Budapest, 2015. (38. évfolyam)

6. szám június - Simplicissimus Budapestje

legtöbb felhasználónak, hogy az előb­biek bevételei az idő előrehaladtával a zérushoz gravitálnak. Ráadásul a tipi­kus felhasználó ma már az internetre keres képet, két nagyságrenddel kisebb felbontás is elég neki, mint ami a jó mi­nőségű könyvekhez szükséges. Kimondható, hogy a Fortepan ügyfelei ma már nem csak a továbbra is nagyra becsült családi magán-adományozók, ha­nem az állami és önkormányzati archí­vumok. Könnyen belátható, hogy az az ismertség, amelyet az ingyenesen több­szörözhető képek nyilvánvalóan gyako­ribb használata meghoz a jogtulajdonos­nak, egyre inkább, egyre többszörösen felülmúlja az esetleg besöpörhető jog­díjak összegét. Az is nyilvánvaló, hogy azok a közgyűjtemények, amelyek „ha­mar ébrednek”, jóval nagyobb ismert­ségi növekedést könyvelhetnek majd el, mint azok, amelyek csak vonakod­va vezetik be majd az ingyenes, szabad felhasználást. Látni kell, hogy a Fortepan célja nem az, hogy az ő felületére tegyék fel a közgyűjtemények a képeket (erre nem is lenne elég tárhelye), hanem hogy a sajátjukra, de ingyenesen, nagy felbon­tásban, engedélymentes módon, a Cre­ative Commons 3.0 szabvány szerint. A Fortepan néháy tucat képet boldo­gan elfogad, ez nagy hírverést csaphat a közgyűjteményeknek. Az egyik ilyen volt például a Veszprém Megyei Levél­tár csodás Kozelka Tivadar anyagával, vagy az érdi Magyar Földrajzi Múze­um: feltehetően Erdélyi Mór anyagai, üveglemezen. Hatalmas áttörés a Fortepan és Buda­pest Főváros Levéltárának összefogá­sa: a Klösz hagyaték mintegy ezeröt­száz képének ingyenes közzététele. Ha minden igaz, mire ez a Budapest szám elhagyja a nyomdát, már kint lesznek a képek a Fortepanon. Miért van értelme az extrém nagy felbontásnak? A Fortepan csapat úgy került kapcso­latba Budapest Főváros Levéltárával, hogy felajánlotta: helyettük használja ki a BFL az ajándékba felkínált lehetőséget, amellyel egy magáncég kereste meg őket, miszerint 500 óriási felbontású felvételt ingyen feldolgoz. Ez a nagy felbontás 80 megapixel lett volna. És erre mi sem lett volna méltóbb, mint éppen a Klösz anyag. Végül a Levéltár a lehetőséget – műtárgy védelmi okokból – elhárította, de az együttműködés lehetőségén kap­va kapott. Úgy érezték, a 20 megapixeles felbontás, amellyel a Klösz eredetiket né­hány éve szkennelték, éppen elég nekik. Az együttműködés örömteli elindulásá­tól függetlenül érdemes elgondolkodni, egy bizonyos határon felül van-e előnye az extrém nagy felbontásnak? Mert hát­rányai is vannak. Kezelése lassú. A For­tepan portál fényképméretének maximu­ma jelenleg 20 MB, ha a BFL elfogadta volna is az együttműködést, a Fortepan az extrém nagy felbontású állományok­nak csak egy lebutított változatát tudta volna befogadni. Eleink, például Klösz, nagy méretű üvegnegatívokra fényképeztek, ezek, illetve a róluk készült nagyon gondos kontaktmásolatok, illetve nagyítások hallatlan sok, szabad szemmel első pil­lantásra nem is észrevehető, fontos in­formációt tároltak. Jó példa erre az a ritka felvétel, amit Simplicissimus ta­lált éppen a BFL Klösz képei között, miközben Országház könyvéhez ke­resett anyagot. Ez a mai Szabadság tér helyén valaha álló nevezetes Újépület udvarán készült. Igen ritka felvétel – ilyet csak két évig lehetett készíteni. Mint ismeretes, az Országház kupolá­ja 1895-ben készült el, az Újépületet pe­dig 1897-ben kezdték el bontani. Mivel az Országház építéséről meglepően ke­vés eredeti fotó maradt fenn (bár nyil­ván rengeteg készülhetett), Simplicis­simus, miután hozzájutott a Fővárosi Levéltártól vásárolt eredetihez, fogta magát és belenagyított az Országház kupolájába. Nagyon érdekes részleteket talált a kupola körüli fiatornyokat szere­lő munkásokról, az állványzat (korabe­li szóval: állásolás) formájáról. (Forrás: HU_BFL_XV_19_d_1_08_048, felbontá­sa 5510 x 3440 pixel, mérete 7,1 MB). Képzeljünk csak el egy 71 Mb méretű ál­lományt. Ott már talán a munkások öl­tözete, az általuk használt szerszámok is kivehetők lennének. Egy más alkalommal, amikor a Forte­panra felkerült új képeket nézegettem, a Lánchidat Pest felől mutató nagy méretű Klösz képet vizsgálgattam. És arra let­tem figyelmes, hogy a hídfőnél lévő há­zikókat mintha kereskedelmi célra bérbe adták volna. Talán nem is egy cégnek. Száz szónak is egy a vége. Ha minden Klösz kép (sőt, minden Budapestet ábrá­zoló analóg felvétel) nagy felbontásban lenne szabadon hozzáférhető, akkor nem csak a felvételek helyszínének, szerep­lőinek megfejtésére vetné rá magát sok lelkes lokálpatrióta, hanem a nagyítga­tásra is. Micsoda nagyszerű többlet ener­giaforrás lenne ez a közgyűjtemények számára. Akár egy intézményi fény­kép-felfedező blog számára is. Ez lehet a helytörténet-feltárás bizta­tó jövője: a lelkes amatőrök és a profik tudásának összekötése. Nem rossz per­spektíva! Hogyan hasznosul ma a Fortepan, ötödik születésnapja közeledtével? szabadidő hasznos eltöltése szórakozás álmélkodás újságcikk illusztráció újságcikk kiindulópont tankönyvi illusztráció leletmentés biztonságba helyezés könyvcímlap múltba kívánkozás elmélyítése rejtvényfejtés álmélkodás családi büszkélkedés lelet-előcsalogatás kisvárosi amerikai egyetem történe­lem-oktatásának fellendítése jelentős költő versciklusának ihletése. (Utóbbira, kötetének bemutatója után, feltétlenül visszatérünk.) ● 19 A nagyobb részlet, amely sok jól értelmezhető információt tartalmaz A kisebb részlet

Next

/
Oldalképek
Tartalom