manapság divatosnál. Iskolának mindenesetre igazán kackiás. A Forrai valódi sikertörténet, egy harminckilencben alapított művészeti magán iskola, melyet 91-ben újraindítottak az örökösök. (Na, ami a kettő között történt velük, az volna itt a regény.) Ma már egyházi tulajdonban virágzik és terjeszkedik, mindenféle kreatív művészpalántákat tanít, szabad szellemben, s ez meg is látszik rajta. A divattervezők év végi vizsgáira, úgy hírlik, az egész szakma kíváncsi. De vissza a Rozsnyaiba! A páros oldal, továbbhaladva, a következő sarokig, a hajdani Láng-pálya. E sorok írója, ha szerénysége nem tiltaná, elregélhetné itt, micsoda gólokat rúgott hajdan a hálójavesztett kapukba, de, mit tegyünk, tiltja. Úgyhogy legyen elég annyi, hogy a gyárral odalett a helyi csapat is, de a pálya, szerencsére, nem: komoly fejlesztések után ebből lett az Angyalföldi Sportközpont, mely ma már két csarnokkal, több – műfüves – pályával, kiszolgálóhelyiségekkel, étteremmel és szállóval is dicsekedhet. A véletlen szerencse éppen egy családi sportnapot sodor elénk, csak, hogy a fotókon legyenek vidáman mozgó alakok is. (Tüzetesebb vizsgálat után kiderül, hogy a szerencse igaz ugyan, de a véletlen nem: itt ugyanis jószerivel minden hétvégén rendeznek valami effélét.) Megnézzük még a túloldali gyárból maradt kisvállalkozások csokrát (Keleti álmok háza, jóga, masszázs, játék, és a kedvencem, a Szoláriumgyártó Üzem), aztán, mint ki dolgát jól végezte, kocsiba ülünk és távozunk – egészen a Hajdú utcáig, ahol szorgos kezek éppen most verik be az utolsó szögeket az Illovszky Rudolf stadion pilonjaiba. A bejáratnál különös felirat késztet hőkölésre. Így hangzik: „Gépkocsi behajtó. Behajtás kizárólag Porsche dolgozók részére.” Mi nem értünk valamit? (Semmit?)
