Budapest, 2015. (38. évfolyam)
7. szám július - Simplicissimus Budapestje
Simplicissimus Budapestje BEVEZETÉS A KORSZERÛ SZNOB- ÉS HEDONIZMUSBA, VALAMINT AZ ALKALMAZOTT EMBERLESÉS TUDOMÁNYÁBA A város legjobb gyerekkönyvtára egykor és most Legjobb barátja egyszer megkérte Simplicissimust, ugyan idézné már fel, miben ragadható meg gyermekkorának a „haladás” iránti vonzalma. Simplicissimus mélyen elgondolkodott a dolgon, és azzal próbálta maga előtt is mentegetni magát, hogy ő voltaképpen inkább a „modernizmus” iránt lelkesedett. Barátja néhány évvel korábban élte át a gyerekkort, szülei nagy kultúrájú „reakciós” művészek voltak, persze, hogy másképp látott mindent. A modernizmust felső tagozatos koromban, amikor már volt véleményem, de még „nem nyílt ki a szemem”: az új Erzsébet híd, a Rákóczi úti árkádosítás (az ún. „ostornyeles” lámpákkal egyetemben) – és a Liszt Ferenc téri gyerekkönyvtár jelentette nekem. Utóbbi a tér egyetlen modern épületében nyílt meg. 1960-ban készült el az épület, a napokban 82 éves korában elhunyt Virág Csa ba egyik korai műve. Mennyire szerettem ide járni! Tágas, világos hely volt. Bármit le lehetett venni a polcokról, bele lehetett olvasni a kényelmes asztaloknál. Emlékszem, sokat sündörögtem a „Válogatás a felnőttek irodalmából” feliratú polcnál, de aztán többnyire mégis Verne vagy Dékány And rás könyveket vettem ki. Arra is emlék szem, hogy igyekeztem lábujjhegyen járni – elég nagy szigorúság uralkodott, a beszélgetőket hamar lepisszegték. A vezető egy nagydarab, vörös kontyos néni volt, ha ajánlani kellett valamit, gyakran kijött a pult mögül, kiegészítette a beosztottjai ajánlását. Akkoriban nem vettem észre, hogy nem gyerekkönyvtár van kiírva, hanem Ifjúsági Könyvtár, méghozzá csinos, a fekete csempékre ragasztott sárga nagybetűkkel. Ennek ragasztója csak a rendszerváltás után engedett el, nyomai ma is szépen kirajzolják az egykori feliratot. Helyette a bejárat feletti üvegre azt írták ki, kezdetleges, öntapadós betűkkel: KÖNYVTÁR. Néhány éve aztán egy zimankós hétvégén valami teljesen új dologra lettem figyelmes. A könyvtár bejárata előtt teljes szélességben, a járdaszinttől mintegy 30 fokban emelkedő, kerítésanyagból készült, vaskeretre feszített fémszerkezet jelent meg. Közepén egy lakattal lezárt, felhajtható rész volt. Ha azt megemelték, akkor szabad lett az út a könyvtárba. Nem telt sok időbe, hogy kitaláljam a célját: itt egy kifejezetten ide tervezett, praktikus hajléktalan-elhárító szerkezettel állok szemben. A gyerekkönyvtár kiköltöztetése: tragédia vagy józan döntés? Mint tiszteletbeli blogger, tagja vagyok egy nagyon érdekes levelezőlistának, ahol az egyik résztvevő rendszeresen végigbogarássza a fővárosi közgyűlési előterjesztéseket: a minap a sok irat között egy javaslat is volt, miszerint a Szabó Ervin Könyvtár két fiókját el kívánják költöztetni. Az első reakcióm az ellenkezés volt: ne már! Az ilyenkor általam alkalmazott teszteljárás mindig az, hogy elgondolom, mi történne egy ugyanilyen esetben mondjuk Amsterdamban. Ha felmerülne, hogy nincs értelme pont a hatalmas forgalmú Leidseplein egyik legértékesebb üzlethelyiségében továbbra is működtetni ezt a könyvtárat. Biztosan nyilvános vita, közmeghallgatás következne, ahol mérlegelnék a pro és kontra érveket. A közvélemény elé alternatívákat terjesztenének. Marad a könyvtár, de hétvégén is nyitva kell tartania (sohasem értettem, hogy a Központi Könyvtártól eltekintve miért van zárva hétvégén a többi fiók.) Vagy, hogy egy részében legyen kávéház, hogy a szülők kényelmesen várakozhassanak a gyerekekre. Ha pedig mégis a költözés mellett döntenek, akkor világos, hogy a pénz a rendszerben marad, az összeg esetleg egy külső kerületi fiók bővítésére fordul. Miért gondolom azt, hogy ennek a költözésnek a mozgatórugója nem a ráció, hanem az, hogy valaki kinézte magának a helyet? Levél egy hűséges olvasótól Másfél éve levelet kaptam egy hűséges olvasómtól, régi iskolatársamtól, aki azt kérdezte, miért nem említettem a Zeneakadémiáról szóló beszámolómban az új Solti-szobrot. Bevallottam neki, hogy azért, mert nem vettem észre. Szaladtam, megnézni – és nem lettem boldog. Őszintébben: elkeseredtem. Mintha a szobor állítók is rejtegetnék a művet – 22
