Budapest, 2015. (38. évfolyam)
10. szám október - Csontó Sándor: ÖTVEN ÉV - Reflektorfényben
BUDAPEST 2015 október 25 gép, horizont, árok. Ezeket ma három-négy nyelven is tudni kell egy olyan nemzetközi társulatnál, mint a miénk. A sötétben is látni, a gyors színpadmozgásokat lekövetni, kiismerni a darabokat, vakon tudni, ki, mikor, hol áll a jelenetben, melyik technika indul. És amikor már téged is megismernek és visszaköszönnek, az is magabiztosságot adott. Az időbeosztást megint csak meg kell szokni, mert nincs estéd, hétvégéd, és a családodnak ezt tudomásul kell venni. Ez egy éjjel-nappali nagyüzem, alig van üresjárat. Mi változott az elmúlt évtizedekben, a háttérben, a színpadtechnikában? Óriási a fejlődés! Régen egy fényszabályozó pult akkora volt, mint egy kredenc, ma szinte laptop méretű. A lámpák nagysága, az izzók mérete a vizesvödörről mobiltelefonnyira zsugorodott. Rohamos léptekkel digitalizálódott minden. Az újonnan felszerelt, számítógéppel vezérelt gépezetek, süllyesztők és a forgószínpad kitágították a szcenikai lehetőségeket. Utóbbi érdekessége, hogy az egyik – ráadásul többféleképpen süllyeszthető – elemét ellentétes irányba, akár más sebességgel is lehet mozgatni. A színpadtorony és a hátsó színpad magasságának megemelésével egyszerűbbé vált a díszletek mozgatása, előkészítése és felállítása. Természetesen a legmodernebb technikával készült hangosító és világosító-berendezéseket is számítógép vezérli, és a nézőtér előtti tér elemei is tetszés szerint átalakíthatók, lesüllyeszthetők. Ezek zömmel a Siklós Mária nevéhez köthető 2000-es nagy rekonstrukcióban valósultak meg. De korábban a kollégákkal „sufnituning”módon is megoldottunk számos olyan trükköt, amit nyugaton már megcsináltak profi eszközökkel. A Cocom-lista miatt csúcstechnológiás termékeket 1992-ig nem lehetett behozni az országba. Amikor a nyolcvanas évek elején elkezdtük külföldre vinni az előadásainkat, a németek csodájára jártak, hogy ezt ti csináltátok? Kicsit csúnyább, kicsit nagyobb, de a miénk volt! Ma bemegyünk a boltba és fillérekért megvesszük, mondjuk a dimmert. Mennyire szólt bele korábban a politika az Operettben folyó munkába? Tudomásom szerint nem gyakran. De az köztudott, hogy a Hegedűs a háztetőn-t is letiltották egy időre. Egy-két librettót átírattak, ami több volt, mint leporolás. Annak idején Rákosi a Csárdáskirálynő díszlete miatt is toporzékolt, mert az úri világra, az orfeumra emlékeztette és kijelentette: „Tanuljanak meg konzumálni!” Itt folyamatosan nagy zenés-táncos darabok mennek. Ez sokkal több fellépő művészt, műszaki személyzetet és több költséget jelent, mint egy prózai színháznál. Bírják szuflával? Általában a díszítők és a világosítók száma durván 20–25 fő, ez a kellékesekkel, öltöztetőkkel a duplájára nőhet, persze előadástól függően. És akkor nem beszéltünk a szereplőgárdáról, táncosok, zenekar, stb. akiknek az összlétszáma olyan 370 körül van. Költségvetésről, számokról nekem nem tisztem beszélni – ebben Lőrinczy György és Kerényi Miklós Gábor az illetékes –, de nézzék meg a fantasztikus kiállítású és szórakoztató előadásainkat. Minden pénzt megér! Sokszor temették, és sokan mondják, hogy a műfaj hanyatlik, a musical elvesztette uralkodó szerepét. Ki állítja ezt? Tömött sorok állnak a pénztárainknál, egy tűt nem lehet leejteni a nézőtéren és minden este ki lehet tenni a teltház táblát. Imádják a színészeinket, valóságos sztárkultusz alakult ki körülöttük. A