Budapest, 2018. (41. évfolyam)
7. szám, július - SCHNITTA 125/60/50 - Zappe László: Bohózattól tragédiáig – Az öngyilkos a Forte változatában
31 Bohózattól tragédiáig – Az öngyilkos a Forte változatában Zappe László ¤ Kezdhetném azzal, hogy nem tudom, miért választotta Horváth Csaba, a nagyszerű Forte társulat vezetője új bemutatójául Az öngyilkost, Nyikolaj Erdman szovjet komédiáját, noha a darabnak van magyar változata is, Tasnádi István bravúros Finitója, alcíme szerint a Magyar zombi. Ez utóbbi minden ízében a miénk, a mi mai világunkban játszódik, a mi nyelvünkön beszél, a mi viszonyainkról szól, minden mozzanatában magunkra ismerhetünk benne. Horváth Csaba szándéka azonban nyilvánvalóan nem aktuális társadalomkritikai szatíra előállítása volt, hanem sokkal inkább az eredeti történetből kiolvasható mély egzisztenciális rettenet felmutatása. Erdman második darabja, amelyet a – feltehetően korábbi műve, A mandátum sikerétől megrettent – cenzúra 1930-ban betiltott, és színpadra csak Sztálin halála után, az ötvenes évek közepén kerülhetett, a maga korában a szovjet világban sokat ostorozott kispolgárt állítja a középpontba. Akit nem érdekelnek a nagy társadalmi ügyek, eszmék és eszmények, mindössze csak élni akarna. Ám munkanélküli lévén, ez csaknem lehetetlen. Ráadásul felesége és anyósa is piszkálja tétlensége miatt. Képtelen ötletektől várja a megoldást, például meg akar tanulni basszuskürtön játszani, és ki is számolja, mennyit kereshetne koncertezéssel. A hangszert is meg tudná valahogy szerezni, csak akkor riad meg, amikor kiderül, hogy a tanuláshoz zongora is kellene. A cselekményt mégis a véletlen indítja be: egy kis nyugalomra vágyva, hősünk bezárkózik a vécébe, felesége és anyósa meg azt hiszik, hogy öngyilkos akar lenni, ezért segítségül hívják a szomszédot, így aztán híre megy a dolognak. A tulajdonképpeni szatíra ezután kezdődik: különféle társadalmi rétegek képviselői saját céljaik érdekében ki akarják sajátítani az öngyilkosságot. Amivel csaknem valóban öngyilkosságba is kergetik a szerencsétlent. A Forte Társulat játékstílusa remekül illik ehhez a karikaturisztikus történethez. A mozgásszínházi elemek, táncos mozdulatok, gesztusok gunyoros felhanggal egészítenek ki minden cselekvést, minden megszólalást. A díszlet, melynek tervezője nincs feltüntetve, tehát bizonyára a rendező leleménye, lényegében néhány oldalt álló széken kívül egy bal oldalon hátul meredő hatalmas vörös fal, amelyből vörös műanyagszőnyeg húzódik jobbra előre. Nagyjából ennyi jelzés marad a szovjethatalomra. A székekkel azután persze játszanak, öszsze- és szétrakva különféle terek és térjelzések alakulnak ki belőlük. Bútorokat és kellékeket is helyettesítenek, a stilizált játék humorához is sokban hozzájárulnak. Benedek Mari jelmezei ugyancsak jelentősen felerősítik a szereplők különféle karaktereit. A legfeltűnőbb természetesen az anyóst játszó Pallag Mártont kellemkedő nővé varázsoló öltözet, de Andrássy Máté halványszürke hivatalnoki öltönye, az élelmes szomszéd szerepét adó Kádas József köznapi viselete, a feleséget alakító Földeáki Nóra lompos otthoni és akkurátus ünnepi öltözéke is éppúgy telitalálat, mint a címszereplő jellegtelenségét, kisemberi semmilyenségét hangsúlyozó ruházata. A figurák színészi kisdolgozása is mintaszerű. Elkerülik a szatírajátszás valamennyi csapdáját, nem túloznak, de nem is merevednek bele az egyvonású alakok sémáiba. Éppen annyira emberszerűek, amennyire a számukra adott helyzetekben az szükséges és lehetséges. A cselekményt valójában Andrássy Máté hivatalnoki buzgalma mozgatja. Körültekintő, minden részletre odafigyelő, lelkiismeretes, mondhatni formátumos bürokrata. Pallag Márton az anyós szerepét minden nőimitátori manír nélkül, a jellem lényegére koncentrálva játssza. Földeáki Nóra pontosan adagolja a férje iránt teljesen közömbös feleség érzéketlenségét, Krisztik Csaba pópája, Hevesi László e. h. túlbuzgó ifjúkommunistája, Ökrös Csaba zenésze ugyancsak remekül megtalálja helyét az előadásban. A címszerepre Fehér László már alkatával is a lehető legjobb, de átgondolt, minden részletében kidolgozott játékával nagyon sokat hozzá is az ad előadáshoz. Valamiféle konok akaratossággal dúsítja fel a jelentéktelenséget. Ezzel tragikussá emeli az alapjában bohózati történetet. SCHNITTA 125/60/50 Kamarakiállítás Schnitta Sámuel éttermi mester születésének 125. évfordulója alkalmából Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum • 2018. szeptember 2-ig ¤ Schnitta Sámuel (1893–1968) nagy tekintélyű hazai és nemzetközi éttermi szakember volt. Tanulmányai után Európa nagyvárosaiban csiszolta tudását. Hazatérve a Dunapalota, majd a 2. világháború után 1948-tól 1958-ig a Margitszigeti Nagyszálló éttermi munkáját irányította. Az 1958-as Brüsszeli Világkiállítás magyar éttermét vezette. Az éttermi munkában nemzetközi iskolát teremtett. Szakiskolai tanár volt, 30 különféle szakirányú tankönyvpótló jegyzetet írt. 1965–67-ben jelent meg Felszolgálói ismeretek című szakkönyve, amit a szakmában egyszerűen csak „a Schnitta”-ként emlegetnek mind a mai napig.
