Budapest, 2018. (41. évfolyam)
11. szám, november - Nyolcadszor!
BUDA PEST 2018 / 11 16 NYOLCadszor! A Budai Vörösről van szó, amelynek szőlői – a Kadarka, a Csóka, később a Kékfrankos – a 17. század végétől jelentek meg a várost körítő hegyvidék lejtőin. Az akkori ültetvények nedűje példátlan karriert futott be a 19. század végéig, míg a filoxéra le nem tarolta a gazdák reményeit. A Kadarka Kör – a borértőkből, elkötelezett borbarátokból álló asztaltársaság – fogalmazta meg a rehabilitáció programját. Teremjenek újra borszőlőt ezek a réges-régi fajták Budán. Mostanra megtalálták a gazdálkodásra jogosított partnert is (Megyeri-Hanti pincészet, Monor, Strázsahegy) ahhoz, hogy szó szerint újjászülessen a legenda. Tavaly a Kiskőrösi Nemzetközi Kadarkaversenyen ezüst-, idén bronzérmet nyert az az évi ANNO (két évjárata került már a palackokba). Ez lett a neve a budai vörös reinkarnációjának. Lassan a város közönsége is megismeri a programot. Ezt tanúsítja az idén október 5-én immár nyolcadszor megszervezett hagyományos eseménynek, a Svábhegyi Szüretnek a sikere. Természetesen a Jókai-kertben. Kadarkáink Kertjében, amelynek oltványai a legjobb magyarországi kadarkás dűlőkből érkeztek hat éve a 21. századi Budára, az írófejedelem egykori kertjébe. S került persze Csóka meg Kékfrankos is. Több mint háromszázan élvezték a műsort s kóstolták a bort: a Kadarka Kör kitartó igyekezetének gyümölcsét. Nyolcadszor rendezte meg a Kadarka Kör a Svábhegyi Szüretet. Nyolc esztendeje tart a Svábhegyen, a Jókai-kertben az a kultúrtájrehabilitációs kísérlet, amelynek célja, hogy újra legyen a főváros térségében szőlőskert, amelynek bora – ápolva Budapest hagyományait – újra forgalomba hozható. Egy és negyedszázadnyi kényszerszünet után.