Budapest, 2018. (41. évfolyam)
12. szám, december - Buza Péter: DÍSZMAGYAR - Borzalmas, amit velünk tettek!
5 szöveg: BUZA PÉTER Nincs fotó a családi archívumban a díszmagyarok szabójának kisebbik leányáról, Anná ról. Csak egy, a Tolnai Világlapjában közreadott csoportképen tűnik fel, amelyen Schäffer János nak ez a gyermeke és a nővére is szereplő. (És – sokak mellett még – Zachár Izabella , Kormos Gyuláné nagymamája.) A Magyar Háztartá si Iskola Egyesület menyecske-jelöltjei között ülnek, a 19 éves Anna s a 22 éves Mária . Kissé meglepő talán, hogy nem egymás mellett, de leánytestvérek között nem ritka az ellentét. Bár válságba csak az után jutott a kapcsolatuk, hogy dr. Halász Adolár nőül vette az ifjab bik Schäffer leányt. A kórházi főorvos és felesége „bombatámadás okozta sérülésben” halt meg 1945. január 26-án – a család úgy tudja: Sánc utca 3/b alatti villájukban. 1931-ben építtették, élete utolsó éveit itt töltötte a mama, Mráz Anna, a mágnásszabó özvegye is. – Adolár – így meséli a nemszeretem rokon esetét Judit néni – ezüsttárgyakból halmozott fel hatalmas gyűjteményt a lakásában, és a háborúra készülve annak pincéjét bombabiztosra erősítette. De a telitalálat ellen nem védte meg se őket, se a kincseiket a magánóvóhely. A nagybátyám, a harmadik Zachár Antal és Schäffer Mariska néni lánya, Zachár Anna járt ott negy venötben. Romhalmazt talált. A pusztulást csak a házmester élte túl, DÍSZMAGYAR Borzalmas, amit velünk tettek! Jászay Magda italianista – akit a legkevésbé sem becsült meg a szocialistának nevezett Magyarország (annál inkább Olaszország és az olasz kultúra tudósai) – 1952-ben Mezőberényből, ahol családjával közösen szenvedték el a kitelepítés nyomorúságát, maga s nővére, Gabi írta-rajzolta verses mesét küldött karácsonyra Töpikének, Kormos Gyuláné, a sorstárs kislányának Konyárra. Az egykor híres pesti mágnásszabó meg a Zachár–Schäffer–Rados–Kormos famílila kanyargós históriájának (BUDAPEST 2018/5.,9.) ez az epizódja látványosan ránk ordítja, mit gondolhat történetéről-történelméről egy magyar család, ha polgár. 15-ös számmal Schäffer Mariska, a 25-össel Anna jelölve akit Adolár kitiltott a megerősített pincéből. Meg egy fél fülbevaló. Én kaptam meg, sokáig hordtam ezüstláncon a nyakamban. Elém tesz egy levelet is Kormos Gyuláné unokanagynénjének, Schäffer Mariskának írta néhány évvel később, 1949-ben, bizonyos dr. Strausz Istvánné. Annáról üzeni: „...testvérbarátságunk véget ért, amikor Annus férjhez ment (...) akaratlan bábbá vált, félt az urától, mintha szuggesztió alatt állna. Ennek tulajdonítom a végrendeletet is, melyben kizárta régebben rajongásig szeretett családját.” E sorokból úgy tűnik, Mária megpróbált – a legnagyobb nyomorban kínlódva – valamit profitálni halott húga egykori gazdagságából, levélkapcsolatba lépett a barátnőjével. Magát a végrendeletet is csak részben ismerhette, s az az ingóságokra vonatkozhatott. Magát a villát ugyanis – ahol a földszinten Halásznak belgyógyász magánrendelője is működött – Adolár az egyetem orvoskari tanártestületére hagyta. Azzal a kikötéssel, hogy halála, haláluk után őket eltemettessék, a benne lévő lakás(ok) bérjövedelméből pedig működtessék azt az alapítványt, amelynek haszna „két vagy több szegénysorsú dunántuli, lehetőleg Tolna vagy Baranya megyei származásu, szegényorsu keresztény, paraszti sorból származó orvostanhallgató tanulmányi támogatására fordíttassék.”
