Budapest, 2015. (38. évfolyam)
8. szám augusztus - Merényi György: Lechner Ödön 170 éve
BUDAPEST 2015 augusztus 26 tett tanulmányút Zsolnay Vilmossal. A Kensington Múzeum (ma Viktória&Albert Múzeum) kerámiagyűjteménye, a vidéki angol kastélyok megismerése, az angol koloniális stílus is útmutatóul szolgáltak egyéni kifejezésmódjához. Művészi elképzeléseit legkorábban a kecskeméti Városháza tervezésekor sikerült megvalósítania. „Magyar formanyelv nem volt, hanem lesz. Mert kell lennie. Ez a meggyőződés vezet életpályámon, amelynek egyetlen célja, utat vágni a magyar formanyelv megalakítása felé” – írta a Művészet című folyóiratban, 1906-ban. Habár az épület szerkezete még a reneszánsz kor formavilágára épül, az épület ornamenseiben úgy jelenik meg a falburkoló-díszítő kerámia, hogy egyszerre idézi a magyar népi és keleti (ez esetben a perzsa) eredetet. A „sorsfordító” épület kétségtelenül a szintén Pártos Gyulával közösen tervezett Iparművészeti Múzeum, amely egyfajta korszakhatár is a magyar építészet történetében. Jóllehet az épület minden részén a legmegfelelőbb és az akkori Magyarországon rendelkezésre álló legkorszerűbb szerkezeteket alkalmazták, formavilága és ornamensei a múlt emlékeit idézik, pontosabban keleti hatást mutatnak. Ennek hátterében a magyarság keleti eredetére történő utalás állott. Az új stílusnak is megfelelő új anyag használatával kapcsolatos 1895-ös kultuszminiszteri engedélyező leirat szerint: „A Zsolnay-gyárban készülő pirogránit hazai művészi iparunknak oly sajátos és a külfölddel szemben is haladást jelző terméke, hogy az Iparművészeti Múzeum és Iskola épületén már az anyag magában is e téren elért fejlettségünkről fog tanúskodni.” Az Iparművészeti Múzeumot követő Magyar Állami Földtani Intézet és a Hold utcai Postatakarék-pénztár a lechneri stílusteremtés letisztult, utolérhetetlen megvalósulásait példázzák. Mindkettőt különlegessé teszi, hogy a belső terek megformálásánál a magyar népi kultúra sík ornamensei sajátos „művészi átírásban” a téralakító művészet ihletői lehettek. Mint valami különleges, meseszerű barlangot, úgy járhatjuk végig a hullámzó ívek koszorújával övezett tereket. Az építész térteremtő fantáziája egyfajta organikus világba vezet bennünket. Az Iparművészeti Múzeum buja tömegei és belső terei után e két épületben még markánsabb a forma és még következetesebb a díszítés. A Lechner Ödön főművének tartott budapesti Magyar Királyi Postatakarékpénztárról 1902-ben így írt a Művészet című folyóiratban Gerő Ödön: „Ha valamire ráillik a megfagyott zenét emlegető mondás, erre a csudaszép oromfalra, s arra a valóságos rajzmámort hirdető pártára ráillik. Ez a párta vallomás arról az örömről, amelyet a művészben a vonal magyar ritmusának megtalálása keltett. Megkoronázza a házat, mint ahogy annak a ritmusnak megismerése a magyar dekoráló művészetre törekvésnek a megkoronázása”. Homlok zatát egyedi formálású téglasorokkal keretezett és a vakolatba illesztett velencei üvegmozaikokkal tarkított mezők zárják, okkeres-sárgás mázaskerámia-elemekkel szegélyezve. Lechner vázlatai alapján Zsolnayék kígyók, békák, Hermész istenre utaló szárnyak, griffmadarak és tarajos sárkányok mesevilágát égették ki mázas terrakottában. Ez a – Lechner szerint „madaraknak készült” – mesevilág azonban egy elvont, nem naturalisztikus formát öltött: ornamentummá változott. Az Iparművészeti Múzeum vesztibülje Zsolnay pirogránit pillérrel és a lüszteres mázas téglaburkolattal, a mennyezet népi motívumokból formált mázas pirogránit díszítményeivel
