Budapest, 2016. (39. évfolyam)
6. szám, június - Elek Lenke: ÖTVEN ÉV - Kócos kis ördögök voltunk?
BUDAPEST 2016 június 25 A zenehallgatás mellett leveleztem Niki Granttal, ő volt a BBC-nél a popzene felelős, és persze magyar „disszidens”. Bejártam a budapesti brit nagykövetségre is, angol újságokat olvasni – valahogy fel sem merült bennem, hogy ebből gond lehet, de nem is lett, pedig a hatvanas évek közepén vagyunk. Disk-jockey a KISZ klubban Lassan a magyar szálak is erősödtek. Édesapám, aki akkor a metrót építő vállalat egyik vezetője volt, egyik este dúlva-fúlva jött haza, hogy a vállalati klubban hosszú hajú fiúk tűntek fel... Mi pedig a húgommal kérleltük őt, hogy a klubvezető Váradi Nusi hadd támogassa azt a két szerb nevű srácot... Hát így kapott helyet a későbbi Metró klubban Zorán és Dusán . A barátnőm éppen abban a házban lakott, ahol az Echo próbált minden nap, Pósa Ernő , az énekes-frontember szülei meg nálunk, az elsőn. Velük hallgathattuk a legújabb számokat, rokonaik révén többen hozzájutottak az új lemezekhez. Ezt aztán vagy tízen körbeültük, és felvettük magnóra az aktuális listát. Emlékszem, volt egy Sony szalagom – az akkoriban nagyon nagy dolognak számított –, és rajta az összes kedvencem, beleértve az Ivy League-t is. Ezzel aztán később mint az első női disk-jockey, országjáró körútra indultam. A nádudvari Vörös Csillag Tsz elnökétől, Szabó István tól – aki országgyűlési képviselő volt és az Elnöki Tanács tagja! – őrzök egy levelet, amelyben felkér, hogy a szép, korszerű KISZ-klubban a fiataloknak tartsak könnyűzenei előadást. Ilyen volt akkor egy DJ! Éjjel döcögtem vonattal Kabáig, várakozni a kihalt, hideg váróteremben, majd átszállni – nagy kaland! Legendák között nőttünk fel Mindez a sok információ, mint később kiderült, nem volt haszontalan: egy alkalommal megismerkedtem az Ifjúsági Magazin főszerkesztő-helyettesével és éppen neki kritizáltam a lap popzenei rovatát. Ha te jobbat tudsz, írd te – hangzott el a pályára állító mondat. Elsőként szerkesztettem beatlexikont, még szegény Tardos Péter előtt, és próbáltam a legfrissebb zenei híreket begyömöszölni a lapba, amelynek csak pár oldalát foglalhatta el ez a téma. De megismerkedtem a zenészekkel – családi kötődés révén is, mert a húgom a Generál együttes dobosával járt, mi meg ott izgultunk a Ki Mit Tud-on meg a Táncdalfesztiválon a színfalak mögött. Egymás után születtek a cikkek, interjúk a zenészekkel és szövegírókkal, már az egyetemi évek alatt. Belekukkantva az akkori naptáramba, ma már szinte hihetetlen, hogy délelőtt Ciniékhez ugrottam fel, a Vigadó térre, délután meg Adamis Anna és Laux József lakásában készült interjú, ahol szemben ültem, azzal a bizonyos petróleumlámpával... Másnap Szécsi Pál Margit utcai akkori bérelt lakásán tuda kozódtam az új nagylemezről. Néhány meghívó és üdvözlő lap megmaradt (akkor még képeslapokat írtak egymásnak az emberek!) ma már mindez kortörténeti dokumentum. Invitálás az LGT bemutatkozó koncertjére.... Sztárcsinálás és bulvár helyett Akkor még nem működött a sztárcsináló gépezet. A Ki Mit Tud-on és a Táncdalfesztiválon feltűntek örökzöld tagjai maradtak e műfajnak, sokuk mindmáig. De senkit nem „csináltak meg”, nem fésülték nagyon másképp, a menedzselés mint szakma szinte nem létezett. Néhány zenekarnál azért felismerték a média jelentőségét, ezt jelzi, hogy a világ minden tájáról kaptam képeslapokat. Ezekből kiderült, melyik hazai banda hol koncertezik. Karácsonyi üdvözletek érkeztek sorra, és kialakult néhány igazi barátság is. Persze izgalmas volt a zenei forgatag közepén élni, mindig új információkat szerezni, mindezt később már egyetemistaként megtapasztalni. Emlékszem rá, amikor az Apostolokban Laux Józsival, az Omega dobosával találkoztam, és elárulta, hogy alakulóban az új zenekar, az LGT, az első magyar szupergroup. Mekkora füles lenne ez ma egy bul-