vidéki gálaműsorokon nem engedik le a színpadról a társulatot. Külföldi turnékon negyedórás vastapssal búcsúztatnak. Az biztos, hogy a musicalek újabb lendületet adtak a zenés műfajnak és bevonzották a fiatalságot. De az operett is jól van, köszöni szépen! Olyan kiváló szerzőket adtunk a világnak, mint Kálmán Imre, Lehár Ferenc, Huszka Jenő, Jacobi Viktor, Kacsóh Pongrác, Eisemann Mihály, Fényes Szabolcs, Ábrahám Pál és sorolhatnám. Az általuk szerzett csodálatos melódiákat a fél ország el tudná fütyülni. Remek dramaturgok által aktualizált szövegkönyvvel, látványos díszlettel és technikai megoldásokkal szerintem mindenkor sikerre vannak ítélve. Milyen volt együtt dolgozni a régi, nagy sztárokkal? Mennyire voltak háklisak? Nekem csak jó és szép emlékeim vannak. Valószínűleg a természetemnek, a stílusomnak is köszönhető, hogy szerettek, befogadtak. Feledhetetlen, ahogy Besse nyei Feri a próbák után sztorizott. Fele ki Kamillnak mániája volt, hogy minden textíliát megszagolt. Együtt drukkoltunk a magyar csapatnak Kamill bácsi öltözőjében, ahová behozta a Junoszty tévéjét. Kertész Péterrel és Németh Sanyiékkal kispályás fociztunk. Rátonyi Róbert még az árnyékát is megnézte maga mögött a színpadon, és ha nem tetszett neki, bizony, felszólt a világosítóknak. Bródy Tamás karmester próbáit végigkacagta mindenki, kivéve, akivel élcelődött. Hon thy Hannának a ruhája nem érinthette a padlót, Eta az öltöztetője, mindig fehér lepedőt terített alá. Vannak különleges helyek az épületben? Amikor beléptem ide, akkor a pincében még volt egy hatalmas ventillátor, előtte nagy jégtömbök. Előadás kezdetekor lejött a gondnok és fenyőolajat öntött a jégre, hogy kellemes illat legyen a nézőtéren, így működött a légkondicionálás anno. A vészkorszak idején itt sok művész talált menedéket. A jobb oldali proszcéniumpáholyt, a külön kis szalonnal régen kizárólag az udvar tagjainak rendezték be. Ma a reflektorok uralják – én is sokat világítottan innen –, a másik felét meg a női mosdó. Említhetne néhány kedves előadást Marica grófnő, Bajadér, Mozart, a Hegedűs, az kihagyhatatlan volt, Chichago, West Side Story és a Básti-Lehoczky féle My fair lady. Biztosan itt is történtek emlékezetes bakik, tréfák, amin akkor nem, de azóta jókat nevetnek. Egyszer a reflektorok melegétől elolvadtak a színes viaszvirágok és ráfolytak a színpadra, a ház összes vasalójával és újságpapírokkal nekiestünk vagy tízen, hogy felitassuk a felvonás kezdetéig. Másik eset, amikor egy kollégának – akit meg akartak viccelni a többiek –, a kellékbőröndjébe egy húszkilós súlyvasat tettek. Majd megszakadt az előadáson, ahogy fogvicsorgatva cipelte. És itt van a sült libacomb rejtélye, amelynek a díszletváltás alatt estéről-estére lába kelt. Évek múlva derült ki, hogy a zsinórpadlásra húzták fel, ahol jóízűen elfogyasztották. Ma is energikus, szeretettel, mosolygósan beszél a munkahelyéről. Hogyan „élte túl” az elmúlt ötven évet? Én nem gondoltam, nem éreztem, hogy ez egyszer majd történelem lesz, hogy ennyi időt eltölthetek itt. Igyekeztem mindig folyamatában látni a dolgokat. Így lettem fővilágosító, majd az előadásokhoz terveztem a fényeket, 2001-től pedig az üzemeltetés hibátlan működéséért felelek. Fiatalok között lenni, minden este változatos és pörgős műsorban részt venni, ez rengeteg plusz energiát ad. A társulattal körbeutaztam a fél világot, számos barátot szereztem. Az Operettszínház több mint egy munkahely. Szerelem. ●
