Budapest, 2017. (40. évfolyam)
6. szám, június - Lővei Pál: CITROM ÉS NARANCS - Történetek Illés kútjáról
BUDAPEST 2017 június 28 FOTÓPÁLYÁZAT ● FOTÓPÁLYÁZAT ● FOTÓPÁLYÁZAT T ÖRTÉNETEK ILLÉS KÚTJÁRÓL Lővei Pál Manapság nem szokás az olvasó latinos műveltségére építeni, Buza Péter könyvé nek főcíme mégis a Horatius által megéne kelt Bandusia forrásra utal. De valóban csak utalásról van szó, a több évtizedes történeti-helytörténeti-topográfiai nyomozás állomásait leíró kötet fókuszában egy másik forrás áll, az Üllői út közelében, az Orczy-kert területén található Illés-kútja: a Dunára lejtő, a történelemkönyvekből Rákos mezejeként ismerhető kietlen síkság egyetlen bővízű forrása a középkori, kora újkori Pest külterületén. Ami a kettőt összeköti, az a kristálytiszta víz, amely Horatiust megihlette, a pesti kút egykori használóit, többek között a város szerb közösségének körmeneteit pedig a helyszínre vonzotta. Bandusiaként egyébként Fáy András írta le 1825-ben, amikor azt már az antikvitást felidéző, klasszicista stílusú kútházba foglalva felfedezte. A kötet szerzője 1985-ben kezdte vizsgálódásait, és gyanítható, hogy a kézirat lezárása, 2016 júliusa sem jelenti munkája befejezését. A tárgyalás íve ennél is tágasabb: a természetföldrajzi környezet, a kút vizét adó szarmata-mészkő paplan és a fölötte rétegződött folyami hordalék alkotta, patakok és folyamágak szabdalta síkság bemutatásától a késő középkoron, a 17. század végi eseményeken, a 18–19. század építkezésein, majd a mindent felejteni látszó 20. század első felén át jut el a már említett kezdő évszámhoz. Művészettörténeti szempontból igencsak fontosak Buza Péter nyomozásainak azok az eredményei, amelyek a ferences kolostor és az egyetemi könyvtár korábbi épületeiből, falazataiból származó – ott mindig lapidariumszerűen bemutatott, vagyis történeti emlékként értékelt – több pesti reneszánsz kőfaragvány származási helyét valószínűsítik. Ezek a Mátyás király címerével, nevével jelölt, pompás vörösmárvány faragványok máig a budai várpalota anyagaként szerepelnek a Budapesti Történeti Múzeum kiállításán. Betűfaragásuk klasszikus eleganciája a 15. századi magyarországi reneszánsz epigráfia főművei közé emeli őket. Lelőhelyeik alapján korábban felvetődött, hogy az Antonio Bonfini kortárs hír adásából és néhány 16. századi beszámoló említéseiből ismert pesti királyi vadaspark maradványai lennének, ennek a város kellős közepére adódó elhelyezkedése azonban semmiképpen nem tűnt reálisnak. A szerző a józsefvárosi majorok újkori telek- és természeti viszonyait vizsgálva mutatja be, hogy az általa mintegy nyolcvan hektárnyira becsült egykori vadaspark természetesen a városon kívül, mégpedig az Illés-kúttól nem is messze terülhetett el, éppen azon a közel másfél hektárnyi részen, ahol a terület töröktől való visszafoglalását követően régi romok álltak. Ez utóbbit 1718-ban Pest vármegye alispánja, a később bárói címet nyert Szelecky Márton kapta – köze lebbről nem ismert szolgálatok fejében – ajándékba a várostól mint majortelket. Néhány évvel később a mai Ferenciek terén megvette a katonai élelmiszerraktár és hivatal épületét, és ebből kialakított palotájával szemben kezdtek aztán egy évvel később építkezésbe a ferencesek, éppen Szeleczky jelentős támogatásával. És itt kerültek elő a múzeumban pompázó reneszánsz kőfaragványok. S amelyek éppen nem a ferencesek vagy az általuk átadott kolostorszárnyban elhelyezett egyetemi könyvtár falaiban voltak, azok a közvetlen környék olyan épületeihez kapcsolódtak – egyikőjük már 1722-ből adatolva –, amelyek tulajdonosai Szeleczkyvel és családjával baráti-rokoni kapcsolatokat ápoltak. CITROM ÉS NARANCS Mindkettőbe beleharaphatunk, s bár mind a kettő gyümölcs, senkinek se jutna eszébe az előbbinek nyers ízében édes örömet találni. A másiknál ez szinte mindig megeshet. S mert – részben – ízlésről lesz szó, biztosan helyesen tesszük, ha ilyen óvatosan fogalmazunk. Citrom és Narancs minősítést várunk fényképező olvasóinktól egy-egy olyan budapesti házról, amely rútságáért vagy éppen elegáns-értékes látványáért kiérdemli az egyiket vagy a másikat. Az ötlet próbált szerzőnké, a belsőépítész Mezei Gáboré. – Szeretem Budapestet – írja – ez a világ egyik legszebb városa. Lehetne. Ha nem volna ennyire rossz állapotban. Ha az a fogalom, hogy „jó karban tartás” mindennapi gyakorlat lenne polgárai körében. Épületállományunk jelentős része az eklektika korában épült, többségük, ez ma már világosan látható, remekmű. Szerencsénkre a szocializmus rombolási szenvedélyéhez nem volt elég pénz. A hatvanas évek silány modernizmusának sem sikerült a városképet alapjaiban megváltoztatni. Járom a várost, nézem a házakat, bámulom az átlag-bérházak szépségét, bosszankodom a a betolakodó építmények szellemtelenségén. És játszom a gondolattal: vajon melyik lehet – szerintem – az elmúlt hatvan-hetven esztendő legszebb és legcsúnyább háza? Milyen jó volna fotópályázatot hirdetni, hogy megtudjuk. Ma már mindenki fényképez. A BUDAPEST fotópályázatot hirdet. Keressék, fedezzék fel, fényképezzék le Budapesten az 1950 után épült legszebb és legrútabb házat. Szempontokat nem adunk. Kinek kinek az ízlésére bízzuk, melyiknek adnának Citrom-díjat, melyiknek Narancsot. Képeiket küldjék el a budapestfolyoirat@summa-artium.hu e-mail címre. Lapunk képszerkesztője, Sebestyén László a zsűri vezetője. Tagjai Mezei Gábor és a főszerkesztő, Buza Péter. A kép kódjául válasszák a kerület, az utca s házszámot, s küldjék el a fotóval nevüket és postai címüket is. Havonta egyszer értékeljük a produkciókat, s a fotós nevével a két képet a következő számunkban közreadjuk. A mindenkori győztesek egyéves BUDAPEST előfizetést nyernek. A BUDAPEST folyóirat lapszámai az alábbi helyeken vásárolhatók meg • Kiadónkban (Summa Artium Nonprofit Kft., 1054 Budapest, V., Honvéd utca 3., V. emelet 13. Tel.: +36-1 318-3938) munkanapokon 9–16 óra között • az Írók Könyvesboltjában (Budapest, VI., Andrássy út 45.) • a FUGA Budapesti Építészeti Központban (Budapest, V., Petőfi Sándor utca 5.) • a Budapest Antikváriumban (Budapest, IX., Üllői út 11-13.) • a Litea Könyvesbolt és teázóban (Budapest, I., Hess András tér 4.) • a Lipták villában (Budapest, XIV., Hermina út 3.)
