Budapest, 2015. (38. évfolyam)
1. szám január - Simplicissimus Budapestje 14
alapító egy ideig ellenállt, majd belátta, hogy bővíteni kell a fókuszt, de ezt már csak egy új névvel lehet megtenni. Hosz szas vajúdás után a szerkesztőség meg is találta a megfelelő új nevet. 2012. október 20-án tették meg a „halálugrást”: új felülettel, és megújult szolgáltatásokkal, Köztérkép néven folytatták tovább működésüket. Az elmúlt két év azt bizonyította, hogy az internetes világ nem csak elfogadta, hanem egyenesen méltányolta ezt a nehéz döntést. Ma már talán többségben is vannak azok a felhasználók, akik eleve az új néven ismerték meg a portált. Pál Tamás személye azért is különleges, mert miközben a Köztérképben sikeresen egyesíti a hivatását és privát szenvedélyét, lassanként egész működési módját részben a jó ügyek szolgálatának rendeli alá. Amikor a díjról értesítve kifaggattuk, a volt bróker elmondta, hogy a sikerességet a maga részéről nem csak pénzben méri. Ha az „Üzemgazda” nyomát követve rátalálunk az Idealap cég honlapjára, a címlapon többek között ezt olvashatjuk: „Hiszünk az aktív munka hatékonyságában. Elsődleges szempontunk az, hogy a legmagasabb szinten szolgáljuk ki partnereinket. Emellett tudjuk, hogy senki sem képes hosz szú távon heti 50 órányi hasznos munkavégzésre. Épp ezért tartunk egészséges arányt a profittermelés és az alkotás között. Hisszük, hogy az igazi kreativitás ott érvényesül, ahol szabályok korlátozása helyett a lelkesedés hajtja az embereket. Időnk egy részében olyan feladatokat oldunk meg, amellyel kisebb-nagyobb közösségeket segítünk. Szívesen áldozzuk fel szabad napjainkat olyan célokért, amelyek nem csak nekünk jelentenek hasznot. Csapatunk egyik legnagyobb nyeresége az ezekben a projektekben szerzett tudás és azok az élmények, amelyekkel átitatva professzionális ügyfeleink számára is valami egészen mást, valami újat kínálhatunk.” Pál Tamás azok közé a hatókörtől függetlenül különösen értékes nagy emberek közé tartozik, akikre Simplicissimus a „nismann” – maga alkotta – terminust szokta aggatni. Ez azt jelenti, hogy az ilyen emberek maguk alkotta pályát járnak be. Tehát nem ügyvédek, tanárok, orvosok, építészek lesznek, és úgy lesznek fontosak, hanem találnak egy rést, és ott kezdenek el valami vadonatúj dolgot. Ez olykor több dolog metszete is lehet. Például esetünkben a szobrok (illetve már köztéren lévő térbeli műalkotások), számítástechnika, közösségépítés. Amikor leadtam a cikket, akozterkep. hu-n 21 225 alkotást lehetett megtalálni, 165 813 fotóval illusztrálva. Aki elolvassa a Mi ez? fül alatt elérhető „Működési elvek” dokumentumot, az bölcsebb ember lesz. A leírásból megtanulhatja, hogyan kell egy önszerveződő közösséget terelgetni a régi tagok felgyűlt tapasztalatával. Nagyszerű és a magyar társadalomnak is példát mutató, ígéretes olvasmány. Pedig egyetlen szobor fényképe sincs benne. [Figyelem! Az alábbi vélemény semmilyen értelemben nem tükrözi a lapot kiadó Nagy Budapest Törzsasztal tagjainak véleményét, csak a szerzőét.] Átmeneti búcsú Vitézy Dávidtól A harmadik személyt senkinek nem kell bemutatni, fiatal kora óta nagyon ismert. Hogy nagy ember lenne? Simplicissimus sokakkal együtt átment az ellenérzés, gyanakvás sok fázisán. Ugyebár a miniszterelnök közeli rokona, még diploma előtt a BKV felügyelő bizottságába ejtőernyőzte az akkori ellenzék. Aztán jött a 2010-es választás, új cég gründolása: egy huszonéves, „nyeretlen kétévesnek”. Annyira azonban volt meggyőző a fellépése, hogy érdemes volt esélyt adni neki. Aztán két év múlva egy üzletember-klubban Simplicissimust kérték meg, hogy moderáljon egy Budapest témájú beszélgetést, ahol Vitézy Dávid volt az egyik vendég. Itt sokakat lenyűgözött összeszedettségével, higgadtságával, tárgyismeretével. Mikor azt kérdezték tőle, ugyan már mondaná el, miért került ilyen sokba a 4-es metró, akkor megkérdezte, van-e erre 20 perce. Lett. És akkor jól csoportosítva, tényszerűen, abszolúte politikamentesen elmondta olyan érthetően, hogy mindenki a mai napig emlékszik rá. Simplicissimus érdeklődése rám is átragadt, elkezdtem követni a Facebookon, egy nap azt vettem észre, hogy személyes kudarcomnak éreztem a BuBi vagy a Futár késését, büszkén mutogattam a városszerte felállított modern jegyárusító automatákat, nézegettem kedvtelve az új Deák téri BKK ügyfélszolgálatot. Mikor kiderült, hogy Vitézynek mennie kell, nem akartam elhinni. Hallgattam néhány civil szervezet felhívására, és én is írtam minden fővárosi képviselőnek, hogy gondolják át a döntést. Amikor aztán kirúgták, megerősödött bennem, hogy legalább kimondjam: azt szeretném, ha engem, mint fővárosi polgárt, ez az ember egyszer még képviseljen. Vállalom barátaim, „vonatkozási csoportom” gúny-nyilait, de kimondom: Vitézy Dávid jó főpolgármester lenne. Talán öt, tíz, tizenöt év múlva? Amikor ezt is kiböktem, Simplicissimus csak hümmögött, Complicatus viszont gúnyosan mosolygott: ha olyan sokáig akarsz élni, mondta, hogy lásd VD-t esély lyel indulni, akkor nem lesz elég az okos telefonba beállított kötelező napi 10 000 lépés, és a heti háromszori testedzés. 15 fotó: Baki Júlia
