Budapest, 2016. (39. évfolyam)

9. szám, szeptember - Elek Lenke: Illetlen illemhelyek

BUDAPEST 2016 szeptember 24 Vajon miért pont illemhely? Milyen furcsa ez a szóösszetétel, hiszen éppen hogy illem­ből nem szoktunk erről beszélni, társaság­ban, evés közben sose, és máskor is csak nagyon visszafogottan. Félreeső hely, így is hívták. Mikor az ember csodálatos kézi munkával megalkotott, pazar bútorokkal és drága festményekkel ékeskedő múzeu­mokban, kastélyokban jár, akkor sem pil­lantja meg azt a helyiséget, amelyet az ott élők napjában többször is használtak. Pedig biztos létezett valamilyen formában. Igaz, fürdőszoba se nagyon mutatkozik e palo­tákban, az is csak vagy száz éve gyakori, elsősorban nagyvárosi, úri házakban, és ott is csak ritkán használták, akkor is főleg a fiatalabb hölgyek. Uraktól számon kérni a használatát? Ezt döbbent csend követte volna. Persze ekkor a higiénia fogalma sem volt közismert, mit sem tudtak a baktériu­mokról, vírusokról, és majd’ megkövezték Semmelweist, mert annak idején arra buz ­dította az orvosokat, hogy mossák meg a kezüket, mielőtt a szülő nőhöz nyúlnak. Évszázadoknak kellett eltelni, mire a nagy­városban élők rájöttek, hogy ügyes-bajos dol­gaik elvégzése közben az utcákon is rájuk jö­het a szükség. Megszülettek az első nyilvános illemhelyek, és velük a vécés nénik. A koro­sabbak még emlékezhetnek, ha máshonnan nem, hát a köztévé retro műsorából Kellér Dezső és Kiss Manyi feledhetetlen jelenetére. A két zseniális művész sem tudta feledtetni azt a ma már ósdinak ható szemléletet, hogy vécét használni mennyire vicces, sőt, minden poénjukat erre hegyezték ki. Zöld házikók, vécés nénik Már a pár éves kisgyerek is érzi, hogy ez valami tiltott, furcsa, tréfás, de ugyan­akkor szégyellnivaló dolog. Ezért az­tán felbátorodik, és társaságban provo­káló módon csak erről beszél. Vannak, akiknél ez rögzül felnőtt korukra is, és ha jól érzik magukat, vagy simán csak megbotránkoztatásra vágynak, beleme­rülnek a részletekbe is, kínos helyzetbe hozva másokat. A szocialista Budapest nyilvános vécéi­ben még persze se híre, se hamva a százfé­le aromájú illatosítóknak, légfrissítőknek, formatervezett, színes szivacsoknak, multi vegyszereknek, helyettük súrolókefe, Ult­rapor és Hypo járja, ami nem is rossz, a lényeg, hogy alaposan takarítsanak, hogy ne legyen kosz és rossz szag. Ez olykor persze hibádzott, bár a legpenetránsabb helyzet a MÁV-kocsik mellékhelyiségében uralkodott, és néhol persze uralkodik ma is. Külföldi rokonnal, vendéggel vonaton utazni Magyarországon évtizedekig felért egy szégyellnivaló meghurcoltatással. Ma­gyar ember ma sem indul el úgy vonatoz­ni, hogy ne lenne nála vécépapír és fertőt­lenítő kendő. Igazi hungarikum. De a vécés néni is az. Bár a zöld házikók jórészt eltűntek, azért egy-egy régimódi ét­teremben még él a szakma. A minap egy magyaros ételeket kínáló, főleg turistákat fogadó, jókora budapesti söröző vécéjé­be betévedvén vicces látvány fogadott. Dél-koreai lánykák fényképezték okoste-Illetlen illemhelyek Elek Lenke Ez az, amiről nem beszélünk. Vagy ha igen, akkor is álszenten, álszeméremmel. Az emberi test működéséhez mindig hozzátartozott ez az oly fontos és természetes tevékenység, de mi csak csűrjük, csavarjuk a szót, mint ahogyan most is e sorok szerzője. Igen, a vécékről, vagy ha úgy tetszik, az illemhelyekről van szó. forrás: Fotrepan

Next

/
Oldalképek
Tartalom