Budapest, 2015. (38. évfolyam)
3. szám március - Szentpály Ágnes: Nagykörút - Saly Noémi: Volt egy feketém…
VERSLÁB ● VERSLÁB ● VERSLÁB ● VERSLÁB A ROVATOT SZERKESZTI: KIRSCHNER PÉTER A budapesti kávéházak történetéről már elég sokan és sokat írtak-írtunk – habár még messze nem eleget: egy mindenre kiterjedő, tisztességes monográfia régóta várat magára –, de kései testvérükről, a presszókról az úttörő Bodor Ferenc 1992-ben megjelent kis könyvét és pár, ugyancsak kis terjedelmű írását leszámítva, többé-kevésbé tudományosnak mondható szempontból alig esett szó. Ezt a hiányt pótolja Zeke Gyula tavaly ősszel megjelent kötete, amelynek műfaji besorolásával hiába próbálkoznánk. A szerző végzettsége szerint levéltáros és történész, hivatását tekintve író, életvitelét ismerve pedig kissé megkésett kávéházi törzsvendégnek kell neveznünk. Mindenesetre a levéltárak és múzeumi dokumentumtárak legsötétebb bugyraiból is előás olyan iratokat, amelyekre kevésbé szakértő kutató a büdös életben rá nem bukkanna. De nem éri be ezekkel a forrásokkal: ott sorjáznak mellettük a napi sajtó cikkei, szaklapok, önéletrajzok, memoárok. Az impozáns jegyzetapparátus a fejezetek végére került, az ajánló bibliográfia pedig a kötet végére, ezért az olvasó tőlem tudhatja meg, mert nem voltam rest összeszámolni: összesen 408 jegyzet hivatkozik több mint 60 könyvre, mintegy 240 hírlapi cikkre és kötetben megjelent tanulmányra, 75 levéltári és dokumentumtári anyag jegyzékszámára (ám e számok mögött gyakran kötetnyi papiros rejtőzik), úgy egy tucatnyi rövidebb-hosszabb filmre és zenedarabra, végül pedig régi vendégekkel, pincérekkel és pincérnőkkel készített személyes interjúkra. És aki valaha is végzett hasonló munkát, az tudja: ennek a mennyiségnek a sokszorosát kellett elolvasni, kijegyzetelni ahhoz, hogy végül csak a legjobbak VOLT EGY FEKETÉM... Saly Noémi 28 BUDAPEST 2015 március Szentpály Ágnes: Nagykörút Pest és vidék határában ível a Fibonacci arany spirál száznyolcvanhatezer négyzetméteren folyik a küzdelem. Jobbról és balról olyan nagy nevek szorítják közre a pályát, mint Balassi Bálint, Falk Miksa, Nagy Ignác, Pozsonyi, Hollán Ernő, Ditrói Mór, Hegedűs Gyula. Itt leledzik Jókai, Podmaniczky, Szondi, Dessewffy, Zichy Jenő, Aradi, az Oktogonnál Andrássy az, aki Teréz és Erzsébet közé hág. Szurkol még Kölcsey, és Csepreghy, Tompa után Ráday és Lónyay, csüng és figyeli szemközt a Mestert. A játékot nehezítve sűrűn sorakoznak zebrák és közlekedési lámpák. Téli reggeleken és estéken az autók fényszórói füzérként világítják be az aszfaltot. A motorok ütemére rezegnek és táncolnak a fények A Nyugatinál és Blaha Lujzán hömpölyögnek a népek. Jászai Mari és Petőfi húzza a két végét az ívnek. A kifeszített sínpályákon sárga villamosok billegnek. A házak lassan százötven éve bámulják üveges szemeiken keresztül – oromfalat oromfalnak vetve – a változásokat és a növekvő tolongást. Lassan karácsony és apró izzó fényekkel kötik majd gúzsba újra a fákat, hogy minket elkápráztassanak. A Nagykörút, járdáján millió láb hagyott láthatatlan lenyomatot. Én is köztük vagyok.
