Budapest, 2018. (41. évfolyam)

1. szám, január - Korsós Zoltán: EMANCIPÁCIÓ - Preparátorból igazgat

BUDAPEST

2018 január

8

négy gyermekét „a legnagyobb erőfeszítéssel sem képes állásához képest felneveltetni” –, ahogy ezt a temesrékási jegyző és a plébános által 1882-ben kiadott szegénységi bizonyítvány tanúsítja. 1887-ben, 25 évesen már a bölcsészdoktorátust is letette, miközben a műegyetemen asszisztensként, majd a tudományegyetem állattani tanszékén tanársegédként dolgozott. Doktori disszertációjában a pókok anatómiájában mélyedt el, elsősorban a végtagok izomzatának szövettani szerkezetével foglalkozott, de szemléletét áthatották az egyre elfogadottabb fejlődés- és származástani („descendentia”) gondolatok. Tanulmányai jelentek meg a Rovartani Lapokban (amelynek rövid ideig szerkesztője is volt), a Mathematikai és Természettudományi Közleményekben és a Herman Ottó indította Természetrajzi füzetekben, a Nemzeti Múzeum természetrajzi osztályainak folyóiratában. Egész életét jellemző tudás- és tapasztalásvágyának nyilvánvaló bizonyítéka, hogy 1888-ban Herman Ottó mellé szegődött skandináv útjára: több mint két hónapig utaztak Németországon és Dánián keresztül Norvégia legészakibb területeire. Míg Herman madártani megfigyeléseket végzett, addig tudós útitársa állatokat, főleg rovarokat gyűjtött, s ezeket hazatértük után meg is határozta, az eredményeket feldolgozta és publikálta. Így lett 1890-ben a Nemzeti Múzeum 1870-ben önállósult Állattárának segédőre, egyúttal az állatpreparatórium vezetője. Szorgalmasan haladt előre a preparálás technikájának – mondhatni: tudományának – elsajátításában, s felismerve az ekkortájt Nyugat-Európában már bontakozó sikerszakmát, 1894-ben a múzeumi adminisztrációtól függetlenítve magát megnyitotta Budapest első önálló állatpreparáló műhelyét. Közben a természettudomány népszerűsítéséről sem feledkezett meg. 1896-ban elindította és 10 éven át szerkesztette A Természet című újságot, amelyben kora legkiválóbb tudósai és írói (Herman Ottó, Gárdonyi Géza, Bársony István) közölték cikkeiket. A folyóiratot később Lendl a fővárosi Állatkert saját újságjává tette. 1889-ben megházasodott (neje Helm Olga

), 1891-ben megszületett fiuk, Lendl Olivér György (gépészmérnök lett).

1894-ben tanonclegényből mesterré avatták a szabadkőművesek Könyves Kálmán páholyában. A Magyar Zsidó Lexikon „Szabadkőművesség” szócikke szerint ide mint zsidó származású kiválóságot hívták meg. Tulajdonképpen ez az egyetlen korai bizonyítéka annak, hogy voltak közéleti ambíciói, ami végül abban öltött határozott vonásokat, hogy 1901-ben szülőföldje, Temesrékás országgyűlési képviselőjévé választották a Szabadelvű Párt színeiben. Kardcsapás nélkül a németeké?

1906-ban saját állattani gyűjtőutat szervezett Kis-Ázsiába. Valójában Dél-Amerikába szeretett volna menni, mert meghívást kapott argentin múzeumoktól, de kollégái meggyőzték, hogy a magyar kutatásoknak több közük van Ázsiához, mint Amerikához. Azért egzotikus tervét sem adta fel, és a rákövetkező évben valóban elutazott Argentínába, ahol hatalmas mennyiségű állatanyagot gyűjtött. Erről a két útjáról írta egyetlen önálló népszerűsítő könyvét, útleírását (Úti jegyzetek két világrészből, 1911). A könyvhöz Gozsdu Elek

(1849–

1919), a temesvári magyar-román-szerb főügyész írta az előszót. Ebben kiemeli Lendl érzékletes megfigyelését az első világháborút megelőző német terjeszkedés (gyarmatosítás) folyamatáról: „Legelébb megjelenik egy német tudós, aki gyűjt. Ez elmegy. Utána jön a czivilbe öltözött katona, aki már rajzol; azután megjelenik nehány kereskedő és ezek azonnal munkához látnak. Adnak és vesznek, házat építenek, kertet műveltetnek; majd jön megint nehány német, velük a pap és az ujságok. Mérnökök, munkások is érkeznek: harmincz, negyven év múlva kardcsapás nélkül – nem politikailag, hanem gazdaságilag Kis-Ázsia a németeké!”

Lendl mindeközben, csak úgy mellékesen feldolgozta gróf Széchenyi Béla

kelet-ázsiai expedíciójának soklábú- és pókgyűjteményét is (Myriopodák és Arachnoideák, 1897).

Szegénységi bizonyítvány (1882)