Budapest, 2015. (38. évfolyam)
10. szám október - Simplicissimus Budapestje
Ismét felkeltette a blogoszféra érdeklődését. Az egyik gúnyos megjegyzés ez volt: „Madárfejű Lajcsika szobor. ” Szoborkudarc 2: Az „Öngyilkos Madonna” Ahhoz, hogy jó köztéri szobrot állítson a közhatalom valamely ága, három dolog szükséges: – konszenzusos téma, – megfelelő hely, – körültekintően megfogalmazott pályázat, amely során egy független zsűri kiválasztja a megfelelő alkotást. Ha a fentiek közül egyik sem áll, akkor kódolva a rossz – noha nem feltétlenül szükségszerűen botrányos – eredmény, mint a Szabadság téri új emlékmű esetén. A várbéli új Mária-szobor csak kisebbfajta (jórészt internetes) botrányt kavart – talán azért is, mert nem közpénzből valósult meg. De még ha egy magánalapítvány kezdeményezte és gyűjtötte is össze a pénzt (a képzőművészeti kérdésekben nem szükségszerűen járatos Klukon Edit zongoraművész vezeté sével), a lépések mindegyikét be kellett volna tartani. Konszenzusos témáról nem beszélhetünk, hiszen a vár 1686-os ostrománál (mint kiderült, csak a győzelem napján) megtalált, aztán elpusztult szobor a magyar Mária-kultusz újabb eszköze, amely a keresztények közül is csak a katolikusnak kedves eszme. De az ötletet az I. kerületi önkormányzat tudomásunk szerint szakértők megkérdezése és érdemi vita nélkül magáévá tette. Ha már így történt, akkor még mindig lehetett volna megfelelő helyet találni számára a Várban. A jelenlegi hely parodisztikusan előnytelen. A Vár külső falához képest a 403 centiméter magas szobor is túl kicsi, a közvetlen környezetéhez pedig túl nagy. A fal szélére helyezés a legudvariasabb kifejezéssel is esetlen. Legfőképpen azért, mert olyan hatást kelt, mintha levetni készülne magát a mélybe. Tagadhatatlanul illik rá GI barátom (Amerikában élő katolikus orvos) gúnyneve: „Öngyilkos Madonna ”. A téma és a hely már nem hagyta nyitva a jó szobor lehetőségét, de nem lehet elmenni amellett sem, hogy a művész pályázat nélkül kapott megbízást. És mint a mariaszobor.hu honlapon látható műleírásban írja, a nagy egyházszakadás előtti korban, a bizánci művészetben talált ihlető forrást. A 21. században... Ha lett volna pályázat, akkor a nyertes művész talán javasolhatott volna jobb helyet. Akkor még elhárulhatott volna a legrosszabb forgatókönyv: jó szándékú polgárok, az önkormányzat asszisztálásával, sok-sok önzetlen polgár adományával ilyen nyilvánvalóan félresikerült alkotással „gazdagította” a Budai Várat. A minap alkalmam volt a szobrot hátulról is megtekinteni. Ahogy mondani szokás: no comment. A szobrot állító alapítvány teljes neve a honlap szerint: „Immaculata Alapítvány a Köztéri Szobrok Emeléséért”. Számíthatunk folytatásra is? (Mátyássy László , 2013, a művész hon lapja: matyassy.com.) Szoborkudarc 3: Radnóti Miklós Szeptember közepén felavatták az új Radnóti szobrot, a Pozsonyi út és a költőről elnevezett utca sarkán. Már tavaly rossz előérzetem támadt, amikor meghívásos pályázatot hirdettek. Mi szükség van egyáltalán új Radnóti szoborra? A Kádár által agyonhasznált, szinte teljesen elkoptatott költő a rendszerváltás után csodálatos átalakuláson ment át. Nem utolsó sorban Ferencz Győző nagyszerű monográfiájának köszönhetőn Radnóti oda került, ahová való: a magyar költők A-ligájába: Vörösmarty, Petőfi, Arany, Ady, Kosztolányi, Babits, József Attila, Szabó Lőrinc, Illyés mellé. Arcvonásait min den érettségizett magyar örökre emlékei közé vési ma is. Ráadásul létezik egy nagyszerű szobor, amelyet 2009-ben állítottak fel a róla elnevezett színház előtt. Varga Imre alkotása igen mély értelműen képes ábrázolni az átszellemült, magába süppedő, önsajnálattól mentes költőt, akit kitaszított a magyar többségi társadalom, s ő katolikusként, származása ellenére nem akart a zsidósághoz tartozni... Ezt a szobrot volt értelme felállítani. (Érdekesség, hogy ez volt az ötödik köztéri példány, 1970-ben Mohácson és Salgótarjánban, később két külföldi helyszínen is felállítottak egyet-egyet. Ezen felül a Radnóti Gimnázium aulájában is van egy kis méretű változata.) Talán a költőt hetven évig gyászoló feleségének 102 éves korában, nemrég bekövetkezett halála lehetett volna az apropó a jó mű elkészítéséhez. Sok fénykép maradt fent a boldog párról – talán őket együtt lehetett volna ábrázolni. Vagy az idős asszonyt az örökre fiatal maradt költővel? Nem tudom, hogy a többi meghívott művész (Gyurcsek Ferenc, Kutas László, Paulikovics Iván, Szanyi Péter, mind annyian a figuratív szobrászat ismert alkotói) mivel rukkoltak elő, de Janzer Frigyes alkotása fájdalmasan középsze rű. Olyan mintha a mellette lévő iskola alapító igazgatójának emléke lenne. Egy derék, öltönyös polgár, kötelességtudó (de még inkább jellegtelen) arccal, vonásai, kétségtelen, hasonlítanak Radnóti Miklóséra. Az, hogy egy korlátra támaszkodik, ebben a kontextusban epigon megoldásnak tűnik. Mintha a Varga Imre szobrot utánozná. Hogyan lehetne megelőzni az újabb szoborállítási kudarcokat? Nehéz kérdés, mert összefügg a közhatalom mértékletesebb gyakorlásával. A XIII. kerület egyike a kevés ellenzéki fészeknek, ráadásul Radnóti emlékét fontosnak tartják. (Róla nevezték el a nemrég épült Művelődési Központot, emlékszobát tartanak fenn, stb.) Éppen ezért, eredménytelenné kellett volna nyilvánítani a pályázatot. És ha fontos, megismételni öt év múlva, nem hamarabb. (Abból a hatalmas összegből, amibe egy bronz szobor kerül, nagyszerű virtuális Radnóti Múzeumot lehetett volna létrehozni, a Petőfi Irodalmi Múzeummal karöltve. A minta a Fővárosi Levéltár által létrehozott Lajta Archívum lehetett volna.) 1897-ben II. Vilmos , aki látogatóban járt Budapesten, kevesellte a köztéri szobrokat. A hiányt sikerült eltüntetni. Budapest jó ideje túltelített szobrokkal. Úgy látszik a szobrok burjánzását ellentétes okok is előidézhetik. Szaporodnak tragédiák után, békeidőben, szegénység, vagy éppen gyors gyarapodás idején. Önmérséklet volna szükséges, jó ízléssel párosulva. Ha ez nem áll rendelkezésre, moratórium kellene... ● 19 foto: Simplicissimus
