Budapest, 2015. (38. évfolyam)

2. szám február - Buza Péter: TÁRGYESET - A kép szobám falán

ismerik Lőrincen), és amelyben a család élt nyaranta, egészen az államosításig, amikor nagy kertes úttörőház lett belőle. Hogy ez utóbb említett két festményről is közreadhatunk egy-egy reprodukciót, az Lindner Magdolna művészettörténész ­nek köszönhető. 1984-ben Györgyi Gézá­né kérésére a harmadik Bókay Árpádék rózsadombi lakásán lefotografálta őket. De mire néhány évvel később megfelelő felszereléssel visszamehetett volna, Ár­pád már nem élt, özvegye pedig kiköltö­zött leányaikhoz Párizsba. Magával vitte az ősök képeit is. Azóta ő is meghalt, a család tudomása szerint Bókay Kati nál függnek a falon, valahol Amerikában. Van (volt) itt (ott) egy, a tárgyunkhoz szo­rosan kapcsolódó másik olajkép is. 1870 körül Than Mór lefestette az akkor már híresen-szépnek a képen se látszó Deák (Witt) Szidóniát azaz Herrich Károlynét is. Az igazi az igazi... A művészettörténet berkeiben csak bő há­romnegyed évszázada számon tartott híres portrét – Györgyi festményét Szidóniáról – a harmincas évek közepéig a család birtokol­ta. Lőrincről a jeles műgyűjtő Túroczi Sán ­dor vásárolta meg. 1938-ban lesz a Fővárosi Képtár kiállítási darabja. Györgyi Gézáné idézi Kopp Jenőné történetét egy jelenetről, amelynek Kopp Jenő , az emlékező férje, a képtár akkori igazgatója volt a tanúja, sőt szereplője: „Mikor a Szidónia portré a Fővá ­rosi Képtárba került, egy nagyon idős hölgy állt meg a kép előtt és könnyezett. Az igazgató tapintatosan megkérdezte, segíthetek vala­mit? – Köszönöm, csak azért érzékenyültem el annyira, mert itt láttam viszont édesanyám arcképét, amit az örökösök eladtak.” Herrich Szidónia 1863-ban született (és 1947-ben halt meg). Különös fénytörést ad a fenti mondatoknak, hogy a Bókay családban tartja magát a meggyőződés: Györgyi Alajos remekét éppen ő maga, Szidi mama adta el annak idején, nem pedig a megfeddett „örökösök”. Létezik továbbá egy olyan változata is az adás­vétel históriájának, hogy a család má­solatot készíttetett a festményről, s azt adták el a műgyűjtőnek. Az „igazi” ott maradt a lőrinci villában. Rácz Dánielné maga meséli el ezt a históriát, hozzátéve: Szidi mama halála után Herrich Szidónia Bókay Judit nevű leányának a férje, Vere ­bély László megvizsgáltatta szakértővel az akkor még Lőrincen függő portrét, és a művészettörténész megállapította: az a másolat. Hogy mi történt ezzel a pél­dánnyal később? Nem tudjuk. Kopp fedezte fel a magyar piktúra talán legszebb biedermeyer portréját a közön­ség számára. 1942-ben publikálta a képet először a szaksajtóban. Később a Magyar Szépművészeti Múzeum gyűjteményébe került, onnan pedig az 1957-ben megala­kult Magyar Nemzeti Galériába. 1967-ben bélyeg készült róla, aztán képeslap. Rep­rodukcióját rendszeresen beválogatták reprezentatív összeállításokba. Sztárja lett a magyar portréfestészetnek. És – hogy visszaérkezzünk Rácz Dániel­né nappalijába – készült a Galéria eredeti­jéről még egy másolat. (Pontosabban ez az egy biztos, hogy elkészült). Lakása főhe­lyén hirdeti az ükunoka hűségét, tiszteletét. Bizonyos Ságody Ambro festette meg, aki dr. Rácz Dániel jóbarátja, a Bókayaknak is távoli rokona volt. Szakmájára nézve kel­mefestő, s mellette szorgos amatőr. Úgy is, mint a xilofon rendszeres megszólaltatója, és úgy is, mint az ecset szintén rendszeres nem-hivatásos mestere. ● 21 BUDAPEST 2015 február Herrich Károly és anyósa Györgyi Alajos baráti szívességből készített festményein Than Mór ilyennek látta a négygyermekes Deák Szidóniát Szidónia húga, Herrich Melánia életvonala az Eleőd családban folytatódik. Az ismeretlen festő művét az ősanyáról Eleőd Ákos családja őrzi Bókayné Herrich Szidónia

Next

/
Oldalképek
Tartalom