Budapest, 2015. (38. évfolyam)
3. szám március - Simplicissimus Budapestje
A Budapestre irányuló turizmus szerencsére növekszik. Talán amiatt is, hogy nemcsak a kínálat szélesedett, de az emberek sokkal könnyebben meg is találják a kedvükre való szállást. Éppen úgy, ahogy az interneten ma már mindenki könnyen megtalálhatja a neki tetsző szubkulturális zenét vagy filmet. Tavaszi leltár a Gerlóczy Nagyterasz első napján Az „alkalmazott emberlesés” úgy hangzik mintha valami tudomány elnevezése. Pedig inkább sport – sok ezren művelik a mai Budapesten. Ehhez alig van alkalmasabb helyszín, mint egy kávéházi terasz, mondjuk egy közepes méretű európai metropolis belvárosának kis terén, amelyet hívjunk mondjuk Kamermayer Károly térnek. Az a nap, amikor erre a kis térre kikerülnek a székek, a budapesti tavasz igazi kezdete. Nem a naptári, nem a meteorológiai, hanem az igazi. Mint viszonylag távol lakó törzsvendéget, meg szoktak tisztelni azzal, hogy levélben riasztást küldenek – a legelső napot én Dárius minden kincséért ki nem hagynám. Kérés nélkül is hozzák a szokásos reggelimet, átlapozom a két legnagyobb olvasottságnak örvendő napilapot, de fél szemmel már az arra haladókat kémlelem. A tavaszi évadnyitón a legelső reggelen fél nyolc tájban a következőket láttam: – 1 magányos kisnyugdíjas, két teli cekkerrel, az egyik vászonból, rajta a nagy 20. századi író karikatúrája, – 1 nagyon csinos, túl magas sarkú csizmában tipegő anyuka, harmadik osztályos, súlyproblémákkal küszködő, túlöltöztetett leánygyermekkel, – 1 magas homlokú városszociológus külsejű, sportos férfi, arcán tengernyi gonddal, kerékpáron, még téli öltözetben, kockás sállal, – 1 duzzadó izomzatú, kopaszra nyírt férfi, csuklóján és nyakán sárga színű fémlánc, mobiltelefonján szerelmes szavakat búg, – 2 jól öltözött fiatal turista, hétköznapi foglalkozású meleg pár, az egyik még a coming out előtt, a másik már jóval utána, – 1 öltönyös, hátizsákos fiatalember, rolleren. Nicsak, ide igyekszik. – 1 középkorú, lazán öltözött üzletember, háttal. Kiköpött mint Simplicissmus 2009. évi hőse, a kávéház résztulajdonosa. Vajon tényleg ő? Máris végzett volna ma reggel? – 1 hetvenes, sportos, skandináv külsejű pár, már sétából hazafelé tartanak, szállóvendégek, egyetlen mukkot sem értek a szavukból, alighanem dánok, fogadni merek, mindjárt amíg a reggelire várnak, mindketten előveszik – nem, dehogy az okostelefonjukat – hanem a vastag könyvtári könyvet... Ha a teraszon ül az ember, akkor az emberlesésnek úgnevezett „konstans helyzetű” fajtáját műveli, ellentétben azzal, amit a kutató szellemű ember csavargás közben tesz. Nem lehet hanyagul irányt változtatni, egy szófoszlánynak a nyomába eredni, lépteket megnyújtani. Itt csak üldögélni lehet, mint a nagy eposzi hajós, akit kérésére a társai a hajóárbochoz kötöztek, nehogy áldozatul essen a szirének bülbülszavának. A szél eláll, előbújik a nap. A piros sálat, amelyet idén télen a nagy szociológus emlékére hordtam, le lehet venni. Őszig nem is lesz rá szükség. Egy Szabadság téri emlékmű – nem az a bizonyos A közelmúltig a Kossuth tér volt a magyar uralkodó elit szoborállító játszóparkja – mostanra a Szabadság tér lett az. Ismeretes, hogy mennyi minden váltotta itt egymást, az irredenta szobroktól kezdve az ideiglenesen itt tartózkodó majd visszatért Bandholtz tábornokig, s így tovább. Simplicissimus a minap szerzőtársával arra sétált – és meglepve vették észre, hogy a tér egyik szerényen árválkodó mellékszereplőjét, az 1848/49-es emlékművet valaki tussal megrongálta. Annak lehet tekinteni, ha valaki a felirat szövegéből „kiemel” néhány szót: feketére mázol egyes betűket. De van az emlékművön graffiti (Ki lehet az itt megörökített Gulyás?) és van rajta egy – alighanem természet ütötte –, szabálytalan alakú lyuk. A Szabadság tér egyre szépül – elég csak a keleti térfal két szecessziós házának tavaly elkészült renoválására (inkább rekonstrukciójára) gondolni. Most talán majd a Tőzsdepalota következik. A legújabb hírek szerint 2017-re használatba lesz vehető az épület. Akkor talán ez a kis emlékmű is régi pompájában tündököl majd. 19 fotó: Simplicissimus
