Budapest, 2018. (41. évfolyam)
1. szám, január - Daniss Győző: A NAGY HÁBORÚ - Új megoldások a cipőfronton
BUDAPEST 2018 január 12 Elérkezett a legkülönfélébb pótlékok korszaka is. Így fogalmaz a Nova cég ajánlata (Tolnai Világlapja, 1917. február 22.): „Nagy megtakarítást jelent a svéd acéltalpú cipő, amely 6 pár más cipőt kibír. Évekig viselhető javítás és talpalás nélkül. Vízhatlan bagariabőrből és acélból van készítve. Viselete könnyű és egészséges, mert a lábat szárazon és egyenletesen melegben tartja. Gazdálkodóknak, ipari, mezei munkásoknak, bányászoknak stb. nélkülözhetetlen.” S két hónappal később: „Hézagpótlók a most forgalomba hozott erős, vízhatlan bagariabőr gyermek-, fiú-, leány- és férficipőink. A cipőknek erős keményfa talpa és rendes magasságú sarka van. Talp és sarok védőszegekkel ellátva.” Ugyanebben a lapban május végén egy bécsi cég is üzent a pótra szoruló potenciális vevőknek: „Nyári cipők (szandálok) erős fatalppal, tehénbőr kidolgozással, nagyon csinos és praktikus kivitelben.” A hirdetés ben az a nem kis fontosságú mozzanat is szerepelt, hogy az árak „az 1917. évi április 10-iki hivatalos áraknak megfelelnek.” Hozzá kell mindehhez tenni, hogy a megszorítások ellenére is lehetett kapni „békebeli” árut is. Akadtak gyártók, akik valamilyen úton-módon hozzájutottak jó minőségű nyersanyagokhoz vagy ilyenekből rendelkeztek nagyobb tartalékkal. Hirdettek ők is, igaz, csak ritkán. És csak az ő vevőkörüket szolgálták a lakosság többségét hidegen hagyó különféle cipőkrémreklámok. „Úgynevezett papír” A körülmények kényszere a hadsereget sem kímélte. A honvédelmi miniszter 1917 februárjában átiratban közölte a miniszterelnökkel, hogy a polgári életben már használatos, falécekből összeállított féltalpakat bevezetik a hadseregben is, és a hátországban szolgálatot teljesítő póttestek legénysége rövid időn belül ilyenekkel ellátott kincstári bakancsban fog járni. Hogy ez nem volt üres szólam, bizonyítja A Cipő című lap május 15-iki híre: „A bu dapesti m. kir. honvédhadbiztosság a budapesti Lukács és Társa cégnek 250000 pár bakancsoknak való fatalp készítésére adott megbízást.” És ugyanabban a lapszámban megjelent még egy – utolsó mondatában legalább is elgondolkodtató – hír: „A cs. és kir. hadügyminisztérium 13. osztálya a Pátria papírgyár budapesti telepénél egymillió pár papírból készülő bakancszsinórt rendelt. Tehát a hadsereg is felhasználja a papirost bakancscélokra.” A papírt a közbeszéd szerint bakancstalpak készítésére is használtak, de a hivatalos szóhasználat: „úgynevezett papírtalp”-ról beszélt, és okkal. Mert ez a termék valójában különféle rostanyagok – köztük persze papír – összezúzott és különféle ragasztókkal átitatott, majd keményre préselt elegye volt. Házi, lakásbeli használatra nem túl hosszú ideig meg is felelt, a fronton azonban nagyon gyorsan tönkrement (hogy az ilyen bakancsokat átvették a hadsereg erre hivatott részlegei, az legalább is fölvethette a korrupció gyanúját). Szomorú felhívás jelent meg a Fővárosi Közlönyben (1917. január 19.): arra figyelmeztették a fővárosi elemi iskolák és óvodák vezetőit, hogy ne ajánljanak újabb gyerekeket „felruházásra”, mert a kerületek a bejelentett igényüknek csak a töredékét kapták meg. Pedig a hatóság igyekezett segíteni. Az év végén 32 ezer párat osztottak azoknak a gyerekeknek, akiket – Krúdy Gyula szavával – „cipő nélkül csípett el a hófürtös gabajú December”. Az író a Csizmás kan dúr című cikkében szólt így az adományról, keserűen említve, hogy ez a szám a nyomor súlyosbodását jelenti, hiszen egy évvel azelőtt még csak 24 ezer, 1914-ben pedig csak 4 ezer mezítlábas gyerek szorult efféle segítségre. Diáksuszterek A hatóságok szinte hetente hoztak egyre keményebb megszorító intézkedéseket – és fenyegettek egyre szigorúbb büntetésekkel. De nemcsak ezt tették. A székesfőváros tanácsa az 1916. december 6-iki ülésén a Német utcai polgári fiúiskola igazgatójának, Székely Lajosnak az előterjesztésére úgy határozott, hogy – „mivel a tanulók nagy részének rossz a cipője és azért szülőik a mai rendkívüli magas bőrárak mellett azokat nem képesek javíttatni” – hozzájárul egy talpaló műhely létrehozásához, hogy ott az iskola idősebb növendékei mesterek vezetésével a saját és társaik lábravalóit javíthassák. A A lakosság cipőinek állapota (bejelentett lakosonként) Akiknek egy pár cipőjük van, az az egy pár cipő jó javításra szorul javíthatatlan 110000 142000 34000 Akiknek két pár cipőjük van, a két pár cipőjükből kettő jó kettő javításra szorul kettő javíthatatlan egy jó, egy javításra szorul egy jó, egy javíthatatlan egy javításra szorul, egy javíthatatlan 17000 26000 2000 134000 28000 34000 Akiknek három vagy több pár cipőjük van, a cipőikből egy pár jókét pár jó három vagy több pár jó egyetlen pár sem jó 66000 50000 22 000 12000 (Fővárosi Közlöny, 1918. június 14).
