Budapest, 2016. (39. évfolyam)
8. szám, augusztus - Elek Lenke: ÖTVEN ÉV - Tudok egy olyan mozit, hogy valami csuda!
BUDAPEST 2016 augusztus 6 Azt talán kevesen tudják, hogy az első magyarországi mozis próbálkozások még szabadtéren zajlottak. Az első filmvetítés Budapesten a Váci utcában történt, egy ház falán láthattak a szerencsés kevesek – és csak egyszer – pár percnyi filmjelenetet, még a 19. században. A századfordulón a sátormozik korszaka jött el, ahogyan az Pongrácz Erzsébet kis könyvéből megtud ható. Narten úr hűtött-fűtött(!) sátra hol Bu dán bukkant elő a semmiből, hol a Teleki tér közönségét szórakoztatta. Zeller Mátyás is a sátormoziban látott fantáziát: ő a Városmajorban és az akkori Bomba (ma Batthyány) téren állította fel a szállítható mozgót. Sátrak után fényes paloták Az 1900-as évek a filmgyártás hódító évtizedei. Egyre fényesebb, elegánsabb paloták váltják fel, főleg a húszas-harmincas években, a kávéházi vetítőtermeket. Némely filmszínház már azzal is eldicsekedhet, hogy a nagy nyári hőség idején el lehet húzni a tetőt, hogy beáramoljon a friss levegő. A kertmozi igazi reneszánszát a II. világháború és a rendszerváltás közötti évtizedekben élte Magyarországon. A nyarak időjárása még kiszámítható volt, a naponta többször lezúduló monszunesők és tornádószerű felhőtölcsérek a távoli kontinenseken maradtak, a kertmozi olcsó beruházásnak és szolid népi szórakozásnak számított, amit mindenki megengedhetett magának. Megbocsátották, ha elcsattant egy csók, – hány forró nyári szerelem szövődött itt! – de lehetett családias hangulatban, otthonról hozott rántott húsos szendvicset is majszolni. Közben pedig kellemes szél fújdogált, ellentétben a zárt termek fülledtségével, mert ne feledjük, akkor még nem ismerték a légkondicionálást. És reszketett a Hold A szúnyoggal nem sokat törődtünk, vittük magunkkal a pokrócot, akárcsak a hatvanas években a Feneketlen-tó melletti Parkszínpadra, ahol először énekelte el Németh Lehel a Reszket a Hold a tó vizén-t, és nem is lódított, mert a Hold fénye tényleg reszketett és ott locsogott-csobbant-fecsegett körülöttünk a víz is. Az ötvenes-hatvanas-hetvenes években élték virágkorukat ezek az egyszerű létesítmények, a régi budapesti mozik jegyzékében több mint kéttucatnyit számoltam össze. Minden kerületben működött legalább egy, hiszen sok volt még a beépítetlen telek, a sebtiben rendbe hozott grund, nem kellettek az üres placcok a parkolóknak, mert autó is alig gurult az utakon. Ki emlékszik már a Felszabadulás, a Szabadság, az Engels, az Erkel, a Rózsavölgyi vagy a Vörösmarty kertmozira? A nevekből többnyire kiderül, mikor leshettük tücsökciripelés közben a vetítővásznakat. Sokszor persze nem is a műsor volt a fontos, hanem a program, a társaság, a romantika, a kissé „szabadosabb” viselkedés reménye, a mozi utáni andalgás haza. A később megjelenő autósmozi nálunk valahogy nem lett sikertörténet. Az akkori Magyarországot és az ötvenes-hatvanas évek Amerikáját ebből a szempontból sem lehetett összehasonlítani. Szedánok és Trabantok Ahogy a később forgatott nosztalgiafilmeken, úgy történt a távoli, amerikai valóságban is: a kacsafarkas séróra zselézett amerikai fiúk (lásd: Grease) és a lófarkas lányok (oh, Sandy...) hatalmas púderkék szedánok komfortos ülésein enyelegtek... De hát hol lehetett akkor egy magyar srácnak ilyen autója – hiszen még az apja Trabantját sem nagyon kérhette kölcsön. Tudok egy olyan mozit, hogy valami csuda! Elek Lenke A magyar hangosfilm fekete-fehér korszakában még nem találták fel a kertmozit. A II. világháború után évtizedekig nagyon népszerű volt, később leszoktunk róla, egyes vélemények szerint ma reneszánszát éli. Igaz, mostanában egy szűkebb kör látogatja e műfaj 21. századi válfajait. De mi történt e több mint egy évszázad alatt? ÖTVEN ÉV forrás: fortepan
