Budapest, 2017. (40. évfolyam)
9. szám, szeptember - Jolsvai András: SZOBORPARKŐR - Dublőr
BUDAPEST 2017 szeptember 32 Dublőr szöveg: Jolsvai András, fotó: Tanyi Adrienne SZOBORPARKŐR Új szoborral régiesült vagy egy régi szoborral újult idén a ligeti Vajdahunyadvár-másolat udvara: Darányi Kálmán em lékművét állították fel ott ez év tavaszán. Egészen pontosan hajdani szobrát állították vissza, melyet 1931-ben helyeztek el itt (még egészen pontosabban nem itt, hanem a vármásolat másik, műtó felőli oldalán, ahol most az étterem szabadtere terpeszkedik), s mely negyvennégyben egy háborús bombázásnak esett áldozatul. (Több legenda él e történettel kapcsolatban. A mi szívünknek az a legkedvesebb, mely szerint a szobor akkor csak megsérült, s maradványait a háború után a Vignali Műércöntöde angyalföldi telepére szállították, hogy aztán egy széleskörű államosítás után – Szoboröntöde Nemzeti Vállalat, akinek déjà vu érzése van, csak magára vessen – menjen az egész a levesbe, illetve a Sztálinba. Hogy annak forradalmi hevületű szétszerelése után mi lett vele, azt mindenki elképzelheti magának.) Senki nincs, aki jobban megérdemli ehelyütt a szoborlétet, mint pusztaszentgyörgyi és tetétleni Darányi Kálmán, aki földművelésügyi miniszterként saját kezűleg intézkedett, hogy a Vajdahunyad vármásolatot a millenniumi kiállítás múltán ne bontsák le, hanem mezőgazdasági múzeumként hasznosítsák tovább: hogy az az ideiglenesnek indult épület valóban alkalmas-e erre a feladatra, ehelyütt ne feszegessük (ha egy szóban kell válaszolni, nem), de hogy az elképzelés nemes, ahhoz nem férhet kétség. Nem csoda, hogy a derék ügyvéd-politikus halála után (1927 februárjában következett be e szomorú esemény) a Magyar Mezőgazdák Szövetsége azonnal gyűjtést indított a szobor felállítására (hatvanezer jó magyar pengő gyűlt össze hamarosan), és még abban az évben megbízták Kisfalu di Stróbl Zsigmondot az elkészítésével. A sokoldalú alkotó padon ülve ábrázolta mezőgazdaságunk felvirágoztatóját, egészen furcsa pózban, félig balra facsarodván. Lábai enyhe terpeszben, egyik keze a pad támláján pihen, másik kezében valamely iratot szorongat, olyanformát, melyet legutóbb a középkor táján fogalmaztak finom pergamenre – talán a közelben jegyzetelgető ismeretlen krónikás (név szerint Anonymus, tréfa) jegyzetei közül kért kölcsön egyet. Zilált állapotát jól érzékelteti, hogy a miniszter alaposan ráült a nagykabátjára, melyet eredetileg csak a szék támlájára akart helyezni. Egyszóval Kisfaludi Stróbl egy szórakozott profesz szort ábrázolt itt (ezt az érzést a jól ápolt szakáll és bajusz csak enyhíti, de nem szünteti meg), pedig nyilvánvalóan nem ez volt a szándéka. A talapzatra vésett latin felirat („Si monumentum quaeris, circumspice”) eredetileg az épületre igyekezett utalni, de mára új jelentést nyert el: az udvar és környékének turistafosztogató látnivalóit helyezi görbe tükörbe. (Azoknak, akik a latin helyett az oroszt választották: „Ha emlékeket keresel, nézz körül.”) Egy szó mint száz, a szobor nem tartozik Kisfaludi Stróbl legsikerültebb alkotásai közé – mentségére szolgáljon, hogy nehéz egy hivatalnokot, bármilyen derék ember is, szoborrá nemesíteni. A kérdés már most nem az, hogy miért hódolt korunk politikai vezetése újra szoborral Darányi előtt (láthatóan nagy a példakép hiány manapság, különösen a mező gazdasági területen), hanem az, hogy miért kellett ezt a régi dolgozatot lemásolni, ahelyett, hogy korunk nyelvén fogalmazták volna újra. Mert itt ráadásul másolatról van szó, nem újraállításról, hiszen az eredeti műnek híre-pora sem maradt: fényképek alapján szoborta újra a karcagi Györfi Sándor , aki, bár megőrizte az eredeti jellegzetességeit, nagyon tudatosan változtatott némileg az arányokon. (Az ő Darányija nem fordul oly erőteljesen balra.) S a talapzat átformálásával a mű térhatása is megváltozott. De hogy az egésznek mi értelme volt, azt ne tőlem kérdezzék. ● Névjegy: Darányi Kálmán, Városliget, Vajdahunyad-vár. felállítva: 1931, 2017., alkotó Kisfaludi Stróbl Zsigmond, Györfi Sándor.
