Budapest, 2015. (38. évfolyam)
10. szám október - Buza Péter: Zugló öröksége
BUDAPEST 2015 október 21 kormányozzunk. Szerencsére e tekintetben nem kell politikai csatákat sem megvívnom. Az a rendelet, amelynek alapján most felállítottuk a Zuglói Értékvédelmi Munkacsoportot, s amelyek az lesz a dolga, hogy koncepcióban gondolkozzon az örökség védelméről, illetve előkészítsen olyan döntéseket, amelyet ezt elősegítik, egyhangú akarattal hozta létre a testület. Mert eminens gazdasági érdek, hogy ezekre az értékekre a kerület (is) vigyázzon. Ahol értékesebb épületek sorakoznak, ott felmennek az ingatlanárak, ott más az ott lakók hozzáállása is a környezetükhöz. Ha tetszik, be kell fektetnünk a múltunkba, hogy legyen jövőnk. Ez ellen elsősorban a beruházók opponálnak – ami persze önmagában nem is kifogásolható – és mindig megtalálják a politikai támogatóikat is. Zuglóban is többször kiderült, milyen kottából játszanak, akik részesei ennek a játéknak. Holott van arra mód, hogy a fenntartandó értékelemeket összerendezze a tervezés és a fejlesztés bármily modern törekvéssel. Csakhogy ez mifelénk nem igen szokott sikerülni. Itt van például a sokat vitatott Mundo esete. Az új zuglói városközponté a Bosnyák téren és vonzáskörében. Ha a környező házak megújulnak, s nem csak a templom jut túl a régóta esedékes rehabilitáción, ha például a remízépületet be lehet vonni rehabilitáció és a beruházás! koncepciójába, hogy új funkcióban egészséges része legyen az átrendezett tér szövetének – igen, akkor sikerült összefésülni az átmentett értéket azzal, ami majd az újat jelenti itt. Építészetben, a környezet formálásában. De – bár régen téma – semmit sem hallani arról, hogy mi lesz a sorsa a 120 éves kocsiszínnek. Ha visszatekintünk az elmúlt két és fél évtizedre, akkor azt kell mondjuk, hogy a kerületnek nem volt koncepciózus várospolitikája. 2010 előtt egy elég egyszerű logika működött: üssünk nyélbe minél több üzletet, eladjunk el, amit csak lehet, hogy ad hoc bevételhez jussunk, amit aztán gyorsan el is költünk. A 2010 utáni városvezetés pedig átesett a ló túlsó oldalára: változtatási tilalmat rendelt el a kerületben, leállítva minden építkezést. Most itt az ideje, hogy megalkossuk azt a víziót, ahogyan ezt az egész kérdéskört a jövőben szervezni, menedzselni, rendezni kívánjuk. Szerintem meggondolatlan lépés volt Zugló potenciális központjának területét áruba bocsátani annak idején, sok éve, bár mostanra sokat szelídült az elképzelés, és úgy alakult a terv, hogy elfogadható kontúrokat mutat a megvalósulása. Kellően komplex ahhoz, hogy ezt a teret és környékét rehabilitálja, zöld folyosót nyisson a szintén rehabilitálandó Rákos patak felé. S ebbe a zöldbe már csak egy szerény kereskedelmi funkciót megjelenítő épület kerül. Valóban, a rehabilitációnak része kell legyen a remíz át- és rendbetétele is. Fantasztikus épület! De hogy a főváros ki tudja-e váltani ezt a közlekedési intézményét, az egyelőre kérdéses. Ám ha a tervezett újpalotai villamos programja előbbre jut, nőnek a sanszaink arra, hogy a kerület megkapja ezt az ingatlant, és vele azokat a lehetőségeket, amelyeket szinte tálcán kínál ez a kivételes és közösségi funkciókra különösen alkalmas együttes. Ütjük a vasat, ahol csak lehet. Ami a Bosnyák teret illeti, ebben a koncepcióalkotásban és főleg kivitelezésében intézmények a partnereik. Zugló épített öröksége nagyrészt magántulajdonban van. Két éve megszületett a helyi értékvédelmi rendelet, konkrétan is ráirányítva a figyelmet azokra