Budapest, 2016. (39. évfolyam)
9. szám, szeptember - Elek Lenke: Illetlen illemhelyek
BUDAPEST 2016 szeptember 24 Vajon miért pont illemhely? Milyen furcsa ez a szóösszetétel, hiszen éppen hogy illemből nem szoktunk erről beszélni, társaságban, evés közben sose, és máskor is csak nagyon visszafogottan. Félreeső hely, így is hívták. Mikor az ember csodálatos kézi munkával megalkotott, pazar bútorokkal és drága festményekkel ékeskedő múzeumokban, kastélyokban jár, akkor sem pillantja meg azt a helyiséget, amelyet az ott élők napjában többször is használtak. Pedig biztos létezett valamilyen formában. Igaz, fürdőszoba se nagyon mutatkozik e palotákban, az is csak vagy száz éve gyakori, elsősorban nagyvárosi, úri házakban, és ott is csak ritkán használták, akkor is főleg a fiatalabb hölgyek. Uraktól számon kérni a használatát? Ezt döbbent csend követte volna. Persze ekkor a higiénia fogalma sem volt közismert, mit sem tudtak a baktériumokról, vírusokról, és majd’ megkövezték Semmelweist, mert annak idején arra buz dította az orvosokat, hogy mossák meg a kezüket, mielőtt a szülő nőhöz nyúlnak. Évszázadoknak kellett eltelni, mire a nagyvárosban élők rájöttek, hogy ügyes-bajos dolgaik elvégzése közben az utcákon is rájuk jöhet a szükség. Megszülettek az első nyilvános illemhelyek, és velük a vécés nénik. A korosabbak még emlékezhetnek, ha máshonnan nem, hát a köztévé retro műsorából Kellér Dezső és Kiss Manyi feledhetetlen jelenetére. A két zseniális művész sem tudta feledtetni azt a ma már ósdinak ható szemléletet, hogy vécét használni mennyire vicces, sőt, minden poénjukat erre hegyezték ki. Zöld házikók, vécés nénik Már a pár éves kisgyerek is érzi, hogy ez valami tiltott, furcsa, tréfás, de ugyanakkor szégyellnivaló dolog. Ezért aztán felbátorodik, és társaságban provokáló módon csak erről beszél. Vannak, akiknél ez rögzül felnőtt korukra is, és ha jól érzik magukat, vagy simán csak megbotránkoztatásra vágynak, belemerülnek a részletekbe is, kínos helyzetbe hozva másokat. A szocialista Budapest nyilvános vécéiben még persze se híre, se hamva a százféle aromájú illatosítóknak, légfrissítőknek, formatervezett, színes szivacsoknak, multi vegyszereknek, helyettük súrolókefe, Ultrapor és Hypo járja, ami nem is rossz, a lényeg, hogy alaposan takarítsanak, hogy ne legyen kosz és rossz szag. Ez olykor persze hibádzott, bár a legpenetránsabb helyzet a MÁV-kocsik mellékhelyiségében uralkodott, és néhol persze uralkodik ma is. Külföldi rokonnal, vendéggel vonaton utazni Magyarországon évtizedekig felért egy szégyellnivaló meghurcoltatással. Magyar ember ma sem indul el úgy vonatozni, hogy ne lenne nála vécépapír és fertőtlenítő kendő. Igazi hungarikum. De a vécés néni is az. Bár a zöld házikók jórészt eltűntek, azért egy-egy régimódi étteremben még él a szakma. A minap egy magyaros ételeket kínáló, főleg turistákat fogadó, jókora budapesti söröző vécéjébe betévedvén vicces látvány fogadott. Dél-koreai lánykák fényképezték okoste-Illetlen illemhelyek Elek Lenke Ez az, amiről nem beszélünk. Vagy ha igen, akkor is álszenten, álszeméremmel. Az emberi test működéséhez mindig hozzátartozott ez az oly fontos és természetes tevékenység, de mi csak csűrjük, csavarjuk a szót, mint ahogyan most is e sorok szerzője. Igen, a vécékről, vagy ha úgy tetszik, az illemhelyekről van szó. forrás: Fotrepan
