Budapest, 2018. (41. évfolyam)
9. szám, szeptember - Buza Péter: A Prokopp
26 BUD A PEST 2018 / 09 A Prokopp Buza Péter Dávid Sándor, Dobor Dezső, Prokopp László: „A PROKOPP Budapest, 2018, Budapesti Egyetemi Atlétikai Club, 248 o. ¤Régről barátom postán küld te el a könyvét. (Mert az övé, noha hármas társszerzőségben fogant.) A „régi tisztelettel” üdvözölt a visszafogott dedikációban. Ez is rendben van. Mondhatni szinte soha nem találkozunk, de harminc-egynéhány éve tiszteljük egymást. Én a kitűnő informátort, aki a családjáról, a városról mesélt őszinte-lelkes örömmel, réges-régi írásaim adatgyűjtései során. Ő az az ember, aki segít abban, ami neki a legfontosabb: felmenőinek emléket állítani. Ez utóbbit különösen tisztelem dr. Prokopp László ma már gyémántdiplomás egykori főállatorvos személyiségjegyei közül. Hallatlan buzgalmát, kitartó fáradozását, elszánt igyekezetét, hogy azt, akit szeret, az édesapját, újra és újra a feledékeny utókor figyelmébe ajánlja. Azt hiszem, a könyv, amellyel megajándékozott, a végleges révbe érkezés örömét jelenti a számára. Legszebb reményei megvalósulását. És azt is tudom, nem az a fontos neki, hogy a kötetet méltassa bárki is. Fontos, mert megtette, ami végre sikerült. Becsempészte a halhatatlan betű mennyországába végleg és örökre édesapja, ifj. Prokopp Sándor nevét és történetét. Az 1912-ben huszonöt éves szigorló jogászét, aki Stockholmban azon a nyári napon, az olimpián, megszerezte a magyar sportlövő sport első aranyérmét. Rokon lelkek vagyunk Prokopp Laci és én. Ha jól esik is könyveimről elismerő méltatást olvasni, nekem is mindig az a legfontosabb, hogy a munka megjelent. Hogy emléket állítsak neveseknek és névteleneknek, korszakoknak és társadalomnak, embereknek és közösségeiknek – sorsukkal, históriájukkal üzenve az olvasónak arról, hogy mit gondolok a világról. Idáig érve alighanem elakadtam. Végül is egy recenziónak az olvasmány tartalmáról és mi nő sé géről is illene, sőt kötelező mondani valamit. Bár méltatlan sietséggel, félszavakkal, mondatokkal aligha adhatóak vissza a dolgok, akár ha el nagyol va, de elvárja az olvasó. Legyen. Szó van itt Szemere Miklósról, Huba véréről, aki a 19. század végének legsikeresebb fezőrje, de fe le lős honatya is: az egész ifjúságot elszántan a lőállásokba vezényelné, mert a hazát előbb-utóbb meg kell védeni. Szó van annak a birtoknak a meséiről, amelyet egy időben Szemere a magáénak val lott, de előtte a nála sem mivel sem kevésbé izgalmas életű uraké volt: (első) Grassalkovich Antalé, Mayerffy Xavér Ferencé. Minden jeles Prokopp felkutatásának eredményéről is olvashatunk, akárhol is éltek a nagyvilágban. A lövészsport és a lőfegyverek fejlődésének adatgazdag bemutatásáról, persze. Kispest és Pestszentlőrinc születéséről és ifjúkoráról. A lövőházról, ahol most a Zila cukrászda országol, egészen másféle traktával, mint hajdan Huba vére, de működése a garancia arra, hogy ez a remek épület talán végleg, ha nem is az idők végzetéig, megmarad. Móricz Zsigmondról, akinek sze gény árva, öngyilkossá lett első feleségét, Holics Janká t bizonyos Prokopp Sándorné Kosatkó Anna alkalmazta kispesti leánypolgárijában mint kezdő pedagógust (magyar, földrajz, szépírás). A tanintézet tulajdonosa volt az olimpikon édesanyja. A rá emlékező fejezetben virtuális sétát is tehetünk Kispest (egykori s egyik) promenádján, a Kossuth utcában, ahol valamikor az iskola működött, és ahol a 19. századi tehetős kispestiek villái álltak. Mostanra fantáziátlan, soklakásos házak befektetői kedvéért a kerület önkormányzata a legtöbbet lebontatta. (Időnként újra s újra rádöbbenek, még mindig nem került sor a várossá avanzsált városka első polgármesterének egykori otthonára ugyanitt. Sok éve áll üresen.) Természetesen megismerkedhetünk ifj. Prokopp Sándor nevelő e gye sü le tével – 1898-tól napjainkig – az egyetemisták sportklubjával, a BEAC-cal is. Ezt mind a helyett írtam le, hogy megosszam az olvasóval a tárgyaltakkal kapcsolatos gondolataimat – s megteszem mégis. Mert én nem szeretem se a vadászatot, se a lövészetet. Régóta tudom: vitéznek lenni, fegyverrel bánni, Ézsau dolga. Bizony nem voltak jó testvérek Jákobbal. Erről még nagyon sok mondanivalóm volna, hogy ne szoruljak bele igazságom szűk summázatába. Mert sajnos így, felületesen megfogalmazva köny nyen cáfolható. Dávid Sándor, Dobor Dezső, Prokopp László munkája – amelyet Kocsis L. Mihály lektorált – színes, érdekes, gazdag tartalmú munka. Számtalan máshonnan nehezen hozzáférhető adattal. (Egy szerkesztőt alkalmazni azért talán nem ártott volna.) Ára nincs. Nem tudom, hol és mennyiért lehet a kötetet megvásárolni.
