Budapest, 2018. (41. évfolyam)

7. szám, július - Daniss Győző: A NAGY HÁBORÚ - Soha annyi pezsgőt

BUDAPEST 2018 / 07

26A Nagy háború

Hogy van? – Köszönöm, rosszul – kezdődik a válasz Nagy Lajos Beszélgetés a hadimilliomossal című 1917-es karcolatában az újságírói kérdésre. „– Itt van, kérem, ez a záróra. Hogy a szegényeknek nem szabad tizenegy után lumpolni, azt értem. Azoknak nincs miből. De mi közöm nekem a zárórához? Én megfizetném annak a rongyos kávéháznak vagy vendéglőnek vagy orfeumnak azt a fűtést és azt a kis világítást. Mi jogon merik azt mondani, hogy én menjek haza zárórakor? És micsoda disznóság az, hogy én csak három szobát fűthetek, mikor nekem van szenem és van szénrevalóm! Itt van ez a nagy lakás tizenöt szobából, és csak hármat szabad befűttetnem. Ez a gazság kérem, ezt írja meg! Ez az egyéni szabadság lábbal tiprása. Ez az állam zsarnoksága.” Bizonyosra vehetjük, hogy a karcolat mondatai nem pusztán az írói képzelet szülöttei. A háború többeknek nemcsak „hadigazdagságot” hozott: a számlálatlanul ömlő koronák beléjük táplálhatták – vagy megerősítették bennük – az úrhatnámságot, a „szegények” sorsa iránti érzéketlenséget. Az élet a háború kitörése után is „szinte” ugyanúgy ment tovább. Ugyanúgy megjelentek a lapok, ugyanazokkal az autó-, divat-, hajnövesztő- és italhirdetésekkel (igaz, kiegészítve művégtag- és tolókocsi-ajánlatokkal). A mozikban, színházakban bemutató bemutatót követett (igaz, volt egy „a sorból kilógó”: a városligeti Beketow Cirkusz 1914. augusztus 1-jén bejelentette, hogy „a háború miatt a cirkusz előadásai a mai naptól a további intézkedésig szünetelnek”).

A színházak, lokálok, orfeumok rövid idő alatt megtalálták az önként bevonuló vagy bevonultatott színészeik, énekeseik, zenészeik, műszaki munkatársaik helyettesítőit, így a Színházi Élet 1915 szeptember elején már ezt írhatta: „Budapestre nem hallatszik el az ágyúszó. Ami csendes estéken itt megüti az ember fülét, nem hasonlít a fegyverropogáshoz. A lokálokban a divatos slágerek cigánymuzsikája keveredik a pohárkoccintással, a Király-színházban a Bájos ismeretlen bájos és jól ismert melódiáit játsszák, a Vígszínházban a Korzó szépe révén most mutatkozik be az új Holländer-muzsika, a Kabaréban orosz fogoly is, ágyú is akad, de színpadon és szép muzsikaszóban, a Magyar-színházban is Galíciáról beszélnek, de Bródy Sándor szavával pompás, békés nézőtér előtt – azt lehetne mondani, hogy hegyen-völgyön lakodalom.”

Krúdy Gyula A lumpokról című írásában (Magyarország, 1916. október 29.) másként látta-láttatta a hejehuja-jelenséget: „Soha annyi pezsgőt nem ittak még Pesten, mint a háború alatt. Annyi részeg ember nem mutatkozott a városon, mint 1915–1916-ban. Még az antialkoholisták közül is sokan meginogtak meggyőződésükben e súlyos esztendőkben. Hadd folyjon patakban a bor, amikor nem érdemes élni.”

Noha az egyre súlyosabb papírhiány miatt (de hát előbb-utóbb mi nem lett hiánycikk a háború éveiben?) a lapoknak általában csökkenteni kellett a terjedelmüket, néhány újságot alig nyomasztottak a megszorítások – ilyen volt például a nagy példányszámú Színházi Élet. Igaz, a színházakba tódult a közönség, és nagyon sokan megvették a lapot, amelynek hírei szerint a „hegyen-völgyön lakodalom” – ebben a valóságszeletben mindenképpen – még a háború negyedik évében is tartott. „A legnépszerűbb és mégis legfehérebb pesti orfeum, a Fővárosi orfeum intim nézőtere, meleg selyemmel borított falai – olvasható a lap 1917. évi 2. számában – tán sohasem hallottak még annyi kacagást, tapsot és ünneplést, mint a most folyó januári műsor folyamán.” Egy hónappal később, a 7. számában Gábor Andor Dollárpapa című vígjátékáról azt írja a kritikus, hogy a közönség a nyomasztó napokban is végigneveti az előadást, mert a szerző „boszorkányosan érti” a kacagtatás mesterségét. A 44. szám az Erzsébet körúti Bohémtanya Kabaré kávéházzá bővítéséről tudósított, mert az a „zárórás, szomorú világban” szűknek bizonyult. Maga a lap is terjeszkedni tudott, erről cinizmustól sem mentesen tájékoztatta olvasóit: „December közepétől kezdve már az Erzsébet-körút 29. szám alól folyik a Színházi Élet adminisztrálása, és míg a lap maga csak hetenkint egyszer számol be a készülő és megtörtént színházi eseményekről, azok a villamos ívlámpák, melyek december 15. után esténként kigyulladnak az új kiadóhivatal nagy kirakatai előtt, nap-nap után új eseményt fognak megvilágítani. A háború eseményeit természetesen ebben az alakban sem fogjuk nyilvántartani, a mi kirakatunkat csak a színházi vezérkarok hivatalos jelentései díszítik majd.”

A színházaknál is nagyobb közönséget vonzottak az olcsóbb, szélesebb társadalmi rétegek számára is elérhető mozik. A főváros körülbelül száz mozijának napi több száz előadására akár százezren beülhettek. És még a háború legvégén is nyíltak új filmszínházak! Több filmstúdió alakult, a régiekben és az újakban az 1918-as „csúcsévben” száznál több hoszszabb-rövidebb filmet forgattak. Köztük volt a Tatárjárás című operett Kertész Mihály rendezte filmváltozata. Napjainkban persze nehéz elképzelni, hogy milyen volt egy operett némafilmen – még ha nagyobb mozikban vetítés közben zenekar szólaltatta is meg Kálmán Imre melódiáit. De siker volt, s ezt egyebeken kívül az magyarázhatta, hogy – mint a Színházi Élet kritikusa írta – „ma, amikor mindenki katona, ma valóságos felüdülés, ha egy kis békebeli katonaságról látunk valamit.”

Soha annyi pezsgőt

Halálra nevettető hanglemezek hat öregért

Az elsősorban sósborszeszéről híressé lett Diana Kereskedelmi Részvénytáraság az elsők között hirdette kozmetikai termékeit gyerekekkel (Vasárnapi Ujság, 1918. 43. sz.)