Budapest, 2018. (41. évfolyam)
7. szám, július - Fodor Béla: Semmelweis Ignác, az „anyák mentője”
BUDAPEST 2018 / 07 6 Semmelweis Ignác, az „anyák mentője” Kétszáz évvel ezelőtt, 1818. július 1-jén született Semmelweis Ignác, kit halála után harminc évvel a Budapesti Hírlap hasábjain az „anyák mentőjének” nevezett Rákosi Jenő, s kinek élete és halála napjainkban is számos tisztázandó rejtélyt, megválaszolandó kérdést tartogat. Semmelweis Ignác Fülöp tíz testvére közül ötödikként született a tabáni Meindl-házban (Apród utca 1–3.) a Burgenlandból bevándorolt hienc (frank eredetű német) származású Semmelweis József fűszer-kiskereskedő és a sváb Müller Terézia gyermekeként. A család 1823-ban átköltözött az Apród utca 6-os szám alá, ahol az apa a jól menő Fehér Elefánthoz címzett fűszerboltját vezette. A kis Ignác középiskolai tanulmányait a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnáziumban és a várbeli Egyetemi Katolikus Gimnáziumban végezte. Szülei német származásuk ellenére magyar nevelést biztosítottak számára, és Semmelweis felnőtt életében is magyarnak tartotta magát. Apjának engedelmeskedve 1837-ben beiratkozott ugyan a bécsi egyetem jogi karára, de érdeklődésének és tehetségének engedve hamarosan átment az orvosi karra. Egy év múlva hazajött a pesti tudományegyetem orvosi karára, majd 1840-ben visszatért Bécsbe. 1844-ben itt szerezte meg orvosdoktori diplomáját a „Tractatus de Vita Plantarum” című botanikai doktori értekezésével, majd még ebben az évben szülészmesteri oklevelét is átvehette, egy évvel később, 1845-ben pedig sebészdoktorrá avatták. Bécsi tanulmányai során gyakran látogatta az elismert Škoda professzor belgyógyászati előadásait és Karl von Rokitansky boncolási gyakorlatait. Diplomája megszerzése után megpályázta a tanársegédi állást a bécsi közkórház szülészeti klinikáján, amelyet 1846-ban el is nyert. Ebben a korban a szülések nagy része bába segítségével, otthon történt. A bécsi kórház ezért szinte csalogatta a szegény leányanyákat, ingyenességet ígérve, sőt aki akarta, gyermekét is a kórházban hagyhatta. Mindezt azért, hogy a leendő szülészorvosoknak legyen kin megtanulni mesterségüket. Ennek megfelelően borzalmasak voltak a körülmények: a szűk szobákban a többi beteggel összezsúfolva feküdtek a vajúdó nők. Mindenhonnan sírás és jajgatás hallatszott, a gyermekágyi láz pedig nap mint nap szedte áldozatait. A halálozási arányszám nem ritkán elérte a 30–40 százalékot. Semmelweis mindezt döbbenten, de tehetetlenül figyelte. 1847 március elején Velencébe utazott pihenni. Ez idő alatt halt meg Bécsben barátja, Jakob Kolletschka, a kórbonctan tanára. Semmelweis visszaérkezése után megnézte Kolletschka boncolási jegyzőkönyvét. Rájött, hogy az a betegség, amely barátja halálát okozta és az, amelyet gyermekágyi láz néven ismertek, azonos. Felismerte, hogy a gyermekágyi lázat maguk az orvosok és a diákok okozzák azzal, hogy boncolás után kézfertőtlenítés nélkül mennek át a szülészeti osztályra, és ott szennyezett kézzel vizsgálják a várandós nőket. Világossá vált számára, hogy ez volt az oka, hogy a pusztán bábák és bábanövendékek által kezelt terhes nők körében sokkal ritkább jelenség volt a gyermekágyi láz, mint az orvosok és orvostanhallgatók által is kezeltek között. Megvolt a pillanat, a zseniális felismerés pillanata: ha az orvosok és a kórházi személyzet minden beavatkozás előtt alaposan, fertőtlenítőszerben megmossa a kezét, elkerülhető a gyermekágyi halálozások nagy része. Több vegyszer kipróbálását követően 1847 tavaszán az olcsó, de hatásos klórmeszet választotta fertőtlenítőszernek. Kötelezte az orvosokat, az orvostanhallgatókat és az ápolószemélyzetet a szülészeti osztályokra történő belépés előtti klóros kézmosásra, októbertől pedig az egyes betegek vizsgálata között is kötelezővé tette a könyékig, körömkefével végrehajtott, negyedórás procedúrát. Intézkedései rendkívül népszerűtlenek voltak, kollégái pedig a statisztikai bizonyítékokat egyszerűen nem vették komolyan, annak ellenére, hogy rendelkezései nyomán a gyermekágyi lázban elhaltak aránya az orvosok szülészeti osztályán kisebb lett, mint a bábákén. A klóros oldat gyors megtalálásával és a megelőző kézmosás alkalmazásának eredményeképpen, míg 1847 áprilisában 312 szülő nő közül 57, addig 1848-ban az egész év folyamán a 3556 szülő nő közül csak 45 halt meg gyermekágyi lázban. Semmelweis szülőháza, 1910-es évek. Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény A Rókus kápolna és kórház látképe 1834-ben. Lehnhardt Sámuel grafikája. Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény
