Budapest, 2018. (41. évfolyam)
4. szám, április - Buza Péter: HULLÓ FALEVÉL - Búcsúszimfónia
8 BUDAPEST 2018 április dolgoztam – és amikor ott (...) B-listára tettek, vagyis kidobtak, nekiülhettem... Panni adta a címet...« (...) Hosszú, zivataros évek múlva találkoztunk újra a háború után, New Yorkban, Feri a Voice of America-nál dolgozott. Panni pedig a süteményeitől elragadtatott amerikai barátok sürgetésére magáncukrász tevékenységbe fogott: rendelésre szállított magyaros süteményeket a cukrászdáknak.” Hivatali állásának elvesztése után Körmendi újságíróként keresi a kenyerét. Egy időben A Hét (egyik) szerkesztője, de publikál zenekritikát, tárcákat a Magyarság hasábjain is. És 1932-től sűrű egymásutánban jelennek meg újabb s újabb regényei. A fasizálódó Magyarországról 1939-ben Londonba emigrál, itt a BBC magyar adásának dolgozik, majd tovább hajózik, előbb Brazíliába, onnan Amerikába. Utolsó magyarul írt művét, Így kezdődött című regényét 1948 Könyvnapján ismerhette meg elhagyott hazája közönsége. Életművét a szocializmus Magyarországán polgári bulvárnak minősítik a kor ítészei, világhírű könyvéről Illyés Gyula így értekezett: „regénye [a Budapesti kalandról van szó] ah hoz a legegyszerűbben tán középeurópai polgári regénynek nevezhető zavaros irányzathoz, amely az ideológiai kutyaszorítóba jutott kispolgárság helyzetének megfelelően ügyesen kever még a legkiáltóbb giccshez is bizonyos reális korszerű, nyugtalanító elemeket. (...) Körmendi Ferenc eltalálta, miről álmodik a kispolgár.” (A magyar irodalom története, 1966). Körmendi a hatkötetes „Spenót” (mások szerint Sóska – zöldkötésű lévén, ízlés kérdése) kemény bírálatának megjelenése után hat évvel, 1972-ben halt meg New Yorkban. Gyermeke nem volt. Halálának előzményeiről, körülményeiről, családi hátteréről ismét csak semmit sem tudunk. Gyermek s kora ifjúkora barátja, Kozma Jóska akkor már há rom éve aludta örök álmát a hulló falevelek kárpitja alatt a Montmartre-i temetőben. Irodalomtörténészi rehabilitációja azóta is várat magára. Mert anélkül, hogy túlterjeszkednék a hatáskörömön, bátran állíthatom – miután újraolvastam nagy műve végre megjelent új kiadását – ez a könyv s a többi Körmendi-mű is méltó a tisztességes újra-értékelésre. Ott a helye irodalmunk klasszikusainak polcán. Négy taktus Kozma József – Austerlitz Zelma és Kozma Bernát idősebbik fia – 1905-ben született. Öt évvel volt fiatalabb Körmendi Ferkónál, nyolccal a nagynénjénél, Austerlitz Jucinál. Akinek hagyatékában nem maradt fenn egyetlen olyan dokumentum sem, ami a fiúk esetleges felnőttkori barátságára utalna. De elképzelni sem tudom, hogy ne találkoztak volna később is. Ha másként nem, levelekben (mindketten szorgalmas levélírók). Kovrig Mihály összecsukja Ferkó szerelmi búcsúszimfóniájának kottáját. Aztán azt kérdezi: – Észrevetted, hogy a Hulló falevelek refrénjének négy taktusa teljesen azonos egy mifelénk igencsak ismert indulóéval? Nem? Na, akkor hallgasd csak! – S újra táncol a tíz ujj. A dinamika most nem melankólikus, ellenkezőleg, katonás. Az ének is az, amivel Mihály a játékát kíséri: „Röpülj te lángoló, tűzszínű zászló, vezess az éjek éjén át!”. Majd újra a négy taktus, de más szöveggel: „Hervadt falevél hullt a fáról, s elvitte őt az őszi szél...” – A magyar szöveget az indulóhoz bizonyos Édes István írta. Sokan tudjuk, így kezdődik: „Munka hadának a lépése dobog” . Dimitrij Ja kovlevics Prokrassz komponálta, 1920-ra lett a Vörös Hadsereg hivatalos himnusza. Aktuális szöveggel énekelték a weimari Németországban is, később, 1934-ben, a Dollfuss elleni országos felkelés, véres harcok idején, akkor Bécsi munkásinduló a címe. Kozma a maga dallamát 1941-ben kottázta. Ilyesmi persze máskor-másnál is előfordul. S nem lehet azt sem kizárni, hogy a két szerző egymástól teljesen függetlenül talált rá a maga taktusaira. ● Körmendit a fotózás is érdekelte
