Budapest, 2015. (38. évfolyam)
9. szám szeptember - Buza Péter: TÁRGYESET - A szerencse fia
BUDAPEST 2015 szeptember 11 A mecenaturát se hagyta abba, akármilyen rosszul állt a szénája. József At tila, Molnár Ferenc, Keresztúry Dezső, Bródy Sándor, Kiss József, Várnai Zseni, Karinthy Frigyes járkáltak hozzá rend szeresen „kölcsönért”. – Kölcsön! Szó se lehet róla! Ajándék. Ha én kölcsönt adok neked, vissza kell fizetned. Ha vissza kell adnod, megharagszol rám. Ha nem adod vissza, én haragszom meg rád. Kinek van erre szüksége? Tudott élni. Remek lakásokat bérelt, soha nem lakott a sajátjában. Pontosabban volt egy városi nyaralónk, mármint a családé, a Normafa utca 26-os számú. Szokásosan bérbe vett és kedvére berendezett magának valamilyen exkluzív részén a városnak egyegy pompás otthont. A Stefánia közben, az Andrássy úton – most Dél-Korea követsége a 109-es szám alatti palota –, oda készíttette ezeket a mennyezetig érő könyvszekrényeket, amelyeket most itt látsz. Pazar otthonai voltak, ahonnan aztán gyakran lehetett távol. Társaság, fogadások, utazások. Meg persze nők. A legelsők. Titkos Ilona , a szí nésznő, akinek a születésnapjára repülőt bérelt, hogy a lakása fölé repülve megszórja vörös rózsákkal azt a házat. Vagy a híres énekesnő, Jericza Mária , aki főleg Bécsben lépett fel, de ez igazán nem volt akadálya, hogy igényeik szerint találkozhassanak. Kapott Simitől – ez volt a szokásos neve a családban is – egy gyönyörű gyöngysort. Persze hogy igazgyöngyből. Mikor legközelebb Pestre jött a díva, keservesen panaszolta, hogy elszakadt, s elveszett azokból legalább öt. A nagypapa pótolta. Megint jött, megint pótolni kellett. A végén már leért a köldökéig... Volt a családnak egy nagyon-nagyon jó barátja. Született a családjában egy egy kisfiú. Együtt nevelkedtünk szinte, minden nap velünk játszott. Most bankháza van Londonban. Mondja az édesanyám az édesapámnak – aki olyan prűd mérnökember volt, ahogy az a nagykönyvben le van írva. – Te, ez éppen olyan, mintha az apád fia lenne... Az apám elpirult: – Azt hiszem, az. Az úgynevezett magánéletben is mindig a kalandot kereste. Az aztán tényleg nem lehet véletlen, hogy éppen őt sikerült rávennie 1904 nyarára az Ős-Budavára csődközelbe került igazgatójának, Décsi Gyulának, hogy finanszírozza az első pesti bikaviadalt. Rudnay főkapitánytól is csak ő tudta megszerezni a dologra a hatósági engedélyt. Megírták már sokszor, ti is megírtátok, befuccsolt ez az állatkerti látványosság. A bikák nem vadultak a viszketőporos „kezelés” hatására se, a közönség vért kívánt, és talán meg is kapta volna, ha nem terjed el a híre, hogy most aztán Pouly , a spanyol torreádor tényleg ledöfi a fenevadat. A készülő szenzáció telt házat vonzott, ám váratlanul Schmidt rendőrfelügyelő bukkant fel az aréna porondján, kicsörtetve az alagútból. A vér és kaland elmaradt. Hogy mi maradt utána? Az emléke biztosan. Mit hagyott ránk? Hát vagyont, azt nem. Tárgyat is alig valamit. Azokat az elismervényeket, amelyeket költőktől, művészektől kapott, mert úgy gondolták, mégse veszik át papír nélkül az adományt, az apám egy rossz tanácsot követve elégette. A szénkereskedő fia, Krausz Simi, aki megkapta a nemességet és vele az érdi előnevet Ferenc Jóská tól, éppen időben, 1938-ban, hatvanhárom évesen meghalt. Merje még valaki azt mondani, hogy nem volt a szerencse fia! ● A nagypapa (balról) és az unoka, Jericza Mária fényképével
