Budapest, 2018. (41. évfolyam)
1. szám, január - Bardóczi Sándor: Vagy inkább harmincezret?
BUDAPEST 2018 január 22 Budapestre a 20. század első évtizedei után a fasorok lassú agóniája, eltűnése volt a jellemző. A „macskaköves Budapest” felszámolásával, a vízzáró aszfaltburkolatok megjelenésével, a motorizációval, a szmoggal, a parkolás helyigényével, a közműhálózat besűrűsödésével, a sózással alapvetően megváltozott a boldog békeidők nagyvárosában még szép számmal ültetett fasorok általános környezeti helyzete. is. Módszeres kegyetlenséggel harcoltuk le alléit, fokról fokra szorítva ki a nyáron hűs árnyat, tavasszal és ősszel lélekemelő pompát, a vegetációs időszakban oxigént és madárcsicsergést, télen zúzmarás sziluettet és a pompázatos díszvilágításoknak felületet adó fenséges koronás főket, a növényvilág királyait. Azokat az ismeretlenül is ismerős barátokat, amelyek a városi embernek a környezeti ártalmak terén némi kompenzációt, s minden évszakban esztétikai élményt jelentenek. S az sem titok, hogy a fásított utcákban drágábban értékesíthető az ingatlan, ami az érzelmi faktor jelenlétét jól jelzi az ingatlanpiacon. Erős civil hatás A nyilvánvaló pozitív, élhetőséget meghatározó faktorokon túl számos más tényező együttállása kellett ahhoz most, hogy valami változzon. Ebben nem kis szerepet játszik az is, hogy az idén 150 éves FŐKERT megerősödni látszik: mintha kissé nagyobb lenne a súlya – a budapesti vállalatok körében vizsgálva az elmúlt időszakot. Mai vezetése – Szabó József vezérigazgatónak is hála – olyan stratégiai lépések sorát indította el, amelyekre a legendás egykori főnök, Radó Dezső óta nem volt példa a vállalat életében (a nagy elődökről: Fuchs Emil ről, Ilsemann Keresztélyről és Räde Károly ról nem is beszél ve). Stratégiai jelentőségű lépés, hogy a cég szép csendben visszavásárolta az 1996-ban elprivatizált Tahi faiskolát, amely 1963 óta a budapesti előnevelt növények első számú bázisának, forrásának számít. Budapest közelében ez a legnagyobb faiskola, olyan szakmai háttérrel, amely képes többször iskolázott, koros útsorfák előállítására nagy tömegben. A FŐKERT ezen túlmenően olyan géppark-modernizációt hajtott végre, amivel már képes a csak látszólag egyszerű feladatsor szakszerű és gyors, gépesített elvégzésére a neveléstől az átültetésen át az utógondozásig. Minden jel arra mutat, hogy a vállalat újra képessé vált arra, hogy ne csak elültesse, hanem életben is tartsa az új fasorokat addig, amíg az áldatlan fővárosi környezeti körülmények között és ellenére meg nem erősödnek. A „Tízezer új fát Budapestre” program persze vélhetően valamely hivatali fiók mélyére került volna, sok más remek elképzelés mellé, ha nem jelenik meg a szokásosnál erősebb és határozott civil hang, ha nem erősödnek fel a fővárosi és állami zöldfelület-dúló beruházások kritikusainak véleményei, ha nem születnek meg a fővárosi zöldfelületekkel foglalkozó civil közvéleménykutatások, és ez nem ösztönzi cselekvésre (kiengesztelésre) a politikát. A végső lökést a program beindulásához különös módon a ligetvédők városligeti ellenállása generálta, s erre a hullámra tökéletes ütemben ült fel a FŐKERT. Per sányi Miklós frissen kinevezett városligeti, tájépítészetért felelős miniszteri biztos kezdeményezte és járta azt ki Tarlós István nál, hogy ha már a Ligetben végig kell nézni a közparki fák építkezések miatti ritkítását, szülessen ilyen kompenzációs lépés, amelyben az évtizedek óta halogatott fasorpótlások lökést kaphatnak. A főpolgármester becsületére legyen mondva – aki egyebekben nem vádolható azzal, hogy a városi zöldfelületek Széchenyi-kaliberű rajongója lenne –, hogy meglátta a lehetőséget. Szimbolikus a program kezdő kapavágása is: az első faültetésre a Városligeti fasorban került sor, a Városliget történeti bejáratánál a 19. század polgári átalakulásának legfontosabb alléjában. Az elmúlt időben a fasort már inkább csak nevében őrző útvonal történeti vadgesztenyesorait akkorra igencsak megtépázta a városi közeg és az új ellenség, az aknázómoly, a globális klíma változásának egyik „áldása”. Üröm az örömben, hogy a telepítéskor nem sikerült a rezisztensebb, várostűrőbb Vagy inkább harmincezret? Bardóczi Sándor „Tízezer új fát Budapestre!” – üzente Budapest Főváros Önkormányzatának nagyszabású programja 2016 októberében. Évtizedek óta nem volt példa hasonló nekibuzdulásra a magyar fővárosban, s a nagyjából félidőben tartó akció, a FŐKERT kivitelezésében mostanra máris látványos eredményeket ért el.
