Budapest, 2015. (38. évfolyam)
2. szám február - Fónagy Zoltán: Történelmi valóság fiktív keretben
A rendi alkotmányossággal ellentétes rendeletek visszavonásának hírére Magyarországon magasra csaptak a nemzeti lelkesedés hullámai. Az ünneplés a szent korona Budára vitele köré szerveződött. Zúgtak a harangok, a népünnepélyeken folyt a bor, a nemesség módosabb és előkelőbb része pedig felöltötte a díszruháját, és lóra ült. A Bécs-Buda útvonalba eső megyék bandériumai kísérték, a távolabb fekvő vármegyéké pedig egymást váltva őrizték a koronázási ékszereket. „Azon pompát leírni lehetetlen ség. Mert arra nagy könyvek kellenének. A koronát őrző bandériuminkat is le nem lehetne írni kevés szavakkal” – érzékeltette az évti zed legolvasottabb magyar írója, Dugonics András az érzelmi élmény rendkívüliségét. A gondosan szervezett öröm A Bécsben megjelenő Hadi és más nevezetes történetek című hírlap már február 6-án közölte a korona Budára vitelének menetrendjét, illetve a rendeletet, miszerint az útvonal által érintett megyék küldöttségeket küldjenek a fogadására. Hírül adta azt is a lap, hogy a királyi palota Szent Zsigmond kápolnájának jobb oldalán levő „kerek kápolnátskában” már készítik az őrzőhelyet. Ezt a mellékkápolnát másfél évtizeddel korábban a Raguzából (Dubrovnik) visszaszerzett Szent Jobb számára építették a barokk palota északi szárnyának zárt belső udvarán (a Mátyáskút szoborcsoportja mögötti tömbben). A rendi állam jelképeit február 18-án indították útnak a Schatzkammerből. A menet három hat- és egy négylovas udvari hintóból állt. Az elsőben a magyar nemesi testőrség négy gárdistája utazott előőrsként. A második, a legdíszesebb jármű szállította a koronát és tartozékait rejtő ládát, két lovas testőr által közrefogva. A kincseket hátulról rendi főméltóságok – a két koronaőr: Keglevich József és Nádasdy Mihály grófok –, valamint kor mánytisztviselők – a bécsi Magyar Kancellária két titkára – tartotta szemmel. A menetet a két koronaőr „házi tisztjeinek” négylovas kocsija zárta. Az út három napig tartott, az eseménysor fénypontjának természetesen a február 21-i budai célba érést szánták. Tekintettel az elrendelés és a végrehajtás között rendelkezésre álló idő rövidségére – jó három hét – a hírközlés és utazás korabeli viszonyai között kényszerűen csak lokális jellegű lehetett az ünneplés. Mind az aktív szereplők, mind a közönség Pest-Buda, illetve az azt körülvevő Pest vármegye lakói közül kerültek ki. A nagy nap: reggeltől estig A több egykorú – egybehangzó – leírásból minden részlet aprólékosan rekonstruálható. Pest megye határától – a leányvári hídtól – a vármegye tisztviselői, nemessége és egyenruhás karhatalma alkották a korona egyre gyarapodó kíséretét. Szentendre és Óbuda lovasai már Pilisvörösváron csatlakoztak, de a menet a Buda határán álló Kerék vendégfogadótól – a mai Bécsi út – Vörösvári út találkozásától – vált igazán reprezentatívvá. Itt állt az élre Laczkovics György másodalispán kilenc nemestől kísérve, itt soroltak be Kecskemét, valamint a Jász és a Kiskun kerület lovasai, a vármegye hivatalos deputációjának hintói, valamint az önszorgalomból kivonult „magánzó” nemesek is. Ez a néhány száz lovasból álló, tarka, lazán rendezett tömeg előjelezte a fő attrakció közeledtét. A korona közvetlen kíséretét a Kerék-fogadótól a legimpozánsabb egység, a díszes egyenruhában parádézó nádori bandérium alkotta, Orczy László báró parancsnoksága alatt. (Az elnevezés Pest vármegye nemesi felkelését takarta. Annak főispánja a mindenkori nádor, ám a hivatal ekkor jó ideje betöltetlen volt.) A célhoz közeledve megjelent és egyre gyarapodott a polgári-városi elem is. Újlaknál csatlakozott a budai egyenruhás lovas polgárőrség, az „új kórháznál” – a Széna térnél állt „ős” János-kórháznál – a papnövendékek és a szerzetesrendek tagjai, majd a Várhegy kaptatóján a pesti egyetem és a budai főgimnázium diákjai. Négy órakor értek a Bécsi kapuhoz: a várakozó budai magisztrátus és választott polgárság (képviselőtestület) nevében a jegyző, Balassy Ferenc mondott latinul üdvözlő beszédet. A bástyákon megdördültek az ágyúk, a templomtornyokban zúgtak a harangok. A budai és a pesti 15 BUDAPEST 2015 február Történelmi valóság fiktív keretben Buda, 1790. február 21. Fónagy Zoltán 1790. január 26-án II. József a halálos ágyán írta alá azokat a dokumentumokat, amelyekkel visszaállította monarchiájában a tíz évvel azelőtti állapotokat. A „kalapos király” kudarcának egyik oka abban az érzéketlenségben keresendő, amellyel a jogara alatt élő népek hagyományaival szemben viseltetett. Ennek fel- és beismeréseként értékelhetjük azt a rendelkezését, amellyel Budára küldte a magyar közjogi gondolkodásban különleges szerepet betöltő koronát, sőt a koronázást is kilátásba helyezte. A legyező a korona Budára érkezése alkalmából készült
