Budapest, 2018. (41. évfolyam)
12. szám, december
BUDAPEST A VÁROSLAKÓK FOLYÓIRATA Pro Cultura Urbis díj 2007 XLI. évfolyam, 6. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 Szerkesztő: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV–XXVI. évfolyam: 1966-1988 Szerkesztő: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Főszerkesztő: Buza Péter Olvasószerkesztő: Saly Noémi Szerkesztőbizottság: Angelus Róbert, Buza Péter, Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, N. Kósa Judit (publicisztika), Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje) Facebook oldalunk szerkesztője: Vadász Ágnes A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztőség levelezési címe: 1054 Budapest, Honvéd utca 3. budapestfolyoirat@summa-artium.hu www.budapestfolyoirat.hu Kiadja a Summa Artium Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Török András 1054 Budapest, Honvéd utca 3. Telefon és fax: 318-3938 Lapigazgató: Szűcs Andrea A BUDAPEST partnere a Városháza Kiadó Kiadóvezető: Csomós Miklós Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1. Telefon: 411-5000 Terjesztés: Magyar Posta Reklamáció: 318-3938 Tördelés: Görög Gábor Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1033 Budapest, Szőlőkert utca 4/a Telefon: 577-6300, fax: 577-6362 ISSN: 1785-590X Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 Címlapon: Fotó: RIC/9s A VÁROSLAKÓK FOLYÓIRATA Pro Cultura Urbis díj 2007 XLI. évfolyam, 12. szám megjelenik minden hónap 15-én Alapítva: 1945 I–III. évfolyam: 1945-1947 Szerkesztő: Némethy Károly, Lestyán Sándor IV–XXVI. évfolyam: 1966-1988 Szerkesztő: Mesterházi Lajos, Fekete Gyula, Vargha Balázs, Jávor Ottó, Szabó János Főszerkesztő: Buza Péter Olvasószerkesztő: Saly Noémi Szerkesztőbizottság: Angelus Róbert, Bojár Iván András (Épített világ), Buza Péter, Hidvégi Violetta, Kirschner Péter, N. Kósa Judit (publicisztika), Saly Noémi, Sándor P. Tibor (archív fotó), Török András (Simplicissimus Budapestje) Facebook oldalunk szerkesztője: Vadász Ágnes A szerkesztés műhelye a Nagy Budapest Törzsasztal A szerkesztőség levelezési címe: 1054 Budapest, Honvéd utca 3. budapestfolyoirat@summa-artium.hu www.budapestfolyoirat.hu Kiadja a Summa Artium Nonprofit Kft. Felelős kiadó: Török András 1054 Budapest, Honvéd utca 3. Telefon és fax: 318-3938 Lapigazgató: Szűcs Andrea A BUDAPEST partnere a Városháza Kiadó Kiadóvezető: Csomós Miklós Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 1088 Budapest, Szabó Ervin tér 1. Telefon: 411-5000 Terjesztés: Magyar Posta Reklamáció: 318-3938 Tördelés: Görög Gábor Nyomdai munka: Pharma Press Kft. 1033 Budapest, Szőlőkert utca 4/a Telefon: 577-6300, fax: 577-6362 ISSN: 1785-590X Nyilvántartási szám: 2.2.4/237/2004 Címlapon: Isten útjai (2. oldal) Fotó: RIC A hátsó borítón: Borzalmas,amit velünk tettek (5. oldal) BUDAPEST a rendszerváltáskor döbbent rá arra, amiről úgy negyven éven át nem volt tudomása: nem csak a József Attila-versben fordulhat elő, hogy emberek hálnak az utcán. Korábban mindazokat, akiket az általános lakáshiány, egy válás, egy függőség vagy a tizennyolc éves korban brutálisan megszakadó állami gondoskodás otthontalanná tett, valahogy elrejtette a rendszer. Munkásszállókra, tanácsi szükséglakásokba, kényszerelvonókra vagy épp kórházi elfekvőkbe terelte őket, így aztán akit mégis egy padon ért az este, azt nyugodt szívvel tessékelhette odébb a rendőr, mondván, menjen most már haza, jóember. A kilencvenes évek elején azonban ezek a hajléktalanok hirtelen az utcán találták magukat: állampolgári jogaik érvényesültek abban, hogy már nem lehetett csak úgy elküldeni őket, viszont puszta frázissá üresedett a lakhatás joga. A társadalom képtelen volt a semmiből felépíteni azt az ellátórendszert, amely a hajléktalanság megannyi árnyalatát, az otthontalanság ezerféle igényét képes lett volna kezelni. Még darabra sem sikerült felépíteni negyed évszázad alatt egy olyan hálózatot, ahol mindenki