Budapest, 2015. (38. évfolyam)

8. szám augusztus - Bozsik Péter: Vadak voltunk - Aczél Géza: (szino)líra - Holló Szilvia Andrea: Betekintés

BUDAPEST 2015 augusztus 28 VERSLÁB ● VERSLÁB ● VERSLÁB ● VERSLÁB Alighogy kölcsönkapom, máris gondot okoz. Vas­kos, zsebre vágni le­hetetlen, még méretes táskámba is épphogy be­szuszakolom. Felfedező sétára biztosan nem vi­szem magammal, majd otthon böngészem. Mi­lyen kár, mert a kötet amúgy remek útitárs le­hetne városi turistásko­dásaimhoz. De valamit valamiért, a művészi fotó­kat vétek lenne tenyérnyi zsebkönyvbe zsugorítani. Egy híján száz épület lép­csőházának titkát tárja fel Székely Péter enteriőrfo ­tós és Somlai Tibor belsőépítész szemgyönyörködtető össze ­állítása. A fotós nyakába vette a várost, hogy kitartó munká­val, akár furfanggal is, de bejusson több száz házba, s ezer meg ezer fotót készítsen, amelyekből aztán a belsőépítész kiválogatta az építészeti, várostörténeti szempontból külön­legeseket, legyenek azok elegáns belsők vagy kopott, ügyet­lenül toldozott-foltozott terek. A válogatás szubjektív, a kötet szerkezete pedig végtelenül egyszerű: a házak a címük ábé­cé rendjében követik egymást, külön a pestiek és a budaiak. Mindenkinek van kedvenc lépcsőháza, jegyzi meg előszavá­ban Török András . Vagy azért, mert már maga a látványa is impozáns – mint a Kossuth Lajos tér 13. alatti ház luxushotelt idéző eleganciájáé –, vagy azért, mert bár szerény küllemű, de mindennapjaink része. Élvezettel lapozgatom a 287 oldalas kötetet, mely egyszer­re látványos album és precíz adattár. A leírások mindig egy, esetleg két aprócska, az épület főhomlokzatát mutató archív képpel kezdődnek. A lépcsőház bemutatásához Somlai Tibor házanként általában négy-hat fotót válogatott, bár van, ahol csak egy-két képnek jutott hely, vagy épp ellenkezőleg, tíznél is többnek. Néhol a mai állapotokat összehasonlíthatjuk az eredetivel régi felvételek segítségével, sajnos a konklúzió a legtöbbször az, hogy „igényes volt – sekélyes lett”. Olykor a lépcsők elől a vesztibül, a nemes anyagok, a szokatlan díszítés vagy forma elorozza a főszerepet (mint az Árkád bazárban), máshol a részletfotók kiemelik a kivitelezés kifinomultságát, még akkor is, ha ma már csorba a pihenőpad, a fali óra rég megállt, a falikút kiszáradt, a kandalló kihűlt, a dombormű hiányos. A felismerhetetlenné sötétedett lépcsőházi Lotz-ké­pet nekem is féltő szeretettel mutatták meg a Vámház körút 15. szám alatti Ybl-ház lakói. S a városlakóknak ez a büsz­kesége járja át a Somlai-Székely szerzőpáros varázslatos ké­pekkel illusztrált könyvét. A tömör, feszes szövegekben mindig jut pár mondat az épí­tészeknek és a megbízóknak (a budai építési vállalkozó, Detoma Alfonz és családja szövevényes históriáját maga a A ROVATOT SZERKESZTI: KIRSCHNER PÉTER Bozsik Péter: Vadak voltunk Aczél Géza: (szino)líra „A költő rímet lop és köhög.” (F. O.) Fenyvesi Ottónak vadak voltunk és bombasztikus hidak pinaszőrszál és anyáink szilvalekvárja szerettünk volna lenni lapostetűk egy-egy avantgárd költőnő szeméremszőrzetén örök sört vedelni éktelen pohárból megváltani malevics fekete négyzetét ehelyett vidéki lapok szerkesztették életünk spiclik és rendőrök kísérgették dohányos köhögésünk újvidéken szabadkán zentán szegeden és budapesten fehér hajunk szomorúan lobog a weissbrunni szürkületben termelődik a sötétség kassák kopottas fekete kabátjában bolyongunk a lidérces népligetben sivár hajnali buszra várva akár a múlt századi kísértetek cholnoky viktor elbeszéléseiben címszó egy torzószótárból alkot nézegetem a kis silány politikát amint dülöngélget jobbra-balra valahogy most hiányzik belőle a formátumok teremtő hatal­ma nem a panamáknak mindent behálózó világa hisz pira­misoktól az asszuáni gátig bűnök nélkül nem jött még világra maradandó látvány a teremtésnek ethosza bűzlik mikor naiv gyerekként messzi vidékről pestre érve tág szemmel értél az úttörő vasúttal a hűvösvölgyi rétre vagy később már némi szakértelemmel bámultad a körúti palotákat tudtad a csen­cselésen kívül itt még valami más van mikor egy kor alkot és közben lenyűgöz az érdek mögötti fönség ami évszázadok­ra itt marad utcanevek szobrok esendő cserélgetése helyett egy absztrahálódva teremtő erős akarat gomblyukba tűzve eiffel ihlette vagy clark virággal megejtő büszkeséggel hogy a nemzeti öröm együtt szárnyal a magát hasznosnak vélt tu­dattal s ha el is száll olykor fejed fölül az angyal rutinosan morgolódsz amikor despotikusnak hiszed a világot ha van még elegendő időd eme bűvös falanszternek sugárzását kivá­rod a maradandó díszletek között mikor már a kevés remény is elköltözött az időhöz kötött zsoltárokba illőn illúziótlanul BETEKINTÉS Holló Szilvia Andrea

Next

/
Oldalképek
Tartalom