Budapest, 2015. (38. évfolyam)
12. szám december - Buza Péter: Cipruslombok Júliáért
BUDAPEST 2015 december 10 totta férje, az egyetemi tanár úr (talán) féktelen szexuális étvágya, s az, hogy Horvát szívesen tartott fenn alkalmi kapcsolatot fiatal nőkkel (BUDAPEST 2015/6. Horvát és a szex). Hogy aztán azért-e, mert feleségétől nem kapta meg, amit keresett, sőt követelt, vagy mert valóban túlzásba vitte házon kívüli kalandjait, vélhetően akkor sem tudnánk eldönteni, ha kortársaik, sőt közeli ismerőseik lennénk. A tény azonban tény: boldogtalan volt ez a házasság. A gyáva férfi című autográf kézirattöredék (Mikes szerint Júliának ez az írása az 1850-es évek végén született) e tekintetben félreérthetetlen: „Ha a természet legmeg vetésreméltóbb salakját akarod látni, nézz egy gyáva férfit. (...) Ha nyálkás, hideg kígyó csúsznék el lábam fölött, ha egyszerre undok varangybéka meresztené rám kidülledt szemeit, nem költene bennem oly útálatot, undort, mint egy erőtelen, gyáva férfi csókja vagy csak érintése. (...) Férfi, (...) kit egy czégéres nő felhivó tekintete elcsábithat, kinek lelke megengedi őt olly viszonyokba lépni, mellynek gyalázatos terhe alatt nyöszörög (...) mellyet nincs bátorsága nyiltan kivallani, és nincs bátorsága ellene szegülni s jármát nyakáról levetni.” Sorokat, címeket idézve a versei is erről a kilátástalan helyzetéről üzennek: „Forró lánggal égni / Aztán elhamvadni / Boldog szerelemtől! ... / Miért kell jéggé fagynom / Élet hidegétől! (1856) , „nincs menekvés míg a földben nem pihenünk” (1854) „Jőj el minél előbb, ősz pusztitó szele / Jőjön az enyészet hideg lehellete” (1856), „Nem élet ez, nem, kinzóbb a halálnál” (1856) „Csak már vége lenne / Egyre azt kivánom” (1856). És felfohászkodik fentebb idézett utolsó üzenetében is, megindokolva Szendrey Ignácnak, reménykedik apja őt támogató válaszában, mert már eddig is bizonnyal másként gondolkozott volna, ha „csak fogalma volna kedves jó Atyám nak mindarról, a mit én kezdettől fogva Árpád mellett szenvedtem.” Lappangott száznegyvenhat évig A Tóth József családjának ma élő generációjánál, Bálint nevű ükunokájánál előke rült szerelmeslevél dátuma 1868. június 29. Júlia már halálos beteg – noha apjának szánt, idézett üzenetében nem gondolja feltétlenül, hogy közel a vég (tíz hete volt még hátra). Szülei otthonából, Sarkadról írta a férfi (feladóként hugát, Tóth Emiliá t jelölve meg) a Zerge utca 13. számú ház 14. számú lakását címezve Szendrey Júliának (s nem Horvát Árpádnénak!): Kedves Jó Juliám! Gyakran föltettem magamnak e kérdést: kit szeretek odaadóbban, téged-e vagy édes anyámat? melyik érzés bennem erősebb: Anyám iránti szeretetem-e vagy szerelmem hozzád? de mindannyiszor szó nélkül maradt kérdésem, feleletet nem bírtam magamnak adni, de íme, a mi addig megfejthetetlen volt, óriási mérvben emelkedik föl egyike e két, eddig egyenlő sulyunak tetsző mérlegnek s a valódi felelet szerelmemet hangoztatja. Hiszen íme egy levegőt szívok anyámmal, csókolhatom, ölelhetem őt, hallom szive dobogását, látom szemében az öröm könnyüit s még is még is mindenütt, mindenben és mindenkor csak reád gondolok. Reád egyetlenem a földkerekségen! Nem bír ajkamra szállni egyetlen mosoly, elnyomja azt még csirájában ama rettentő gondolat: hogy van vajon az én kedvesem, az én boldogtalan szenvedő szerelmem, az én egyetlen Juliám, - téged, a te fájdalmas vonásaid látom anyám könnyüiben előttem megjelenni, – szenvedő hangodat hallom s bágyadt szemeidet látom anyám hangján át, anyám szemén át – ölelésem nem bír átmelegülni, ha jó anyám keblére ölel, a gondolat, hogy te talán most szenvedsz fájdalmat, nagy fájdalmakat, megfagyasztja ereimben a vért, lelkem téged száll körül s az elfagyott merev test van csak itt, mely elfásulva látja, hallja a mondásokat, melyek máskor dühös tigrissé tettek volna. Oh hogy az emberek nem követik mindig azt, mit lelkök sugallata diktál nekik. Miért-miért hagytalak el téged csak egy percre is? De megyek, repülök hozzád szenvedő jó szerelmem, egyetlen jó Juliám, mert én nekem nem való a lég sem, mely a te kö... még két oldalon folytatódik a vallomás
