Budapest, 2017. (40. évfolyam)
11. szám, november - Gyújts lámpát, drágám! - összeállította: Csontó Sándor
BUDAPEST 2017 november 26 Odafent a Kiscelliben világhírű művészek szabad alkotói asszociációit állítják ki, melyeket Wilhelm Wagenfeld lámpája ihletett, s melyek az eredeti lámpából mint ikonikus tárgyból indulnak ki. A Maria és Wal ter Schnepel nemzetközi gyűjteményéből válogatott anyagban olyan alkotók munkái, sajátos átértelmezései láthatók, mint a pop-kollázs angol nagymestere, Richard Hamilton, a vad és energikus műveiről is mert fluxus művész, Dieter Roth , a legen dás csapda-festményeiről nevezetes Daniel Spoerri vagy az ironikus mítoszromboló Aldo Mondino. A kiállításon öt magyar művész – Ba tisz Miklós, Farkas Anna, Forgács Péter, Lakos Dániel és Szabó Eszter – különböző nézőpontból megfogalmazott, karakteres átiratait is bemutatják. A WA 24 történeti és helyi kontextusát az épület egykori tulajdonosának, Schmidt Miks a bútorgyá rosnak Bécsben és Budapesten készíttetett, lámpaterveket ábrázoló akvarellsorozata teremti meg. Az osztrák és a magyar arisztokraták környezetéből a polgári lakáskultúrába leszivárgó ízlésvilágot jól illusztrálják az 1910-es, 1920-as évekbeli látványrajzok; kiemelik, egyben ellenpontozzák is a Wagenfeld-mű radikalizmusát. A mintegy ötven Schmidt-féle asztali és mennyezeti lámpaskicc, falikar- és csillárterv még sohasem volt kiállítva. Közöttük olyan, a bécsi századfordulón jelentős szerepet játszó alkotók munkái is megtalálhatók, mint például Adolf Loos, Ko loman Moser, vagy Josef Hoffmann . A WA 24 lámpát mindmáig a modern asztali lámpa archetípusának tartják. A Bauhaus egyik legkorábbi és legmaradandóbb, majd’ száz évvel elkészülte után is azonnal felismerhető jelképe. Üveg- és fémváltozatban is máig keresett kultusztárgy. Lényegében diákmunka, a körforma szisztematikus feldolgozása három dimenzióban: mint korong, mint henger és mint gömb. Az 1919-ben alapított weimari Bauhausiskolaalapító elveiben az építészet megreformálása volt a fő cél, de az oda vezető úton szükségesnek látszott a mindennapi használati tárgyak újragondolása is. Az első műhelyek az alapformákból és alapszínekből kiindulva, a textil-, a fa-, a kerámia-, az üveg- és a fémtárgyak tervezési problémái köré szerveződtek. Míg a fémműhely első éveiben a hallgatók – Johannes Itten irányításával – míves arany-, ezüst- és réztárgyakkal foglalkoztak, az 1923 tavaszán a konstruktivizmus felől érkező új mester, Moholy-Nagy László bevezette a fém és az üveg kombinációján alapuló, világító eszközökre is kiterjedő, az ipari gyárthatóság szempontjait is magában foglaló tervezési feladatokat. A lámpa első változatai ekkor készültek. A hallgatókra minden bizonnyal Moholy Nagy geometrikus alapformákat kutató festményei és nikkelplasztikái is hatással lehettek. A fémműhelyben kollektív munka folyt, többen is foglalkoztak világítás-tervezéssel, így a WA 24 szerzőségi kérdéseire a legutóbbi időkig bizonytalan válaszok születtek. Annyi bizonyos, hogy 1923 elején a végzős svájci Carl Jakob Jucker készített egy üvegtalapzatra és üvegcsőre szerkesztett lámpát, amely egy jellegzetes Bauhaus-gondolat megtestesítése volt: látszott a szerkezet és az energia útja. Az ő érdeme az asztali lámpa és az üvegkonstrukció weimari ösz szekapcsolása. Jucker szeptemberben visszament Zürichbe, a munka annyiban maradt, képét csak egy 1925-ös Bauhaus-könyvből ismerjük. Gyújts lámpát, drágám! összeállította: Csontó Sándor Láttak már ilyet? Egy kiállítás fókuszában egy ikonikus német lámpa áll. Sőt nem csak áll, de világít 1924 óta. A designtörténeti mérföldkőnek számító weimari csodát – a WA 24-et – szokatlan fényben, harminchárom neves kortárs művész átértelmezésében mutatják be a Kiscelli Múzeum Oratóriumában. És még vagy ötven eddig nem megnézhető tervet. Wilhelm Wagenfeld tárgytervező, a né met design kiemelkedő alakja, 1900-ban született Brémában, és 1990-ben hunyt el Stuttgartban. 1919 és 1922 között az Állami Tervező Akadémia ösztöndíjasa volt Hanau am Mainban, ahol ötvös oklevelet szerzett. 1923-ban jelentkezett a weimari Bauhaus fémműhelyébe, de amikor az iskola 1925-ben Dessauba költözött, ő Weimarban maradt, és az Állami Kézműves és Építészeti Akadémián előbb tanársegéd, majd a fémműhelyek igazgatója lett. 1930-tól a Jénai Üveggyár külső munkatársa, 1935-től 1947-ig vezető tervezője volt. Háztartási edényeiért a gyártó az 1937-es Párizsi Világkiállításon és az 1957-es Milánói Triennálén is nagydíjban részesült. A náci rezsimmel szembeni ellenérzései miatt 1944-ben keleti frontszolgálatra vezényelték, 1945-ben szovjet hadifogságba esett. Az 1950-es évektől Stuttgartban élt és dolgozott, ma itt működik a hagyatékát őrző Wagenfeld-ház és a nevét viselő design iskola. Lucia Moholy és Moholy-Nagy László lakása Dassauban, 1925–26 fotó: Lucia Moholy
