Budapest, 2017. (40. évfolyam)
6. szám, június - Horváth Júlia Borbála: SÉTÁLUNK, SÉTÁLUNK - Slowly baby…
BUDAPEST 2017 június 11 elintézzen még néhány tele-internetes akciót, elolvasson pár hírt, ami a metrókijáratból kilépés és a kertbe érkezésig látott napvilágot. Végül elcsendesedik a társaság, néhányan ki-kilesnek szemhéjuk fedezéke mögül, nehogy lemaradjanak a szemkinyitásról. A kisimult arcok láttán végül ők is megpihennek; s lassanként előmásznak rejtekükből a természetes hangok. Kavics csikordul távolodó léptek nyomán, deszka reccsen a helyezkedő derék mögött, s szorgalmas ropogtatás hallatszik oldalról, mintha valaki tobozt rágcsálna valamely száraz odúban. Anya, éhesek vagyunk... Természetbe illő hangon szólnak az ikrek, és pillanat alatt megkapják a jussukat; vadidegen Lenke néni egy-egy banánnal megtoldja az uzsonnát. Folytatódik a lassulás, ahogyan a szervezők ígérték. Arra biztatunk mindenkit, hogy tegye el a fényképezős telefonját, nyissa ki az érzékeit, hogy a testén keresztül fogadhassa be a szépségeket. Ezáltal kikapcsolódunk, és beszélgethetünk, megoszthatjuk egymással kedves történeteinket. A túrázók hallgatnak a szóra. Körülnéznek, ki- és mifélékkel hozta össze őket a jó sorsuk; egy vidám és egy fáradt pár, négy nyugdíjas ismerős, három egyedülálló-forma, és két elszigetelődő érdeklődő, akik bármelyik csoportba tartozhatnak; na, meg a gyerekek. Hogy is kezdjem... A pá rok azonnal kivonódnak, az egyedülállók beszédbe elegyednek. Túra- és vízszerelési élmények keverednek az időjárás szeszélyességének taglalásával, s nem sokkal később, a megfelelő sétálócipő ajánlása sem marad el. A legvégére marad a sietős, gyors evés káros hatása és a tenger gyümölcseinek kedvező befolyása az agytevékenységre kérdéskör. A témát a vezetők sem hagynák szó nélkül, de ha lassan is, nekik biztosan tartaniuk kell az irányt. Elsőként a régi városfalak bejárására gondoltunk. A történeti információkat és érdekességeket kizárólag játék és élmény formájában adjuk át nektek. Semmi akadálya annak, ha valahol több ideig szeretnénk időzni, merengeni, szívesen megállunk. Indulás előtt azonban lazíts még egy keveset, és lélegezz mélyeket... A csoport továbbül, szorgalmasan nézelődik, sikerült a merev, képernyőbámuló nyakat is kimozgatni. Balról szorgos cincérraj érkezik, útjukat hangyák és pincebogarak keresztezik, s egy arra járó vizslakutya szétprüszköli a teljes társaságot. Nahát, mennyi élőlény lakik errefelé... A kutya műmérgesen horkant, és bosszankodva kikerül egy gördeszkás csoportot. Odakint, a körúton száguldó mentőautó hangja végleg felrázza az új életet próbálgató pihenőket. A társaság szedelőzködik, s elindul az első helyszínre, a kert legnagyobb fájának tövébe. Kérlek benneteket, hogy álljatok körbe. A nulla(o)dik sétaállomáson régi időket időzünk. A Pál utcai fiúk nyomába eredünk, akik ebben a kertben golyóztak. Ki tudja, mit jelent az einstand kifejezés? A sétálók figyelmesen nézegetik a kiosztott üveggolyókat, az ikrek is átmenetileg lemondanak a technikai kütyögésről. Megkezdődik a versenydobálás. Szóval, ha nyerek, enyém az összes golyóbis! Az ik rek bizalmatlanul néznek. Dehogyis aka rom elvenni tőletek, ez csak válasz volt a kérdésre... Tompán puffannak a dobások, a kisebb-nagyobb testű gömböcskék. Kiszámíthatatlanul pattognak a porban, a rakoncátlanabbak begurulnak a bokrok alá. Mindenkinek egy próbálkozása lehet, és a versenyzők elismerőn hördülnek, amikor a kis Kata dobása alig néhány centiméterre megállapodik a főgolyó mellett Ezt nehéz lesz túlszárnyalni... A résztvevők nem adják fel, végül marad az állás, és győztest hirdetnek. A szervezők elégedetten szemlélik a társaságot. Első lépésnek nem is rossz! A folytatás ugyanilyen barátságos lesz! Meglátjátok, az együtt töltött idő alatt jobban megismerjük egymást, és igazi közösséggé válunk! Megindul a csapat, az elkövetkező két és fél órában valóban nem sietnek sehová. Kertről kertre, szökőkútról szökőkútra haladnak a Belvárosban, eldugott árvízi mérőjelet, újonnan megjelent szobrocskát, stukkók mosolyát, költők lábnyomát keresik. A kirándulás végeztével a túravezető biztosítja a társaságot arról, hogy ezentúl lassabban, igazi jelenléttel fognak ide- s tovahaladni a városban, amely minőségi változást hoz a közlekedésben. Végül figyelmezteti őket, hogy ne feledkezzenek el a Dunáról, az ivóvizet adó folyóról sem; majd búcsúzik. Írjatok, hívjatok bátran, főképpen pedig jöjjetek, ha úgy érzitek, túlpörgött az életetek. Végül engedjétek meg, hogy felolvassam visszatérő sétálóink gondolatait: A Slow Budapest számomra olyan, mint egy karúszó, ami nem engedi, hogy belefulladjak a körülöttem tömörülő teendőkbe... Nekem a lassúság filozófiája az éber jelenlét mellett, két területen, az étkezésben és a játékban jelenik meg... A program ablakot nyitott egy olyan világra, amiben megtalálhatom azt a biztonságot és kiegyensúlyozottságot, amiben kisgyerekként éltem. ●