Budapest, 2018. (41. évfolyam)
12. szám, december - Elek Lenke: MÁS KOR – MÁSKÉNT - Okosórát, lánccal
szöveg: ELEK LENKE FOTÓ: RIC 11 A Deák Ferenc utca, akarom mondani, Fashion Street képe, kínálata tényleg impozáns, és az Andrássy út is világszínvonalú fényárba öltözik esténként. Londoni típusú piros, emeletes turistabusz helyett elég felszállni a 105-ös buszra, és hosszan gyönyörködhet az ember a fényözönben – mást úgy sem tehet, egyrészt, mert mindig óriási a dugó, és araszolunk, másrészt, mert az itteni üzletek árait sem a honi átlagpénztárcához szabják. A tévét mostanában már csak az otthon nagyon unatkozó vidéki háziasszonyok meg az erős idegzetűek kapcsolják be – hogy aztán rögtön ki is kapcsolják, mert éjjel-nappal minden adón tömik az ember fejét a milliónyi hirdetéssel. Agresszíven üvöltő rajzfilmfigurák és jobb sorsra érdemes színészek serkentenek az állandóan akciós online cuccok beszerzésére. Fekete Péntek, Fekete Hét, Fekete Hónap, Bronz, Ezüst, Arany Vasárnap. Vásárolj, fo -gyassz, költsd a pénzt – ez lett a karácsonyból. Közben egyre bőszebb itthon az áhítatos körítés, amelynek álságossága mind jobban kitűnik a fölös fogyasztási őrület fokozódásával. Igen, a fogyasztási láz, a tárgyfelhalmozás oda vezetett, hogy nem tudunk örülni az ajándékoknak, főleg ha azok személytelenek, nem hozzánk szólnak, csupán kötelességből letudottak. Jólét? Bizonyos fokig igen, hiszen a legtöbb embernek tízszer-hússzor annyi holmija van, mint mondjuk a hetvenes években. közösség, holott annak a kisnadrágnak vagy pulóvernek semmi baja nincs. Ma már ruhafélét nem is vesz senki ajándékba rokongyereknek. Úgyis megvan mindene. Hát akkor mit? Barbie és Little Pony vagy valamelyik Star Wars rémség a végső menedék. Ahogyan Emma Thompson kérde zi az Igazából szerelemben: melyik Barbie-t ajándékozzuk a kis Judynak? Amelyik úgy néz ki, mint egy transzvesztita, vagy amelyik egy dominát formáz? A legó mindig beválik, van is belőle minden családban tonnaszám, és tényleg elvan vele, főleg a fiúgyerek. Aki persze inkább velünk lenne el, ha több időnk volna vele játszani, és akkor megtenné a filléres dominó vagy a marokkó is, nem kellene mindig új műanyag halmazt vásárolni. Kamasznak semmit nem érdemes ötletszerűen ajándékozni, olyanra vágyik ugyanis, aminek a középkorúak a nevét se tudják kiejteni. Vagy videójátékot? De melyiket? Amelyikben egy perc alatt ötven embert fénypuskáznak le, vagy amelyikben száz embert tapos halálra a tank? Okosórát, lánccal? Talán. Ilyenkor a szülőknek érdemes előre konzultálni az ifjonccal. Azt azért jegyezzük meg halkan, hogy ma a kamaszkor 30 éves korig is elhúzódhat... Dominák és gyilkos tankok Amikor tucatnyi ajándékot talál csemeténk a fa alatt, egyiknek se tud örülni – elvész az újdonságokban, azt se tudja, kitől mit kapott, képtelen összekapcsolni egy bizonyos fényes masnis dobozt egy bizonyos személlyel, egyébként is rengeteg a már meglévő játéka. Eljött az a kor – mostanában már az óvodában is! – amikor a márka számít, az, hogy mindenből a legjobb, legújabb legyen meg neki. A szülők szinte érezhető kényszerítéséről, egymás közötti vetélkedéséről, versenyfutásáról szól ez. Hogy mindenki gazdálkodja ki a menő cuccot, akkor is, ha abban a hónapban nem tudja kifizetni a közös költséget. Ha valamelyik kicsit nem márkás holmiba öltöztetik, szegénynek titulálja őket a
