Budapest, 2015. (38. évfolyam)
9. szám szeptember - Bedő József: A NAGY HÁBORÚ - Szobor az áldozatkészségről
BUDAPEST 2015 szeptember 13 vegyen részt a magyar társadalom minden tagja. A művész fából kifaragja a szobrot, a hazafias társadalom pedig az adakozók nevével bevésett apró fémpikkelyekkel borítja azt be. (...) A szobor Mátyás király ragyogó korának büszke lovagját ábrázolja (...) Ha majd felvirrad az áldozatkészség napja, olvassza fel a szenvedés zord jégmezejét és szárítsa fel a könny-harmatot, amit özvegyek, árvák és minden életörömtől megfosztott rokkantak hullajtanak! A Gyorssegély-Auguszta Alap és a Hadsegélyező Hivatal által létrehozott Nemzeti Áldozatkészség Szobor végrehajtó-bizottság a mű elkészítésére Sidló Ferenc et kérte fel, aki a felkérésben szereplő lovagot Andrea Verrocchio Don Colleoni zsoldosvezér Ve lencében található lovas szobráról mintázta. Az adakozók neveit tartalmazó díszes album és a propagandaplakát tervezésével Basch Árpád festőművészt bízták meg. A Nemzeti Áldozatkészség Szobor végrehajtó-bizottsága még a szobor leleplezése előtt körlevelekkel fordult a helyhatóságokhoz, egyesületekhez, társulatokhoz, kérve őket, hogy mindent tegyenek meg a szoborakció sikerének érdekében. Aláírási íveket bocsátottak ki, amelyek a társasági pénzgyűjtésre adtak lehetőséget. Az eredeti elképzelés az volt, hogy az ország minden pontján helyi szoborakció-csoportok alakulnak, amelyek szervezik az adományok gyűjtését. A belügyminiszter pedig felhívta a helyhatóságokat, hogy ne létesítsenek saját szögezendő emlékművet, mert ez csökkenti a központi alapokba befolyó adományösszegek mértékét. Felhívása sikertelen volt, mivel több helyen is felállítottak vashonvédeket. A Nemzeti Áldozatkészség szobrát 1915. szeptember 12-én avatták fel a Deák téren, az Anker Biztosító székháza előtt. Az avatáson maga a miniszterelnök, Tisza István is jelen volt. Az ünnepi beszédet Csernoch Já nos, Magyarország hercegprímása tartotta. Az adományozásról emléklapot is adtak, amelyen feltüntették, hogy pontosan hova helyezték fel a lemezt, amelybe sokan a nevüket is beleütették. A szoborakcióhoz további 2 koronáért pedig meg lehetett vásárolni a Nemzeti Áldozat Jelvényét és a szobrot ábrázoló többfajta képeslap árából is 10, esetenként 20 fillér került a jótékonysági alapba. A források szerint 2 év alatt 450 ezer korona volt a bevétel, amelyen az Auguszta Alap és a Hadsegélyező Hivatal fele-fele arányban osztozott, és a befolyt összegeket a hadirokkantak, valamint a hadiárvák és özvegyek támogatására fordították. A szobor sorsa nem volt olyan sikeres, mint az adománygyűjtés: a háború befejezése után nem fordítottak gondot a megóvására, így az a „relikviagyűjtők” áldozatává vált. „Néhány hét óta (...) furcsa dolgok történnek az Áldozatkészség szobra körül. Déltájban kisiskolások jelennek meg (...) kis vésőkkel és zsebkésekkel felszerelve és sorra feszegették le a pikkelyeket. Már minden iskolás fiú sapkáján van egy ilyen bronzpikkely. Az iskolában rendes adásvétel tárgyát képezi” – írta a Bulvár 1919 februárjában. A háború után a szobrot szétdarabolták, darabjai a Kiscelli Múzeum, illetve a Hadtörténeti Múzeum raktárába kerültek. Írásom adatai L. Juhász Ilona és Sza bó Dániel tanulmányaira támaszkodnak: Neveitek e márványlapon... a háború jelei (adalékok a világháborús emlékjelek etnológiai szempontú értelmezéséhez), in Jelek a térben, Liszka József szerk., Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2010, Komárom, illetve Vaskatona, vaskorona, vasturul. A nemzeti áldozatkészség szobrai az első világháborúban, in Az Etnológiai Központ Évkönyve 2010, Liszka József szerk., Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2010, Komárom, valamint A nemzeti áldozatkészség szobra (Avagy fából vaskatona). Budapesti Negyed 1994. 1. szám. A nyomtatványok forrása saját gyűjteményem. ●
