Budapest, 2016. (39. évfolyam)
6. szám, június - Gál Vilmos - Ihász István: Rejtélyes képek világa
BUDAPEST 2016 június 21 napok eseménysorainak felvillantására, az akkor megteremtődött, majd írmagjáig üldözött-széttrancsírozott kollektív nemzeti tudat búvópatak-szerű továbbélésének, éltetésének megidézésére. Különösen érdekes hozadéka tárlatunknak, hogy sok fiatal képzőművész (-hallgató) maga is nyakába akasztott fényképezőgéppel járta azokban a hetekben a várost s az ő el nem kobzott, külföldre menekített felvételeik mellé társíthattunk huszonhét olyan alkotást, melyek témája, helyszíne, nézőpontja megegyezik, tehát egymást felerősítő kordokumentumokat sikerült így párba állítva bemutatnunk. Időrendben is a legelsők közül való, egyben a legemblematikusabb alkotás Pleidell József festőművész, műszaki egyetemi rajzoktató „Esküszünk, hogy rabok tovább nem leszünk!...” feliratú linómetszete, mely a Petőfi téri tízezrek október 23. estéjén esküre emelt kezének ihletéséből táplálkozik, s ekként válik egy magasztos pillanat dokumentum-erejű képzőművészeti lenyomatává – egyúttal az 1848-as forradalom és szabadságharc rangsorába emelve a bekövetkezett eseményeket. Baranyay András: 1956:3. 1956., Tus Nagy Éva: Arcok a lágerben 9., 1958., Akvarell Hamisítás ’57 1957-ben a Hazafias Népfront Országos Tanácsa kezdeményezésére az 1956 decemberében életre hívott Legújabbkori Történeti Múzeum vándorkiállítást rendezett az 1956-os forradalom eseményeiről. Mi sem természetesebb, nem forradalomként és szabadságharcként mutatták be az eseményeket, éppen ellenkezőleg: minden eszközt bevetve az ellenforradalom sötét oldalát kívánták megjeleníteni, mintegy bizonyítva ezzel a szovjet beavatkozást és a Kádár János vezette Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány létjogosultságát, legitim voltát. A kiállításban természetesen számos elkobzott fegyvert és egyéb harci eszközt is bemutattak, illetve különféle bizonyítékokat, fényképeket az „ellenforradalmárok” tetteiről, különös tekintettel az ÁVH-ban szolgált áldozatokról. A kiállított tárgyak között azonban több, ma múzeumi nyilvántartásban lévő tárgy akadt, amelyek valódisága erősen megkérdőjelezhető. Így megrongált Rákosi-címerek, törött vörös csillagok, valamint megégetett szovjet könyvek, összetört lemezek, amelyek Lenin és Rákosi beszédeket tartalmaztak. A tár gyak leltári száma is árulkodó: 1957 elején kerültek nyilvántartásba, ám a kartonokon lévő tartalom bizonyossá teszi, hogy ezek a tárgyak nem a forradalom hevében kerültek az utca kövére, majd onnan nem a „gondos” és kezüket folyton a történelem ütőerén tartó, jó szemű és szimatú muzeológusok vitték be a múzeumba. Nem, valószínűbb, hogy ezek a „rekonstrukciók” (sic! – milyen találó eufémizmus a hamisítvány szóra) a múzeum udvarán vagy pincéjében készültek. Nem lehetett a derék történelemhamisítóknak nehéz dolguk: néhány hónapja még valódi törött címerek feküdtek a kövezeten, a Horizont könyváruház előtt valóban égtek az orosz nyelvű könyvek és lemezek. Az emlékek frissek voltak. A múzeumi kartonokra gépelt hivatalos szöveg eredeti tárgyakat írt le, ám valaki, egy később ott dolgozó, a történteket még ismerő kolléga a gépelt részeket ceruzával áthúzta, majd ugyancsak ceruzával az alábbi mondatokat rótta minden egyes ilyen kartonra: „Rekonstruált, nem eredeti darabok.” Nos, miután 1957 óta ezek a „műtárgyak”, ebben az újragondolt kontextusban még soha nem szerepeltek a nyilvánosság előtt, úgy véljük, ötvenkilenc évvel az első kiállításuk után éppen itt az ideje ismét, most már valódi mivoltukban bemutatni őket.
