Budapest, 2015. (38. évfolyam)
3. szám március - Horváth Júlia Borbála: REGGEL - Állóképesség
A tavaszi virágokkal egyidőben bújnak elő odvaikból a téli népek, és a legkisebb napsütés hatására ellepik a tereket. Padok, padkák körül szerveződik a városi élet, az idő is ráérősebbre veszi; rohanjon csak, akinél nem működik a fék. A jó időre bejön a turizmus, kedvelt látványosság a sétatéri őrségváltás, a bulletinből kiolvasható: zászlófelvonás délelőtt negyed kilenckor, vége fél hatkor, nyáron egy órával később. Váltás óránként. „Jó napot, erőt, egészséget, igazodj!” A díszszakaszt három puskás őr szem, egy dobos és egy trombitás alkotja, s a parlamenti oldalkalitkából indulva, alakzatban közelítenek a helyszínhez. „Puskát láááb...” Néhányan belefényképeznek a ve zényszóba, az elvakult zenészek azonban csukott szemmel is eljátsszák a magukét. „...hoz!” A katonák értenek a szóból, és a központi utasításnak megfelelően, lábhoz veszik a fegyvert. A három díszőr – fedőnéven: a fehérek , vagyis a lobogóőrök alegysége –, egyikéről kiderül, hogy ő csak kísérő, s miután a kijelölt pontokon elhelyezte két társát, sarkon fordul. ’Egy óra múlva jövök értetek...’ Nem is kell külön mondani, a vállalásban benne van: napi kilenc- tíz óra váltott őrségben, tízpercenként két kör díszlépés engedélyezett a zászlórúd körül, óránként pihenő. Az őrök elfoglalják végleges helyüket, tekintetüket az első emelet magasságába függesztik. „Úgy szép, úgy büszke...” A kiképzésen külön hangsúlyt fektettek a külalakra, száznyolcvan centi magasságban, makulátlanság előéletben, valamint pszichikai alkalmasság a felvételfeltétel. „Minek a díszsereg, ha nincs hadsereg? Őket küldik majd kommandírba?” A pará déval nem mindenki ért egyet, és reggelente legszívesebben az államfőt látná, amint a széllel dacolva, személyesen cibálja fel a zászlót. „Pénz, paripa, parádé...” És: „Fé nyes országimázs.” Őrző, védő vélemények pengeváltása követi egymást, a képviselők a Parlament ablakából körbenézve megtudhatják, hogyan mulat a nép. Az állampolgárok viszontválaszként egészen közel mehetnek a lépcsőkhöz, s vérmérsékletüknek megfelelően értékelik a lehetőséget. „Itt szoktak lejönni...” Egyesek áhítattal, mások cirkalommal pillantgatnak befelé, az elszántabbja a nép fájdalmát vette nyakába és sátrat vert a téren, hogy adott pillanatban személyesen megmondhassa a magáét. „Voltunk, vagyunk, leszünk! Alkotmányozó nemzetgyűlést!” Hogy ko molyan gondolják, nem kétséges, a mindenkori táborozók homokzsákokkal adnak Állóképesség szöveg: Horváth Júlia Borbála, fotó: Sebestyén László Lassan eltelik az első negyedév, kétezertizenöt visszafordíthatatlanul robog előre. Ki elégedetlen, ki kevésbé, s annak ilyen-olyan körülmények között ad hangot a köz- és a magánéletben. A piros fehér, a fehér viszont fekete, az pedig ki tudja, milyen színű akarna inkább lenni, és a zöldeknek is mindig pirosabb a szomszéd kertje. Ha van parádé, akkor minek arra költeni, ha nincs, akkor bezzeg a vecineknél. Ahány ház, annyi vélemény, de akárki akármit mond, a Tisztelt Házat a délelőtti üléskezdettől az esti zárásig díszőrség védi a Kossuth téren. 6 BUDAPEST 2015 március REGGEL
