Budapest, 2019. (42. évfolyam)

6. szám, június - Csordás Lajos: KÉPES HÁZ - Az Úristen és más vendégek

BUDA PEST 201 9 / 6 16képes ház „V irágos Pistáék a József utcában laktak, egy háromemeletes, nagy bérház udva­rában, hátul. A háztulajdonos a meglehetősen tágas udvaron egy hosszú, földszintes pavilont épített, s ebben négy vagy öt műtermes lakást. Műterem? Lakás? Közepes nagyságú hodályok nagy ablakokkal, mellettük néhány kisebb, szű­kebb helyiség: ilyenek voltak ezek a műterem­lakások” – írta Részeg eső című regényében Darvas József valamikor a 20. század derekán. Zsenik a kövesudvarban A József utca 37. háromemeletes bérháza 1899-ben épült Seenger Béla kőfaragó mester számára, aki vállalkozását az épület mögötti hatalmas udvarban működtette. A telek átért a Tavaszmező utcáig. Az udvaron keskeny nyom­távú sínpár futott a hatalmas kőtömbök moz­gatásához. A terület nyugati oldalában kőfara­góműhelyek féltetős épületei sorakoztak. A vállalkozás a 20. század első éveire kiköl­tözött, és az üresen maradt műhelyeket szob­rászoknak adták ki. Megemlítendő, hogy a József utcai bérházban volt „igazi” padlástéri műterem is, amelyet az udvari műhelyekkel együtt lehetett bérbe venni. De az egy másik történet. Most a hátsó udvar sokkal regénye­sebb históriáját tekintjük át, mintegy száztíz év távlatában. Martsa Piroska , az udvari műter ­mek jelenlegi bérlője egy 1900-ban kiadott képeslapon mutatja a régi Seenger-féle kőfa­ragótelepet, amelyen jól azonosíthatók a ma is álló épületek. A hajdani területnek talán bő harmada a jelenlegi József utca 37. és a művészkert. Az első neves művészember, aki Seengerék után műteremnek vette bérbe a helyiségeket, Maróti Géza volt. Itteni működését az 1908-as lakcímjegyzék említi először. Az univerzális tehetségű, szobrászként, építészként, tárgy­tervezőként és festőként is remeklő alkotó itt tervezte a velencei biennále magyar pavilonját, s ekkoriban fogott hozzá a mexikóvárosi Teatro Nacional üvegmennyezetének, szobordíszei­nek, üvegfüggönyének és a színpadnyílást Az Úristen és más vendégek A József utca 37. udvarában rejtőző mesebeli művészkert és az itt megbújó néhány műhely Józsefváros egyik nevezetessége: a Martsa-féle műteremegyüttes. A Google is így ismeri.

Next

/
Oldalképek
Tartalom