a házainkra, amelyek az egész közösségnek fontosak. És idén megszületett az a rendelet is, amely lehetővé teszi, hogy a tulajdonosok pályázzanak forrásokra, ha rendbe akarják hozni az ingatlanukat. Először a jövő évi költségvetés tartalmazhatja majd azt az összeget, amelyet erre a célra szánunk. Ma az az általános vélekedés, hogy ha valaki műemlékházban, értékvédett épületben lakik, púp a hátán ez a minősítés. Hogy ne érezze annak, abban bizonyosan sokat segít, ha a közösség valamennyit átvállal azokból a terhekből, amelyek a tulajdonost terhelik. Hogy ezekben a kérdésekben megváltozzon a viszonyrendszer, szükség lesz arra is, hogy e mellett más módszerekkel is formáljuk a közvéleményt, hogy megismertessük értékeikkel a zuglóiakat. Már három éve elkezdődött például – és ez az előző önkormányzat érdeme – utcáink „kitáblázása”. A Hermina úton minden jeles épületen vagy udvarán ott a tábla, amely elmeséli, miért van az átlagosnál több közünk éppen ahhoz a házhoz. Idén októberben az Amerikai úton jelölünk meg újabb tizenhat ilyen épületeket. S az akciót a ciklus teljes időszaka alatt folytatni szeretnénk. A programot egy immár huszonöt éve eredményesen működő zuglói egyesület, Herminamező Polgári Köre-1990 dolgozta ki, és szakértelmével segíti a megvalósulását. Gondozásukban jelenik meg még az idén a Zuglói Lexikon immár negyedik – átdolgozott – kiadása is. Kevés olyan kerület van, amely egy szóval ki tudja fejezni az identitását. Nekünk ehhez elég a nevünket kimondani, leírni. Lakjon polgárunk akár a Füredi úti lakótelepen vagy a kertvárosban, netán a villanegyedben, a vitézi házakban, ez a fogalom mindenkit megszólít, s mindenkinek ugyanazt jelenti. Múltjának, értékeinek megismerése és megismertetése ezt az identitást erősítik. Erre pedig az egyénnek és a közösségnek egyaránt égető szüksége van. Szép, kerek volna ez a beszélgetés, ha most véget érne. Ám nem tehetünk úgy, mintha nem tornyosulna Zugló felett (is) a Városliget Projekt nyomasztó árnyéka. Nem csak zöld politikusként, zuglóiként is ellenzi. Egész Budapest szempontjából súlyosan aggályos a terv. Hamis az a paradigma, amely gyakran előkerül a projektet kísérő vitában, az értékőrzést szembeállítva a fejlődéssel. Az ide szánt múzeumépületek a város számos más pontján is elhelyezhetőek volnának, meglévő értékek felszámolása nélkül, ahogy azt többek között Ráday Mihály remek előa dásában hallhattam. S miközben helyet erőszakolnak ki a város közparkjában újabb és újabb épületeknek, az ország épített örökségéhez tartozó más közpaloták pusztulnak éppen a Ligetben. A Vajdahunyad vára – lassan rádől a Mezőgazdasági Múzeumra – vagy a Palme ház. Ezeket kellene rendbe hozni! Még az Állatkert bővítését tudom a leginkább elfogadni, nem érzem testidegennek az ide elképzelt új attrakciókat, s olyanoknak se, amelyek a közpark értékeit fenyegetnék. Nem tagadom azt sem, van egy tervezett épület, a Zene Háza, amit magam is szépnek találok, s sok szempontból ideillőnek. Noha, a fákat én úgy szeretem, ha körül lehet járni azokat, s nem a tetőt szúrják át. Ugyanakkor egyáltalán nem értem, miért volna szüksége Budapestnek egy ilyen intézményre, miközben az elmúlt évtizedben több világszínvonalú koncertterem is épült vagy újult meg a fővárosban. Remélem, előbb-utóbb a döntéshozók belátják, a világ egyensúlyát nem szerencsés akarnok módon felborítani. Lehet, de nem szabad. A megtehetem, tehát meg is teszem típusú gondolkodás nem a polgár gondolkodása. Ráadásul felette kisstílű és kisszerű. ●
