Budapest, 2018. (41. évfolyam)
1. szám, január - „Boldog órák szép emlékeképen - Zappe László: Egy letört szarv - az Üvegfigurák a Radnóti Színházban
29 BUDAPEST 2018 január EGY LETÖRT SZARV – AZ ÜVEGFIGURÁK A RADNÓTI SZÍNHÁZBAN Zappe László Porogi Ádám a színpad baloldalán elöl, egy magaslesen vagy teniszbírói széken kezdi a mesét mint narrátor és egyben főszereplő. Azóta kritikusoktól elavultnak ítélt régi újítással hozzálát, hogy elbeszélje a drámát. Pontosabban egy család történetét. Egy csonka családét, amelyet az apa elhagyott, az anya meg gyermekeitől várná a csodát, életük jobbra fordulását. A fiától, aki egy raktárban dolgozik, verseket ír és folyamatos alkoholmámorban költői karrierről ábrándozik, meg az ideggyenge és béna lábú lányától, aki szerinte jó házassággal könnyíthetne a sorsukon. Az 1944-ben született darab, T ennes see Williams műve, az Üvegfigurák a valóság előli menekülésről, az illúziókba burkolózásról, az öncsaló élethazugságokról szól. Kicsit érzelgősen, mint a szerző alkotásai általában. Az előadás, a rendezés, a játék csökkentheti, akár a nullára redukálhatja a szentimentalizmust, színpadra teheti a szöveg mögül kikandikáló durvább életigazságot, mint ahogyan A vágy villamosával megtette ezt Zsótér Sándor ugyancsak a Radnóti ban, 2011-ben, Kováts Adél lal a fősze repben, aki akkor tökéletesen megvalósította a szöveg mögé mélyen behatoló rendezői elgondolást. Most Kováts Adél Valló Péter fakó rendezésében játssza az Üvegfigurák egyik főszerepét, az anyát. Elég sablonosan. Saját belső igazság, személyes hozzájárulás nélkül. Szünetig övé a főszerep. Egy valamihez teljesen elegendő ez a szerepfelfogás: a néző megérti, hogy az apa miért menekült el az asszony közeléből, miért hagyta magára a családját. De kevés az alakítás a nő saját tragédiájának a megértetéséhez. Ahhoz, hogy lényege szerint Blanche Du Bois ő is A vágy villamosából, valamivel szerencsésebb változatban. Lecsúszott déli birtokos család lánya, csak az ő szerelméről nem az derült ki, hogy homoszexuális, mindössze annyi, hogy akit előkelő, gazdag kérői helyett élete társául választott, megbízhatatlan, hóbortos, kalandokra vágyó férfi volt. Ő pedig kislányos, felszínes, külsőségekből táplálkozó szerelméért egész életével, sőt a gyermekeiével is fizet. Mindebből nem sokat látunk a vendéglátásra izgatottan készülődő, a terítékekkel foglalatoskodó asszonytól. A második részben szinte minden megváltozik. Szünet után a főszerep átszáll a címadó üvegfigurákkal foglalatoskodó, emberek közt szorongó, félénk lányra, a narrátor betegesen érzékeny lelkű nővérére, aki a titkárnőképző iskola helyett csavarog a városban, stresszhelyzetben elhányja magát, célja, egyáltalán jövőképe nincsen, csak túl szeretne élni minden pillanatot, amelyet nem az üvegfigurái között kell töltenie. Őt Lovas Rozi játssza bá mulatosan finom érzékenységgel, mindent gondosan kidolgozott, de mindig természetesnek, magától értetődőnek ható mimikával kísérve. Itt a játék, az előadás a szöveg fölé emelkedik, amitől az is gazdagabbá, többértelműbbé, igazabbá válik. Az elbeszélőként is szereplő, az eseményeket értelmezve elbeszélő fiatalembert Porogi Ádám az alkoholtól szinte áttetszővé válva, fanyaran kétségbeesett mosollyal, elnéző és lenéző cinizmussal és nem kevés, önmagát is leleplező iróniával adja. Hiszen miközben beszél, miközben leleplezi a szeretteit, éppen elsikkasztja a villanyszámlára kapott pénzt, hogy megszökjön a családi pokolból, éppen úgy, ahogyan apja is tette. Ebbe a családba csöppen be mit sem sejtő látogatóként Nagy Dániel Viktor. A fiú kollégája a raktárból. Nem tudja, hogy férjvadászat áldozatának szánják, barátja nem közli vele a meghívás okát. Ő más, mint akikhez látogat. Szűklátókörűen praktikus, normálisan céltudatos fiatalember. Elefánt a porcelánboltban, el is tapos egy üvegfigurát, letöri az egyszarvú szarvát. És amikor kiderül a meghívás célja, tudatja, hogy neki menyasszonya van. A remények szétfoszlanak, az ábrándok eloszlanak. A darab is kipukkad, mint egy szappanbuborék. A nézőnek a bemutató egyetlen okaként az a felismerés marad, hogy a színház igazgató asszonya eljátszhassa a főszerepet. Az meg kevésnek bizonyult. ● A kiállítás részben visszatekintés, régen nem látott képek újbóli bemutatása, részben a közelmúltban készült újszerű, szokatlan felfogású természetfotók. Néhány kép meglepetésként szolgálhat az alkotót ismerő látogatóknak, mert bár nem természetfotók, Zsila Sándor szá mára kiemelten fontosak. Jelzésként szolgálnak arra, hogy más dolgok is foglalkoztatják, ezért kerültek be a válogatásba. ● „BOLDOG ÓRÁK SZÉP EMLÉKEKÉPEN...” Zsila Sándor fotókiállítása a Természettudományi Múzeumban Magyar Természettudományi Múzeum, 2018. január 25 – március 5. Zsila Sándor: Testvérek
