Budapest, 2015. (38. évfolyam)

5. szám május - Kassai Ferenc: Egy kiállítás margójára

BUDAPEST 2015 május 21 jövőjének a záloga. Néhány példa: a közle­kedés szekcióban valódi hungarikumként láthat az érdeklődő magyarországi hidakat. A hídépítésben Széchenyi István óta mindig valami újdonsággal rukkoltak elő a magyar mérnökök, elég a budapesti Erzsébet vagy Szabadság hídra, a Balaton-melléki kőröshe­gyi völgyhídra vagy a szegedi Móra Ferenc hídra emlékeztetni. A járműipar területén, az autóbusz-gyártásban, az aviatikában sokáig meghatározó, mi több élenjáró szerepet ját­szott a magyar tudás, és tevékeny részünk volt a Hold- és Mars-járó megkonstruálá­sában is. A világon egyedülálló láncnélküli kerékpár, a STRINGBIKE feltalálása is két magyar mérnök nevéhez fűződik. A Pest és Buda közötti híd ötletét először Zsigmond király vetette fel 1436-ban. Mátyás király is állandó márványhíd építését fon­tolgatta, a trójai híd mintájára, ám az ötlet megszületésétől számítva több mint négy évszázadot kellett várni arra, hogy a Pestet és Budát összekötő első kőhidat megnyissák a forgalom előtt. A Lánchidat végül is Szé­chenyi István hathatós munkájának köszön­hetően, 1849. november 20-án avatták fel. De emlékezzünk arra is, hogy a század­fordulóra Budapest városképe látványosan megváltozott. A báró Podmaniczky Frigyes által vezetett Fővárosi Közmunkák Tanácsá­nak égisze alatt kidolgozták a város általá­nos rendezési tervét, ennek során kiépültek kör- és sugárútjai, lezajlott a Belváros ren­dezése is. Egyik évről a másikra nőttek ki a semmiből egész városrészek sokemeletes bérpalotákkal, üzletekkel, forgalmas utcák­kal. Bár akkoriban az Andrássy úton már omnibusz, a Király utcában pedig villamos szállította az utasokat, ezek a járművek nem biztosítottak elegendő férőhelyet az 1896-ra tervezett millenniumi kiállításhoz. A turisták várható rohama miatt a Millen­niumi kiállításhoz nagy kapacitású közleke­dési megoldásra volt szükség. A földalatti vasút első szerelvényei a tervek elfogadása után két évvel, 1896. május 2-án, az ünnep­ségek első napján, a világon – London után – másodikként már el is indultak. Mindez az építészek és mérnökök össze­hangolt jó munkáját dicséri. A mai Budapest építészeti, kultúrtörténeti arculata már el sem képzelhető nélkülük, akárcsak a fővárosi há­zak, udvarok sajátos világa nélkül. E múltbéli példák alapján azt hiszem, a társadalomnak és a politikának is fel kell is­mernie, hogy az építés az emberiség gazda­sági és kultúrtörténetének egyedülálló, sem­mi mással össze nem hasonlítható területe. Épített világunk nem más, mint a termé­szetnek az emberi léthez alakított része, ezen belül egy nemzet közkincse. Olyan közkincs, amelyben együtt, egymást feltételezve van je­len az alkotó egyén és a társadalom, a múlt és a jelen. Épített környezetünk a kor gazda­sági és politikai viszonyainak pontos tükre. Minden kor épít, teremt és őriz – amivel a saját és további nemzedékek életminőségét határozza meg. Az eredményeképpen megvalósult létesít­mények a nemzeti vagyon maradandó elemei, amelyek műszaki-gazdasági értékükön túl is alkalmasak jelentős értékképzésre, fejleszté­sek beindítására. Az épített világ alakítása során születő döntések esetenként évszáza­dok kulturális kincsét őrzik meg. A Kreatív Magyarország című nagyszabású európai kiállítás is erről győzhetett meg bennünket s remélem újabb bemutatóinak látogatóit is. Az építés folyamatos tevékenység, mely évszázadok egymásra halmozódó tapasz­talatait foglalja magába és fejleszti minden időben a kor igényeinek megfelelően. A politika, a társadalom és az építésügyi szakma megkerülhetetlen, közös felelős­sége az, hogy közmegegyezésre alapozott program alapján biztosítsa épített környeze­tünk fejlesztését és védelmét. Jövőnket úgy kell alakítanunk, hogy a világ- és a nemzeti örökség részévé lett múlt megőrzése bizto­sítható legyen. ● A szerző a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara elnöke Épül a millenniumi földalatti forrás: FORTEPAN

Next

/
Oldalképek
Tartalom