Budapest, 2017. (40. évfolyam)
2. szám, február - Holló Szilvia Andrea: Birly doktor serfőzdéje
BUDAPEST 2017 február 5 megalapította a Budapesti Hajósegyletet, Rotterdamtól Pestig tartó csónaktúrájáról egy saját maga által illusztrált könyvet írt. Talán nem véletlen, hogy Feszl Ágoston vá rosi tanácsos, a neves építész fivére 1864-ben egy ifjú hajóépítőnek, a külföldről visszatért Hartmann Józsefnek adott engedélyt a dunai kikötők közelében, az akkor már Géza utca 3. sz. alatti Pozdech-műhely átvételére, egyúttal hajójavító nyitására. Ugyanekkor folyamodott Singer Simon (a Birly család nevében és képviseletében) a pesti Építő Bizottsághoz, hogy rendbe hozathassa a volt sörházat Pán József tervei alapján. A munkával megbízott kőműves Graschitz Ferdinánd józsefvárosi építőmester volt. 1867-ben a Birly fiúk, István és Ede telkekre osztva akarták értékesíteni a tömböt, a századfordulóig mégis egy kézen maradt az ingatlan. Ennek leghírhedtebb része kétségtelenül a Tisza-házként emlegetett bérkaszárnya lett. (Bár valójában a tömb s így a bérház kétharmadának tulajdonosa báró Zeyk József volt.) 1880-ban a Géza utca 8. sz. alatti, Tisza Lajos tulajdonában lévő ház 340 fős la kosságával kétségtelenül a város egyik legnagyobb bérháza, ahol 1892-re már negyven lakásban nyolcszáz ember zsúfolódott össze. A képviselők nem győztek élcelődni a politikuson, aki azért lobbizott sikerrel, hogy a Parlamentet az ingatlanja közelében építsék fel, de az nemhogy felértékelődött volna, hanem valódi kolerateleppé vált. Történt ugyanis, hogy – a szervezett városi szemétszállítás ellenére – a bérkaszárnya lakói az udvarra szórták ki a hulladékot. Először a háziúrtól az albérlőkig mindenkit megbírságoltak, de eredménytelenül, mert végül csak felütötte fejét a kolerajárvány. Ám hiába rendelték el a ház kiürítését, az evakuáláshoz nem akadt elég barakk, Szapáry Gyula belügyminiszter pedig – politikustársa kérésére –, eltekintett a két hét alatt végrehajtandó járványmentesítéstől. 1892 decemberében aztán ledöntötte a vihar a ház egyik tűzfalát. Az utcán két rendőr posztolt, hogy az életveszélyre figyelmeztesse a gyanútlan járókelőket, akik legfeljebb annyit tudtak, ezt a bérkaszárnyát, melynek Nádor utcai frontjára kocsma nyílt, „valami Hartmann” bérelte. A talaj kolerával való fertőzöttsége miatt az épület helyreállításának gondolata fel sem merült, megkezdték a lakók kiköltöztetését. A tulajdonosok nem estek kétségbe, elhatározták, hogy a romok felett új házat emelnek. Az eseményekről a Pesti Napló 1893. augusztusi számában plasztikus leírást közöltek: „A főváros nagyarányú fejlődése rátette a kezét a szegénység, nyomor és piszok e tanyájára s ma már erősen dolgozik a tót munkások csákánya, hogy esztendőre büszke palota emelkedjék a meggyülölt viskó romjain.” A Pesti Napló zsurnalisztája úgy tudta, a volt serfőzde helyiségeiből először raktárakat alakítottak ki, majd Tisza és Zeyk idejében vált a szegények bérházává. A Géza utca felől három méter magas kerítés határolta az udvart. Nagy, düledező kapu árulta el az épület korát, melyen belépve jobbra egy kicsiny, viszonylag jó karban lévő, a Nádor utca felé részben emeletes házat láthattak. Balra üzlethelyiség és dohos lakások, közéjük ékelve az istállók. A főépület – igazi kőkolosszus – volt a sörgyár maradványa, emeletére veszélyes falépcsők vezettek. Hetven év szünet Báró Zeyk József és Tisza Lajos örökösei 1899-ben szabályoztatták a tömböt, majd 1902-ben egy részét eladták a Kisbirtokosok Országos Földhitelintézetének, másik felében épült fel később a Nádor utca 36. és a Kossuth Lajos tér déli felét lezáró házsor. Csak a Duna felé eső saroktelekig nem ért el (a második világháború közbejötte miatt) az építkezés, ezt később a metróépítés felvonulási területeként használták. Hogy aztán jó néhány évtizednyi szünet után 1969–72 között a serház és bérkaszárnya hűlt helyén felépüljön az MTESZ és a Magyar Kereskedelmi Kamara Pintér Béla tervezte székháza. ●
