Budapest, 2016. (39. évfolyam)
10. szám, október - Somogyi Krisztina: ÉPÍTÉSZETI NÍVÓDÍJ 2016
BUDAPEST 2016 október 12 Az oldalt szerkesztette a Budapesti Építész Kamara munkatársai, az üzemeltetésben dolgozók és több esetben maguk a lakók jellemzően legalább annyira sajátjuknak érezték a meglátogatott épületeket, mint maguk az alkotók. Fontos tapasztalás volt, hogy a közösséget szolgáló alkotások – óvoda, köztér és látogatóközpont, önkormányzati bérlakás és piac – képviseltek kimagasló színvonalat, ami nemcsak a tervező építészek, hanem a megbízói oldalon dolgozó építész és más szakemberek munkáját is dicséri. Fontos érzékeltetni, hogy az építészeti hivatalokban dolgozók szemléletmódja is lényegi módon járul hozzá a végeredményhez: a jó program vagy a helyszín megtalálásában, alakításában való közreműködésük, a pályázati forma megválasztása, az építésszel folytatott párbeszéd igényessége is mérhető a megvalósult munkákon. Párbeszéd eredménye tehát az értékes eredmény, amely a megbízó igényes építési szándékával indul, és ennek részeként a partnerként közreműködő építész megtalálása az első kihívás. A nyertes munkák között pályázatok nyerteseit és megbízásokat egyaránt találhatunk. Utóbbinál a korábbi referenciák szavatolnak a szaktudásért, de az első beszélgetések alatt kialakuló bizalom és a közös gondolkodás lehetősége alakítják azt munkakapcsolattá. A jelenkor sajátossága, hogy az építészirodákról gyorsan sokféle információ szerezhető a neten, tehát az igényes megbízó számára a legnagyobb kihívás nem a jó építészeti minőség megtalálása, hanem a jó partner kiválasztása a lehetőségek közül. Különösen a családi házak kapcsán érzékelhető, hogy a kiváló építészeti minőségen túl a választás a személyes összhang meglétén múlik, bár általában is igaz, hogy a bizalom kialakulása építész és megbízója között alapvető fontosságú. A Budapesti Építész Kamara által alapított díj célja ennek a bizalomnak az elősegítése, ezért volt öröm hallani a díjátadó ünnepségen megszólaló megbízókat. A 2016-os díjazottak névsora megfelel annak az alapítói szándéknak, hogy az építészek munkáját és az épületek minőségét is a legtágabban értelmezze, a társadalmi hasznosság szempontjából is értékelje. Bálint Imre DLA, Ybl-díjas építész, a Budapesti Építész Kamara elnöke a megnyitón elhangzott beszédében hangsúlyozta, hogy a vizuális nevelés erősítése és szakmai oldalról történő támogatása az egyik fő feladata a kamarának. A pedagógusok számára kidolgozott programokon túl a jó épület is nevelő hatású, legyen az családi ház, irodaház, avagy óvoda. Hűvösvölgyi villa, 2012, vezető tervező: Taraczky Dániel, társtervezők: Rimaszombati Erika, Mangel-Hóbor Eszter, Sályi Eszter Corvin Corner Irodaház, 2015, vezető tervező: Szász László /Stúdió’100 Építészeti Kft., társtervezők: Vannay Miklós, Mórocz Balázs, Dombóvári János fotó: Bujnovszky Tamás fotó: Bujnovszky Tamás