Budapest, 2018. (41. évfolyam)
2. szám, február - Sanghay – Shanghai - Zappe László: El az operett-től
31 BUDAPEST 2018 február EL AZ OPERETT-TŐL Zappe László Operettsiker – ez a kifejezés két dolgot is takar. Az egyik, ha a közönség a bemutatóról nem akar hazamenni, hosszú percekig tapsol, a művészeket visszahívja, azok hajlonganak, kijönnek a függöny elé, együtt és külön-külön, aztán még a vasfüggöny leeresztése után is tombol a nézőtér, a vasajtóban egyenként megállva ünnepeltetik magukat a teátristák, és így tovább. De a hosszú szériát is nevezik így – természetesen nem operettek esetében, amikor egy produkciót százszor, ötszázszor vagy még többször játszanak. Ilyenkor a plakátokra is kiírják, hol tart a darab. Miközben maga az operett műfaja évtizedek óta furcsa válságban van. Klasz szikusai ma is nagy sikerek, aránylag tisztességes, de néha egészen gyarló előadásban is hálás közönségre számíthatnak. Egy-egy slágert mindig, mindenütt lelkes taps fogad, akárhogy szólalnak is meg. Új operettek viszont nemigen születnek. Igazán eleven zenés műfajnak inkább a musical számítható. Így aztán operettsikerre is csak az számíthat. Ilyen sikerként emlékeznek alkotói a Vígszínházban 1990-ben bemutatott Dorian Grey-re. Magyar musical volt, csak a témája vétetett a világirodalomból, az előző századforduló botrányhős angol írójának, Oscar Wilde -nak a művéből. A színpadi verzió Várkonyi Mátyás zeneszerző és Ács János ren dező munkája. A Dorian Grey arcképe ugyanazt a témát dolgozza fel, mint Balzac regé nye, A szamárbőr. Csak ott a szamárbőr révén teljesülnek a hős vágyai, az zsugorodik minden kívánság megvalósulásával, itt Dorian Grey arcképe öregszik, míg ő maga vígan éli világát. Most az Operettszínház mutatta be az egykori sikerdarabot. Nem a nagytermében, hanem a stúdiónak is mondható Kálmán Imre Teátrumban, amely nemrég nyílt meg az Operettszínház melletti egykori Moulin Rouge mulató helyén Kálmán Imre klasszikusának, a Csárdáskirálynő nek úgynevezett New York-i változatával. A terem elegáns szalonnak lehetne mondható. A játékra apró pódium szolgál, amelyen azonban forgó és süllyedő is segíti a rafináltabb hatások elérését. És persze lehet közlekedni és játszani a nézőtér közepén húzódó széles folyosón is, no meg a fönti páholyokból is bele lehet beszélni a játékba. Réthly Attila rendező mindezt ki is használja, a királynét játszó Kalocsai Zsuzsa számára egy – amúgy teljesen fölösleges – fürdőkádat is betesznek a széksorok közé. A címszerepet igen csinos fiatalember, Kocsis Dénes játssza és igen hatásosan, különös magaságokba is elérve énekli. Az alapjában filozófiai természetű történetből a musicalváltozatban természetesen nem maradhat ki a szerelem sem, sőt jó ideig a főszerepet is átveszi a cselekményben – e célra Gubik Petra alakít egy bájos ifjú hölgyet, aki azonban az első rész végén a címszereplő közönye miatt felvágja az ereit. A vénülő portréhoz meg alkotását féltő festőnek is kell tartoznia, őt Csen geri Attila adja művészhez illő átszelle mültséggel. Homonnay Zsolt pedig egy magabiztos angol lord energikus határozottságával irányítja a társasági életet. Egy nagy személyzetű, jól felszerelt és nagy hagyományokkal rendelkező zenés színház számára a másik kitörési lehetőség az operett burkából a vígopera. A Budapesti Operettszínház másik új bemutatója erre tesz kísérletet. A sevillai borbélyt játsszák a nagyteremben Székely László absztrakt fémszerkezetű díszletében. A naturalizmus elhagyása csak helyeselhető, de amit helyette kínál ez a látvány, az nemigen illik se Beau marchais szövegéhez, se Gioachino Rossini zenéjéhez. Viszont nem is kelti fel a nézőben azt az igényt, hogy megértse, mi hol, hogyan történik. Hamar rájön, hogy legjobb, ha belefeledkezik a muzsikába meg a játszókból áradó jókedvbe, kedélybe, lendületbe. Kerényi Miklós Gábor rendezésében aránylag áttekinthetően folyik le a nem minden pontján szigorúan logikus eseménysor, amelyhez a második szereposztás, amelyet láthattam, markáns karakterekkel járul hozzá. Balla Sándor a címszerep ben igazi vezéregyéniséghez illőn vezényli a cselszövést, Hanczár György szerelmes grófja ifjú nyikhaj, Mester Viktória kültelki széplány. A legjobb az előadásban Csengeri Attila szövege. Eleven mai magyar szleng. Jól illik a bohókás történethez és a nagy mélységekben nem vájkáló előadáshoz. ● A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum szeptember 21-én megnyílt, Sanghay – Shanghai. Párhuzamos eltérések Kelet és Nyugat között című kiállítása az emblematikussá vált távol-keleti nagyváros, Shanghai és a két világháború közötti időszak ellentmondásos hazai Kelet-képét jól reprezentáló budapesti mulató, a Sanghay bár nevét kapcsolja össze. A kiállítás célja, hogy egyrészt a Shanghaiban akkoriban élő és tevékenykedő magyarok – többek közt a Hopp Múzeumba került – hagyatéka révén bepillantást engedjen a kínai metropolisz világába, másrészt hogy a magyarországi művészetben a keleti hatások bemutatásával megjelenítse az eddig kevéssé vagy egyáltalán nem kutatott területeket. A Shanghaiban dolgozó magyarok közül látható a táncosnőként ismert Dessewffy Flóra viseletanyaga, a Komor műkereskedő cég, egy Shanghaiban élt magyar család bútorai és lakásenteriőrje, valamint a város főépítészének, Hudec László nak az épületei. A keleti életmód és életérzés lenyomataként korabeli kínai műtárgyakkal, a keleti hatások tekintetében pedig a magyar képző- és filmművészetben megjelenő keleti táncosnő alakjának különböző megfogalmazásaival is megismerkedhetnek a látogatók. ● SANGHAY – SHANGHAI Párhuzamos eltérések Kelet és Nyugat között Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum, 2018. április 8-ig A Sanghay bar műsorfüzet címlapja. Magángyűjtemény, Szántó András
