Budapest, 2017. (40. évfolyam)

11. szám, november - Elek Lenke: ÖTVEN ÉVE - Hol sírjaink domborulnak

BUDAPEST 2017 november 9 Egzotikus túrák Nem csupán a világ leghíresebb temetői, ahol elhunyt írók és művészek nyugsza­nak – mint a párizsi Père Lachaise vagy moszkvai novogyevicsi – hanem azok is sokak érdeklődésére számíthatnak, ahol névtelen elhunytak földi maradványait te­szik közszemlére. A palermói Cappuccini katakombákban 8000 csontváz látható. Indiában egészen másképp vélekednek a halálról, a lélekvándorlásról és az állatok­ról is. A Karni Mata Temple-ben látható csontvázak között patkányok szürcsölik a tejet egy nagy közös tálból. Párizsban évszázadokig katakombákba te­mettek, mivel a régi köztemetőket járvány­veszély miatt egy időre fel kellett számolni. A katakombákban hatmillió (!) ember csontjai alkotnak folyosókat 300 kilométer hosszan. A látogatókat előre figyelmeztetik, hogy szívbajjal, depresszióval, klausztrofóbiával és idegbetegséggel küszködők, idősek és gyerekek ne látogassák ezeket. A thaiföldi Narakában lévő Wang Saen Suk már átvezet az ázsiai halálmítoszokhoz. Ab­szurd, szürrealisztikus, különböző méretű színes „zombiszobrok” ábrázolják ezúttal nem az élő embert, hanem azok csontvá­zát, többnyire megkínzás utáni pózban. A csehországi Kostnice Sedlecben a katolikus kápolna csillárjai csontokból és koponyákból készültek. Több mint 40 ezer ember földi maradványaiból. forrás: FORTEPAN forrás: FORTEPAN Megemlékezés Horváth Mihály sírjánál (1954) A Farkasréti temető főbejáratánál (1961)

Next

/
Oldalképek
Tartalom