Budapest, 2018. (41. évfolyam)
3. szám, március - Zsigmond Gábor: EMANCIPÁCIÓ - Aki mozgásba hozta a fővárost
BUDAPEST 2018 március 15 tekinti az elsőnek, noha a vadonatúj nemes már 1897 márciusában a főváros teljes villamoshálózatának fejlesztésével együtt benyújtotta a kereskedelemügyi minisztériumhoz a magasvasúttal szemben egy valódi metróhálózat terveit. Azzal érvelt, hogy a viadukt rendszerűek rontanák a városképet. Amerikai példákat mutatott be arra, hogy a magasvasutak hogyan teszik tönkre a lakókörnyezetet, veszik el a természetes fényt és a levegőt a házak alsó ablaksoraitól, és hogy az ilyen beruházások milyen komoly zajterhelést jelentenek. Szenvedélyesen hitt abban, hogy egy fejlődő nagyváros igényeinek egy földalatti vasúthálózat felel meg a legjobban. Mivel tervezete teljesen feledésbe merült, röviden be is mutatjuk az egyébként később (1970 és 1990 között) kettes és hármas metró néven nagyjából meg is valósult, a kisföldalattit kiegészítő, két metróvonalból álló koncepciót (a korabeli köztérneveket használva): 1. A Gizella tértől a Mária Valéria utca alatt az akkor még csak tervekben szereplő Eskü téri hídig (a későbbi Erzsébet hídig), onnan a Dunáig a Kossuth Lajos utca és Kerepesi út alatt a Keleti pályaudvarig. Itt a metró végállomása a pályaudvar postaházához került volna. A Kossuth Lajos utcából a Gránátos vagy a Koronaherceg utca alatt egyvágányos szárnyvonalat tervezett a főposta épületéig. 2. A Nyugati pályaudvartól a Váci körút, Károly körút, Múzeum körút és Kálvin tér alatt a Vámpalotáig, illetve a Ferenc József hídig. Ezt a vonalat áruszállításra („podgyász és postai szállításra”) is javasolta berendezni. Az utókor feledékeny Negyvenhét évesen, 1896. július 18-án írta meg végrendeletét. Ebben vagyona felét feleségére, Malvinra, másik felét pedig egyenlő arányban négy gyermekére hagyta.1897 elején szívinfarktust kapott, gyógyfürdőkúrára Németországba utazott. A rajnavidéki Neunahr fürdőjéből július 29-én indult el Mannheimbe, de útközben a vonaton rosszul lett. Olyany nyira, hogy a remageni vasútállomáson le kellett szállnia, egy helyi szállodában szobát vett ki. Innen azonnal táviratot küldtek a karintiai Wörthersee partján, Pörschachban nyaraló családjának. Felesége nyomban útra kelt Remagenbe, ahol Balázs két napig szenvedett, végül Malvin kezei között halt meg augusztus 1-jén. Holtesttét ólmozott koporsóban Budapestre szállíttatták. (Szomorú, hogy a testét szállító halottaskocsi, éppen a vasúti pályák állapota miatt, csak nagy kerülővel Linzen, Budweisen és Bécsen át tudott megérkezni a Keleti pályaudvarra.) Augusztus 7-én a Kerepesi úti temetőben ravatalozták fel, ahol a villamoscég díszruhás kocsivezetői álltak díszsorfalat, és a főváros törvényhatósága, polgármestere, miniszteri tanácsosok, számos országgyűlési képviselő, a villamoscég tisztikara és alkalmazottai már aznap elhelyezték a koszorúkat. Özvegye és családja az ausztriai árvízek miatt csak ezen a napon érkezett Budapestre. Mellettük apja, öccse és két húga, valamint anyósa, Deutsch Eleonóra gyászolta. (Édesanyja már 1889-ben meghalt.) A gyászszertartást a nagynevű, bátran emancipációpárti Kohn Sámuel rabbi, Balázs régi ismerőse végezte. Négyfogatú gyászhintóval vitték át az új kőbányai (Kozma utcai) izraelita temetőbe. Márkus József polgármester levélben fejezte ki Balázs Mór családjának a székesfőváros részvétét, a középítésügyi bizottság Balázs emlékét jegyzőkönyvben örökítette meg. Bő egy hónappal később, 1897. szeptember 26-án a városi vasutak döntéshozói egyhangúlag azt a Hüvös József et választották meg a cég új vezérigazgatójának, aki nemcsak helyettese volt korábban Balázsnak (különösen egyre súlyosabb betegsége idején), de vélhetően jó barátságban is álltak. Sírja felett 1898. június 30-án díszes mauzóleumot avatott fel a család. Ekkor is számos tisztelője jelent meg, különböző testületek és cégek képviselői, többek között természetesen a villamoscég, a földalatti részvénytársaság és a főváros számos vezetője. Aztán, mondhatni, teljesen elfeledték. Néhány kiváló közlekedési szakember és a család próbálta ápolni emlékét. A BKV 1998-ban Balázs Mór-díjat alapított a közösségi közlekedésben vagy annak érdekében kimagasló tevékenységet végzők munkájának elismerésére. Jóval később, a főváros 2014-ben elfogadott középtávú közlekedésfejlesztési tervét szintén róla nevezték el. 2017. január 25-én – már nem az első nekifutásra – a Fővárosi Közgyűlés, Balázs Mór dédunokájának kezdeményezésével egyetértve, egyhangúlag támogatta pusztuló síremlékének felújítását, ami végre meg is kezdődhetett. Kortárs méltatásai közül egyet idézek még zárásképpen. Az A Hét című politikai és irodalmi szemle még 1896 áprilisában, a földalatti átadása előtti hetekben írta róla: „Azok közül, kik világvárosias fejlődésünk korszakos munkájában tevékeny szereplést vittek, Balázs Mór neve nem tartozik az emlegetettek közé. Nem pedig azért, mert energiáját csak szerénysége múlja felül. Pedig ő volt az, aki Budapestnek, minden külföldi város megelőzésével, oly villamos vasúti hálózatot teremtett, mely már ma is 26 kilométernyi kiterjedésben fogja ösz sze a különböző városrészeket és ő volt az, aki a még néptelen utakra rábocsájtotta azokat a csodás járműveket, melyek évenként közel 20 millió embert szállítanak, s amelyek mentén ma mindenütt eleven pezsgő élet lüktet. Nem a nagy házsoroknak adott közúti vasutakat, de a vasútjaival teremtett nagy házsorokat. Ugyancsak ő hozta létre a földalatti villamos vasutat is, ezzel oly műszaki alkotással gazdagítván a várost, mely a maga nemében páratlan a világon. Ennek az eszméje is az övé volt. S egyúttal övé a kivitel érdeme is.” ● A sorozat a MAZSÖK támogatásából valósult meg. Csésze Balázs Mór címerével a Közlekedési Múzeum gyűjteményéből
