Budapest, 2016. (39. évfolyam)
12. szám, december - Fónagy Zoltán: Az utolsó magyar koronázás
BUDAPEST 2016 december 8 vezési”, valamint művészeti és műszaki) albizottságára bízta. Egy kreatív arisztokrata Az előkészületek oroszlánrésze a művészeti és műszaki albizottságra hárult, amelyet a kreatív arisztokrata, Bánffy Miklós gróf vezetett. Az íróként, díszlet- és jelmeztervezőként is elismert Bánffynak, az Operaház és a Nemzeti Színház intendánsának volt döntő szava a koronázás vizuális elemeit illetően. Legfontosabb munkatársként négy fiatal építészt vett maga mellé: Györgyi Dénest, Lechner Jenőt, Kós Károlyt és Pogány Móricot. Az ő terveik alapján alakították át a Mátyás templomot az ünnepre. A berendezést eltávolították, és a nagyobb befogadóképesség érdekében lelátószerű tribünöket építettek, kialakították a reprezentatív trónusokat a királyi párnak, a Schulek-féle mozgalmas falfestést ünnepélyes sötétvörös drapériákkal fedték el, az addigi gázvilágítást elektromosra cserélték, a bejárat elé az eső és hó ellen is védelmet nyújtó látványos baldachint készíttettek. A szabadtéri esküt színházi szakemberként Bánffy a Halászbástyára álmodta, ám a budapesti főkapitány biztonsági okokból határozottan elutasította, hogy ilyen nyílt térre állítsák ki a királyt. Így a Szentháromság-szobor elé emeltek egy emelvényt Pogány Móric tervei alapján. (Az ideiglenes anyagokból sebtében készült teraszt utóbb kőből is megépítették, de az 1945-ös ostromban súlyosan megsérült, és maradványait a szobor helyreállításakor elbontották.) A másik szabadtéri színhely, a koronázási domb számára a Szent György téren találtak elegendő tágas területet. A Sándor palota déli falának vonalában emelt, gyeptéglákkal fedett magaslathoz minden törvényhatóság küldött földet valamilyen történelmi nevezetességű helyről. A domb építőanyaga azonban nem ez a „szent” föld volt: az 5–5 kilogrammos csomagokat szimbolikusan helyezték el a dombban, és az ünnepségek után „ereklyetartókba” porciózva, jótékony célra el is adták. A királyi palota és a templom közötti utat zászlókkal és növényi díszekkel – girlandokkal, koszorúkkal, lombfüzérekkel – díszítették fel, a Dísz térre fából és gipszből obeliszkeket emeltek, a Tárnok utca és a Szentháromság tér kevéssé reprezentatív házainak homlokzatát pedig drapériákkal takarták el. Az előkészületekhez tartozott a koronázás nyilvánosságának szabályozása is. Érdeklődésben persze nem volt hiány, sőt a viszonylag szűk tér miatt, biztonsági okokból inkább a tömeg távoltartása volt a szervezők feladata. A látványos eseményeket, mint Ferenc József koronázását, Kossuth Lajos temetését vagy a millenniumi menetet az előző évtizedekben százezrek tömeghisztériáig fajuló érdeklődése kísérte, ezúttal viszont csak nyolcezer nézőt terveztek beengedni a Várba. Az útvonal mentén kilenc tribünt állítottak fel: a Szentháromság téren és a Siklónál – az eskü, illetve a kardvágás helyszínén – fedett „VIP-páholyt” emeltek, a többire pedig a középosztály képviselőinek osztottak, illetve árusítottak jegyeket. A szektorokra osztott járdákon is csak jeggyel rendelkezők fagyoskodhattak, a Várnegyedet ugyanis a koronázás hajnalán teljesen elzárták a várostól. Bár ezt előre közzétették, mégis optimista kíváncsiak tömegei kerekedtek fel reggel, akik a Várhegy lejtőin várakoztak órákon át, hogy legalább a harangozás és az ágyúlövések révén közelről követhessék az eseményeket. A térszűke miatt a személyesség élménye keveseknek adatott meg, ám az előző évtizedek technikai vívmányainak – fotografálás, filmezés –, valamint a sajtó tömegessé válásának köszönhetően az utolsó királykoronázásról mégis olyan széles körben jutottak részle-Az új aranysarkantyús vitézek a Mátyás templom előtt