ágyra lel, akinek egyébként nem lenne hol aludnia. E hanyagság egyrészről érthető, hiszen az efféle ellátórendszer feneketlen kút, ráadásul az az állami, illetve önkormányzati vezetés, amely jelentős költségvetési összegek ráfordításával az elemi szintűnél jobb körülményeket alakít ki az intézményeiben, számolhat az állampolgári felhorgadással is, hogy ugyan már, az „ingyenélőknek” miért járna ez. Nem volt ez másként egy évszázaddal ezelőtt sem: a Bárczy István-féle népjóléti program keretében felépített, kétségkívül horribilis összegbe kerülő Dózsa György (akkor Aréna) úti Népszállót a kortársak érezhető éllel „a szegénység luxuspalotájának” nevezték. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy a Népszálló – a pompás építészeti kialakítás mellett – azért került olyan rettenetesen sokba, mert a megteremtői abból indultak ki: még a legszegényebbeknek is jár valamennyi privátszféra, és ezért aprócska, de egymástól elválasztott fülkéket alakítottak ki a fürdőkkel és étkezővel felszerelt épületben. Beszédes tény, hogy ma ez a tömb a hajléktalan társadalom vágyott luxusintézménye, hosszú várakozás után lehet elnyerni a jogot, hogy valaki beköltözhessék. Ami igen plasztikusan illusztrálja, vajon miért ódzkodik ma sok száz hajléktalan attól, hogy harmincad- vagy ötvenedmagával aludjék rossz levegőjű, tornaterem lakályosságú menedékhelyeken, ahonnan reggel a holmijával együtt teszik majd újra utcára, hogy estig elcsoszogjon valahogy, aztán újra sorban álljon a bebocsátásért vagy itt, vagy máshol. Az utcai hajléktalanságról szólva egyértelmű fogalmi zavart érhetünk tetten. Van elég férőhely Budapesten, ahová éjszaka elvonulhatnak az otthontalanok? Papíron igen, a valóságban talán. Megoldja ez a hajléktalanok gondját? Semmiképpen, hiszen ettől nappal még hajléktalanok maradnak, ha leülnek egy padra a motyójukkal, lényegében máris életvitelszerűen tartózkodnak a közterületen, tehát immár törvényt sértenek. Az októberben bevezetett új rend arra jó – és ne becsüljük le ezt a szempontot –, hogy a frekventált budapesti közterek ismét hajléktalanmentesek legyenek, a Blaha Lujza tér környékének luxusszállóiból kirajzó külföldiek ne essenek át az aluljáróban az ócska paplanokból eszkábált, mocskos és büdös vackokon. De ami nem látható, az attól még létezik. A valós helyzet az, hogy egy hideg téli éjszaka a férőhelyhiány miatt ezen a télen is sok száz ember alszik majd a szabad ég alatt a fővárosban, igaz, nem a sétálóutcák boltajtóiban, hanem a külvárosok elhagyott romépületeiben és a kiserdőkben. Olyan helyeken, ahol nem tartja rajtuk a szemét a már ismert szociális munkás, Mari néni nem adja oda az ebédmaradékot, ahogy szokta, nem esik le az ismerős járókelőktől pár forint, és ahol, ha nagy baj lesz, akkor sem találja meg őket a rendőr. És ez csak a kézközelben lévő része a problémának. De közepes távolságban már ott vannak a rendszer letagadhatatlan hiányosságai: hogy már közpénzből finanszírozott fertőtlenítő állomás sincs Budapesten, az ellátó rendszer pedig úgy épül fel, hogy a TAJ-számával mindenki egyetlen szolgáltatást vehet igénybe egy nap. Az otthontalan ember tehát dönteni kényszerül: aznap fürdene, mosna, enne, megőriztetné a csomagjait, vagy mégis inkább megpróbálná pótoltatni az elveszett személyijét. Gondoljunk csak bele, milyen szűkre szabott mozgástér ez, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy aki valahogy eljut a hajléktalan-lét csúcsaira, és a régi Népszállóból már kijár egy munkahelyre dolgozni, vajon hogyan képes visszakapaszkodni a valódi életbe? Hogy lesz havi százezre egy lakásbérletre, vagy hogy tud akár egy szobát szerezni, ahol a párjával és a kutyájával meghúzhatja magát, és a polgári lét legalsó grádicsain ugyan, de mégis, úgy élhet, ahogy mások? Egy világvárosban tűrhetetlen az utcán fekvő emberek látványa. De ne feledjük azt se, hogy a puszta tiltásnál azért jóval többet tehetne hajléktalan polgártársaiért BUDAPEST
