Budapest, 2018. (41. évfolyam)
7. szám, július - Sándor P. Tibor: EMANCIPÁCIÓ - Száz év szebbik arca
9 szöveg: SÁNDOR P. TIBOR meret híján nem maradtak fenn írásban, mégis országhatárokon túl nyúló hatással volt a zsidó zene hagyományaira. Sírkövére ez volt felírva: „Értett ahhoz, hogy a zsidóság szenvedésének egész történetét egyetlen hangban mondja el.” Hét gyermeke közül Lipót 1815-ben vagy 1816-ban, még Brodyban látta meg a napvilágot. Pesti életéről az első írott emlékek az 1840-es évek elejéről maradtak fenn, közreadásukat Baji Etelkának, a Streliskyekről szóló legalaposabb fotótörténeti munka szerzőjének köszönhetjük. Az egyik irat a pesti tanácshoz intézett folyamodványa, amiben kéri, hogy „ide való lakósnak” törvényesen is felvegyék. A másik 1843-ból való, és ebben már mint „pesti lakósi joggal ellátott aranyműves zsidó” fordul a Helytartótanácshoz iparengedélyért. Mindkettőben tisztelettel, de kellő jogtudattal hivatkozik a hazai zsidóság emancipációs folyamatában mérföldkőnek számító 1840. XXIX. törvénycikkre. Valószínűleg szintén 1843-ban kezdett foglalkozni dagerrotípiák készítésével is. A pályamódosítással kapcsolatos elbeszélésekből a legregényesebb – egyben a legvalószínűtlenebb is – az a változat, mely szerint szerelmi csalódás űzte volna Párizsig, ahol magával Daguerre-rel dolgozott, aki a siker küszöbén küldte haza, hogy egyedül arathassa le a babérokat. Hihetőbb egy másik visszaemlékezés, amely szerint ötvössegédként egy Pesten időző francia dagerrotipista számára csiszolt lemezeket, és tőle tanulta el az új szakma fogásait. Biztos adatunk 1846-ból van, amikor a Schmetterling című pest-budai újságban hirdeti, hogy a Bálvány utcai Blühdorn-házba költözött, és dagerrotipizáló tevékenységét ezután annak harmadik emeletén folytatja. Az Október 6. utca 1. szám alatt ma is álló hatalmas épület nem sokkal korábban készült el Hild József tervei alapján. Földszintjén épp akkor nyíltak meg a védegyleti mozgalomhoz csatlakozó Iparműtár árusítótermei. A hirdetés büszkén tudatta azt is, hogy a mester valamennyi felszerelése Párizsból való. E lap másik számában egy (kicsit szintén reklámízű) tudósítás szerzője az új találmányt lejárató „fuserkedőkkel” szemben ajánlotta a közönségnek Strelisky Lipót művészetét. Ékszerként ajándékozható, medalionba vagy gyűrűkbe rejthető, babszemnyire kicsinyített portréfotográfiákat is lehetett rendelni nála. Ambícióit mutatja, hogy 1846-ban munkáit kiállította a kor kiemelkedő művészeti seregszemléjén, a Pesti Műegylet tárlatán. Címtárakban először 1849-ben jelenik meg a neve, a portréfestőkkel egy csoportban. A családi hagyomány szerint a forradalomnak lelkes híve volt. Nemzetőrként szolgált, sőt Petőfi-jelvényeket osztogatott, és ezért az Újépületben is raboskodott volna. E tárgyban jó szívvel irányítom a kedves olvasót a régi BUDAPEST 1980. évi júliusi számához, ahol egy idős dédunoka színes emlékezése olvasható, a közreadó tapintatos forráskritikája kíséretében. Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy talán a nevezetes Petőfi-dagerrotípia is az ő keze munkája lett volna. E képről ma már biztosan tudjuk, hogy a neves színész és műkedvelő fotográfus, Egressy Gábor vette fel néhány évvel korábban, otthonában. Meglehet viszont, hogy egy másik alkalommal mégiscsak a kamerája elé ült az ilyesmit amúgy nemigen kedvelő poéta. Fia és utóda legalábbis erről beszélt egy interjúban, amit 1922-ben adott, amikor a költő születésének centenáriumához közeledve a Petőfi Társaság kutatásba kezdett az időközben eltűnt arckép után: „Édesapám sokszor elmondotta nekünk, hogy ő negyvennyolcban lefényképezte Petőfit, még pedig ez a felvétel volt az első, melyet az akkor divatba jövő és nálunk még kipróbálatlan bőrnegatívra vett fel. Az öreg úgy mondta el, hogy 1848. március 15-én éppen a Múzeum körúti gyűlésről jött hazafelé a Bálvány utca 1. szám alatt levő ház zárt üvegfolyosóján levő műtermébe, (...) mikor a ház előtt diákok seregét pillantotta meg, akik a vállukon hozták Petőfit éljenezve es dalolva. Megkérdezte, hogy mit akarnak, mire elmondották, hogy Streliszky fényképészt keresik és követelik, hogy fényképeztesse le a költőt azonnal a mai nap emlékezetére. Édesapám, aki maga is lázas lelkesedéssel hallotta Petőfi szavalatát, boldogan karolt bele a költőbe és úgy ment fel az egész társaság a fényírdába, mint akkor nevezték. A felvétel szépen sikerült, és úgy tudom, hogy édesapám maga vitte el Petőfinek egy pár nap múlva.” Március idusának ezt az epizódját mások ugyan nem jegyezték fel, de az biztos, hogy Strelisky Lipót fotografálta a korszak szereplőit. Sajnos, csak másolatokban, de ismert például egy portréja Görgei Artúrról, és egy csoportképe is annak öt törzstisztjéről, akik Budavár visszavétele után ültek „ártatlan ágyúja” elé. Egerben őrzik az 1848. július 5-i első magyar országgyűlés pesti megnyitásáról szóló korabeli litográfiáról készült dagerrotípia-reprodukcióját is. Nem tudhatjuk, hány hasonló veszett oda az önkényuralom éveiben, amikor a forradalom képi relikviáit rejtegették vagy megsemmisítették az azokat módszeresen üldöző hatóságok elől. Amúgy is csak néhány míves dagerrotípiája és későbbi, immár negatívról másolt színezett papírképe maradt fenn. Korai felvétele-Strelisky Lipót és Schlesinger Róza házassági évfordulója, 1870. A pár balján a kisfiú, a műterem majdani örököse, Strelisky Sándor. Fényképek alapján készült festmény. Forrás: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Strelisky Náthán: A fényképész lányai, 1866. Mögöttük műtermi fejtámasz látszik. Forrás: A család gyűjteménye
